Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
5°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
5°C

Ötödik jubileumi Ritmus gála

2022. június 21. 13:05
Két év pandémiás időszak után vasárnap jubileumi gálát tartotta Ritmus Tánc és Mozgásművészeti Egyesület. Az Agórában megtartott előadáson táncosok, edzők és családok együtt ünnepelték az eddig elért eredményeket és zárhatták le az évet.

A 2015-ben alapított egyesületet a tánc és a mozgás szeretete hozta létre, amit Vincze Lajosné indított útjára. Az évek során egyik meghatározó táncegyüttessé nőtte ki magát, közel hatvan gyermek táncol nap mint nap.

Ez az év leginkább a háttérben munkálkodó és a gyermekek fejlődését segítők munkájáról szólt. Arról miként tudnak maradandót alkotni, közösséget létrehozni ahová egyszerűen jó tartozni.

A gálát Szirbek Tiborné Nagyesztergár polgármester asszonya nyitotta meg, míg az est háziasszonya Sótonyi Mónika volt. Az előadást, a junior csapat produkciója nyitotta meg.

A két és fél órás műsor alatt több szóló, duó és csoportos koreográfiákat láthatott a közönség. Betekintést kaptunk, hogyan élték meg a mindennapok szépségeit és nehézségeit, majd az Álmok birodalmában jártunk és megláthattuk az egyesületben lakozó varázslatot.

A tánc iránti szeretetük, alázatuk, elszántságük, valamint elhívatottságuk tükröződött a produkciókban. Az elmúlt évek alatt az egyesület számos koreográfiáját rangos elismeréssel, díjjal jutalmazták.

Sok- sok különdíjban részesültek, többek között: Kitűnő táncos, Legjobb koreográfusi, Legjobb jelmez, Művészi hatás, Legkiemelkedőbb egyesület, színpadi megjelenés, Mosoly, Tánctechnika, Reménység díjat.

A legsikeresebb csoportos koreográfia a Pók című produkció, amely díjat érdemelt számos megmérettetésen!

Az egyesület oktatói:

  • Finta Dóra művészeti vezető
  • Szilizlicsenkó Erzsébet oktató
  • Mrázik Míra oktató
  • Horváth Péter akrobatika oktató

A gála egyszeri volt és megismételhetetlen, pont olyan, mint maguk a szereplők.

vehir.hu
további cikkek
Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi közélet Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi 742 millió forint értékben hajtott végre beruházásokat a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a fejlesztést részben állami támogatásból finanszírozták. A beruházás révén a cég jelentős megtakarításra tehet szert, és nagyobb biztonsággal nézhet szembe egy esetleges energetikai válsággal. tegnap 22:50 Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. tegnap 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. tegnap 11:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.