Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Hétfőn kezdődik A tánc fesztiválja

2022. május 20. 12:04
A május 23–29. között jelentkező fesztiválon a táncművészeti előadások mellett koncerttel, kiállítással, filmvetítéssel és konferenciával is várják az érdeklődőket.

Horváth Csaba művészeti vezető a fesztivált megelőző sajtótájékoztatón emlékeztetett: a TÁNC Nemzetközi Kortárs Fesztivál mára Veszprém kulturális tradíciójának részévé vált, amelyet az elmúlt 24 évben minden nehézség ellenére megrendeztek. A rendezvény ugyanakkor nemcsak folytonossága miatt fontos: a kezdetektől erénye volt a progresszív és kortárs gondolkodás és az összművészeti jelleg. Ez idén sem lesz másként: a táncos előadások mellett fényinstalláció, koncert, kiállítás, filmvetítés és konferencia is várja a közönséget. Horváth Csaba szerint a TÁNC ezzel tulajdonképpen Magyarországon egyedülállónak számít.

A szervezők egyébként tudatosan törekednek arra, hogy minél sokszínűbb legyen a program és minél szélesebb közönséget szólítsanak meg: éppen erre szolgál például a Góbi Rita Társulat és a BábSzínTér közös táncos öltözőshowja gyerekeknek, mellyel igyekeznek a legkisebbek felé is nyitni. De fontosnak tartják, hogy beszéljenek az előadó-művészet helyzetéről is, amely a 24. órában van és újra kell fogalmaznia magát – a szombati szakmai konferencián erre is lesz lehetőség.

Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója elárulta, már most nagy az érdeklődés a fesztiválra, amelyhez egyre több partner csatlakozik. A helyszínek között szerepel például a Művészetek Háza, ahol mozgásszínházi előadást és fotókiállítást tartanak három napon keresztül. Dohnál Szonja, az intézmény szakmai igazgatóhelyettese elmondta, a Művészetek Háza mindig is fontosnak tartotta a különböző művészetek közötti párbeszédet, ezért is adtak helyet a képzőművészet mellett az elmúlt években többek között dizájn alkotásoknak, de többször előfordult az is, hogy egy-egy kiállítást táncelőadás vezetett fel, ezt a gyakorlatot pedig a jövőben is szeretnék folytatni.

Mike Friderika, a fesztivált régóta támogató Veszprém-Balaton 2023 EKF program programfejlesztésért felelős igazgatója hozzátette, a rendezvény bővülése tudatos építkezés része. Amikor a két szervezet ugyanis elkezdett együttműködni, konkrét célul tűzték ki, hogy országosan is láthatóvá tegyék a fesztivált, erősítsék a nemzetközi vonalat, bővítsék a közönséget, valamint a városi fesztiválokat egy láncra fűzzék fel, már a programokban utalva a következő rendezvényekre. Ehhez a táncfesztivált egyfajta magot jelent, amire lehet építkezni.

A hétfőn kezdődő programsorozat teljes kínálata ide kattintva érhető el.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. tegnap 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.