Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Harmincöt éves jubileumához érkezett a Rózsa iskola

2022. május 20. 4:00
Az évfordulót gálaműsorral ünnepelte az intézmény csütörtökön.

Az ünnepséget egyébként rendhagyó módon, a korábbi évek gyakorlatához képest az iskola aulájában tartották, a szavaknak azonban talán sokkal nagyobb hangsúlyt adott ez, mintha egy külső helyszínen rendezték volna meg a gálát.

Mert Sándor László igazgató szerint belépni a Rózsa ajtaján harminc év után is ugyanazt jelenti: boldogságot. „Boldogságot, mert egy fantasztikus alkalmazotti közösség van itt, akik összetartanak örömben-bánatban, minden nap mosolygó gyerekek köszöntenek és egy nagyon segítőkész szülői közösség támogatja az intézményt” – mondta el köszöntő beszédében. Hozzátette, az iskola ma nem tartana ott, ahol, előző igazgatója és alapítója, Vándorfi Mária nélkül, aki húsz évig vezette az intézményt.

Porga Gyula polgármester szerint egy ezer éves városban, amely több száz éves iskola hagyományokkal rendelkezik, egy harmincöt éves oktatási intézmény még bőven fiatalnak számít, s Veszprém legifjabb általános iskolájának nevelőtestülete nem lehetett könnyű helyzetben, amikor el kellett gondolkodni, legkisebbként hogy lehetne kivívni a nagy múltú és nagy tekintélyű társintézmények tiszteletét. A legkisebb gyermeknek azonban mégis csak sikerült elnyernie a királyné kezét. A titok? Egyszerű: adott egy nevelőtestület, amely őszintén hitt a hivatásában, a gyerekek és a szülők összetartása, akik magukkal viszik az iskola szellemiségét és jó hírét. E három szereplő egysége adta meg az igazi erőt: az erőt egy közösség megteremtéséhez és életben tartásához, amivel Veszprémnek is példát mutatnak, s annak nagy közösségét is erősítik, üzenve: ha ez az összetartás megvan, gyönyörű jövő áll előttünk.

Szauer István, a Veszprémi Tankerületi Központ úgy fogalmazott, a Rózsa úti iskola nemcsak amiatt különleges, mert a város legfiatalabb általános iskolája, hanem azért is, mert tulajdonképpen nagy elődök helyett egy nem létező hely nevét viseli – ez mégis mit sem számít, mert az iskola érdemei túlmutatnak a nevén vagy a korán.

Hogy az iskola valóban erős közösséggel rendelkezik, s számos tehetséges fiatal tanul a falai között, az hamarosan bebizonyosodott a gálán is: a jubileumi műsor részeként néptánc, balett, rock n roll és látványtánc bemutatókkal, vers- és prózamondással, valamint énekes-zenés előadásokkal készültek a tanítványok, valamint fellépett a Gárdonyi Ifjúsági Zenekar is.

Bertalan Melinda
Kovács Bálint
további cikkek
„Otthon és nyaraló”, avagy stratégiai víziók és rekorddöntő számok a régió turisztikai évadnyitóján közélet „Otthon és nyaraló”, avagy stratégiai víziók és rekorddöntő számok a régió turisztikai évadnyitóján Veszprém adott otthont kedden a régió turisztikai évadnyitójának, ahol a szakma krémje az Európa Sportrégiója 2026 címhez kapcsolódva tekintett a jövőbe. Míg Navracsics Tibor a Balaton társadalmi és gazdasági kettősségére, valamint az infrastrukturális kihívásokra helyezte a hangsúlyt, addig az MTÜ vezérigazgatója rekordokat döntő 2025-ös évről és új, célzott támogatásokról számolt be. tegnap 22:02 Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonalon közlekedés Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonalon Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonal 150 méteres szakaszán - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója kedden Facebook-oldalán. tegnap 14:07 Spanyolország megtiltaná a 16 éven alattiak hozzáférését a közösségi médiához közélet Spanyolország megtiltaná a 16 éven alattiak hozzáférését a közösségi médiához Spanyolország megtiltaná a 16 év alattiak hozzáférését a közösségi médiához, és további intézkedéseket tervez a biztonságos, demokratikus, alapvető jogokat tiszteletben tartó digitális környezet garantálására - jelentette be a spanyol kormányfő Dubajban, a kormányközi világtalálkozó (WGS) keddi plenáris ülésén. tegnap 13:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.