Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
5°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
5°C

Programozható eszközt szerzett be pályázati támogatásból az Ipari

2022. május 6. 11:21
Húszezer amerikai dollár támogatást nyert a Howmet Alapítvány pályázatán az Ipari Technikum. Az összeget egy távolról vezérelhető mechatronikai eszköz beszerzésére fordították.

Harmadik alkalommal nyert támogatást a Howmet Alapítvány pályázatán az Ipari Technikum – számolt be az eredményekről Irányi László igazgató csütörtöki sajtótájékoztatóján. Mint mondta, a csekkátadót a koronavírus miatt nem tudták korábban megrendezni, az összeg azonban időben megérkezett az iskola számlájára, és már el is költötték azt, a beszerzett programozható logikai vezérlő felszerelés a mechatronikai képzést erősíti majd. Az igazgató előrevetítette: már dolgoznak a következő pályázati anyagon is, így reményeik szerint a jövőben is folytatódhat az együttműködés az alapítvánnyal. 

A pályázat fő célja, hogy a természettudományi és mérnöki pályán tanuló leendő kollégák oktatását fejlesszék, hogy a diákok naprakész tudással hagyják el az oktatást – magyarázta el Sámpár Zoltán, a Howmet-Köfém Kft. nemesvámosi gyárigazgatója. Hozzátette: a most beszerzett PLC-eszköz révén a mechatronikai tanulmányokat az IT-val, számítástechnikai területtel is összeköthetik, a beszerzett eszköz ugyanis programozható, valamint távolról is elérhető és vezérelhető. Ezen a téren az ipar új kihívásokkal szembesült a koronavírus révén, a gyártástechnikai eszközöket ugyanis jelenleg nem, vagy nagyon nehézkesen lehet home office-ból üzemeltetni, így az ebbe az irányba zajló fejlesztés, valamint a fiatalok felkészítése az efféle technológiák kezelésére megkönnyítheti az elmúlt években tapasztalt nehézségek jövőbeli kezelését.

Schöngrundtner Tamás

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.