Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 11. Árpád
Veszprém
4°C
2023. december 11. Árpád
Veszprém
4°C

Elbúcsúztak a szezontól a röplabdások

2022. május 31. 21:35 // Forrás: vesc.hu
Együtt, egy nagy családként zárta le a 2021/2022-es idényt a Veszprémi Egyetemi Sport Club röplabda-szakosztálya. A Veszprémvölgyben rendezett évzárón az egyesület szinte valamennyi röplabdázója képviseltette magát.

A megjelenteket elsőként a város polgármestere köszöntötte, aki kiemelte: példaértékű, hogy az egyesület a koronavírus-járvány alatt is együtt tartotta a fiatalokat és külön öröm, hogy a klub gyarapodni is tudott.

– Jó látni, hogy a városnak van egy sikeres felnőtt csapata, akikre felnézhetnek a fiatalok és láthatják, hogy hova juthatnak Veszprémben – tette hozzá Porga Gyula.

Szokolik Gergely, az egyesület ügyvezetője elsőként a támogatóknak mondott köszönetet, akik sokat tesznek a veszprémi röplabdázásért. Emellett az utánpótlást méltatta, akik büszkén viselhetik a VESC-mezt, köszönhetően annak a munkának, amit a gyerekek és edzőik hétről-hétre elvégeznek.

– Egész jól nézünk ki – ezt már Fehér Tibor mondta, miután a megjelent fiatalokra pillantott a színpadról. – Több, mint kétszázan űzik kötelékünkben ezt a szép sportágat, ez a szám pedig önmagáért beszél – tette hozzá a szakosztály szakmai koordinátora.

Az évzárón a különböző korosztályok legjobbjait is díjazták a klub elöljárói, valamint az év edzőjét is megválasztották, aki idén nem más lett, mint Bácskai Sándorné.

A szezonzárón természetesen a röplabdák is előkerültek, kicsik és nagyok pedig együtt próbálhatták ki többek között az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő teqvoly-t is.

A 2021/2022-es szezon díjazottjai

Az NB I-es csapat legjobbja: Morgan Sherwin
Az U21-es csapat legjobbja: Fazekas Petra
Az U19-es csapat legjobbja: Piltman Kinga
Az U17-es csapat legjobbja: Veisz Dóra
Az U17-es II-es csapat legjobbja: Lakatos Zorka
Az U15-Narancssárga csapat legjobbja: Kristóf Luca
Az U15-Zöld csapat legjobbja: Kolláth Hanna
Az U13-as csapat legjobbja: Hodács Hanna
A Simonyi Zsigmond Általános Iskola csapatának legjobbja: Kozma Zsófi
A Szilágyi Erzsébet Általános Iskola csapatának legjobbja: Horváth Blanka
A Rózsa úti Általános Iskola csapatának legjobbja: Marton Viktória.
Szülői különdíjas: Kristóf Gábor
Az év edzője: Bácskai Sándorné

vehir.hu
Domján Attila
Események
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
Gödöllői RC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. október 7. 17:00
Helyszín
Gödöllő, MATE Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
BDSE-Emericus SE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. október 12. 17:45
Helyszín
Budaörs, Illyés-Aramis Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
Békéscsabai RSC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. október 14. 14:30
Helyszín
Békéscsabai Városi Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE-Emericus
Időpont
2023. október 19. 18:30
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
SZRSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Szeged, József Attila Ált. Isk.
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa nyolcaddöntő 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Fatum Nyíregyháza
Időpont
2023. október 31. 18:45
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
UTE U21
Időpont
2023. november 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Kispest SE
Időpont
2023. november 18. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE-Emercius
Időpont
2023. november 26. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
BVSC-Zugló
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Röplabdacsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
Vasas SC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2023. december 9. 17:00
Helyszín
Budapest, Vasas Folyondár Új Csarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2023/24
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2023. december 16. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakgimnázium
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.