Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
7°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
7°C

Véget ért a Tánc Fesztiválja, megvannak a díjazottak

2022. május 29. 1:27
Összesen négy kiemelkedő produkciót díjaztak a fesztivál szombati zárónapján.

A fesztiválon a közönségdíjat a résztvevők szavazatai alapján Cie Massala NÄSS című produkciója nyerte el. Az ő díja egy herendi váza, valamint a Tornai pincészet borválogatása.

A zsűri a fődíj tekintetében két produkciót is díjazott. Nagy József (Josef Nadj) MNÉMOSYNE című előadását, valamint Cie Marie Chouinard RADICAL VITALITY produkcióját. A díjak a herendi porcelán, valamint a borválogatás mellett egy kétszemélyes balatpnfüredi hosszú hétvégével is gyarapodtak.

A díjátadó pillanatai (Szalai Csaba képe)A díjátadó pillanatai (Szalai Csaba képe)

A zsűri Alkotói- és előadói díjat is kiosztott a Sub Lab Pro Ring című produkciójárét, amelynek koreográfusa Jenna Jalonen volt. Az ő esetükben 200 ezer forint pénzjutalom is járt a kiváló produkcióért.

vehir.hu
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. 2026. március 18. 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.