2023. június 8.
//
Medárd névnap

Régi-új megoldás az egyetemvárosban a hatékonyabb problémamegoldás érdekében

Felélesztett egy régen bevált fórumot Csík Richárd, az egyetemi városrész önkormányzati képviselője arra, hogy még közvetlenebb legyen a kommunikáció, ezáltal gördülékenyebb a közös munka az ott élők és az önkormányzat között. Az első társasházi lakossági fórumon a közös képviselőkkel beszélték át és kerestek megoldásokat a városrész legégetőbb problémáira. Ha beválik a modell, akár az egész városra kiterjeszthetik.

Korábban Veszprémben is bevett szokás volt, hogy a döntéshozók közvetlenül, különböző egyeztetéseken, fórumokon találkoztak az itt élőkkel, közös képviselőkkel, hogy megvitassák a legfontosabb ügyeket egy-egy városrészben. Ez a trend az évek alatt eltűnt a közéletből, most viszont az egyetemi városrészben és az Egry-lakótelepen a helyi önkormányzati képviselő, Csík Richárd ismét felélesztette ezt a kommunikációs csatornát és kedd délután a városházán fórumot szervezett a körzetében tevékenykedő közös képviselőknek.

A találkozóra a meghívott közös képviselők körülbelül egyharmada el is látogatott, ami a formalitások helyett sokkal inkább egy együttműködésre nyitott, baráti beszélgetés formáját mutatta, ahol az ötletelés mellett az építő jellegű vitákból sem volt hiány.

Csík RichárdCsík Richárd

Az ötletgazda, Csík Richárd a találkozó elején elmondta, az a célja ezzel a fórummal, hogy leegyszerűsítse és megkönnyítse a választókörzetében élők kommunikációját az önkormányzattal, ezáltal hatékonyabb tud lenni az a munka is, ami a helyben élők komfortérzetét javíthatja.

A legtöbb esetben zöldfelületi igények merültek fel, a fák metszésével, a bokrok rendebételével kapcsolatosan, valamint a járdák állapota és a parkolási helyzet is felmerült, mint aktuálisan olyan ügyek, amelyekben előrelépést várnak az ott élők.

Mindezt a megjelent közös képviselők is kommunikálták a képviselő felé, akik közül többen üdvözölték ezt a kezdeményezést.

Az önkormányzati képviselő elmondta, hogy a tervek szerint a nyár folyamán a VKSZ Zrt. munkatársaival körüljárják az összes utcát a környéken és felülvizsgálják a zöldfelületek állapotát, ahol pedig szükséges és az igény megvan rá, beavatkoznak.

Ezen kívül több új parkolóhelyet is kialakítanak a környéken, mindezeket úgy, hogy lehetőség szerint ne sérüljenek a már említett zöldfelületek, valamint a rossz minőségű járdaszakaszokon is várható felújítás.

A közös képviselők közül többen is beszámoltak arról, az utóbbi időben jobban visszatért a közösségi élet a városrészbe, több a fiatal család, elkezdték jobban használni a parkokat, de közösségi kertészkedésbe is belekezdett valaki.

Ugyanakkor volt olyan vélemény is a fórumon, hogy a társadalmi szerkezet mára annyira átalakult, hogy effajta közösségi tevékenységre már nem lehet alapozni hosszú távon és nem jó út, ha ezekhez a régen bevált módszerekhez próbálnak visszanyúlni.

Mindenesetre az egyetemi városrészben elindult az a kezdeményezés, Csík Richárd pedig elmondta, korábban már a polgármesterrel is többször egyeztettek erről és, ha itt beválik a modell, akár kiterjeszthetik az egész város szintjére is ezt a párbeszédet a közös képviselőkkel. Sőt, azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy egy-egy, a társasházakat érintő rendeletmódosítás esetében őket is bevonnánk ebben a hivatali munkába, hogy minden esetben a legjobb megoldás kerülhessen a képviselő-testület elé.

Hajas Bálint
Szalai Csaba

További cikkek

A lakosokkal közösen ötletelnek a Botev környékén a közlekedés megoldásán
A lakosokkal közösen ötletelnek a Botev környékén a közlekedés megoldásán
Lakossági fórumot tartott a Botev iskola környékén élőkkel a városrész két önkormányzati képviselője, Csík Richárd és Kovács Áron, hogy közösen találjanak megoldást a reggelente tapasztalható közlekedési káoszra. Az egyeztetés eredményeképp a következő hetekben ideiglenes jelleggel tesztelnek egy új megoldást, amit továbbfejlesztenek, amennyiben beválik.
Elkészült az Egyetemváros utcagalériája
Elkészült az Egyetemváros utcagalériája
Egy egyszerű, ám látványos megoldással sikerült az Egyetemvárosban az utcák hétköznapiságába belecsempészni a kultúrát, ráadásul helyi festőművész alkotásaival. Az Open Galéria projektet a fiatalokból álló ProBono Veszprémért Egyesület valósította meg a VEB2023 Európa Kulturális Főváros támogatásával.
A nemzeti jelkép Petőfi Sándor előtt tisztelegtek
A nemzeti jelkép Petőfi Sándor előtt tisztelegtek
Jelképek nem csak színekben és formákban vannak, hanem hús-vér emberek is válhatnak azzá, Petőfi Sándor pedig pontosan ilyen a magyaroknak – hangzott el hétfő délután Veszprém belvárosában, az egykori Korona szálló épületénél a forradalmi költő emléktáblájánál.
Logókba zárt családi értékek
Logókba zárt családi értékek
Szerdán délután a Városházán kihirdették az eredményét annak a rajzpályázatnak, amit a Házasság hete alkalmából szerveztek meg helyi gyermekeknek. A feladat a szakmai zsűri szerint sem volt egyszerű, logót, vagy pecsétmintát kellett tervezni, aminek központi motívuma a család volt.
Vándorkiállítás Fellner Jakab tiszteletére
Vándorkiállítás Fellner Jakab tiszteletére
Fellner Jakab építésznek jelentős szerepe volt Veszprém városképének kialakításában. Péntek délután a Városházán nyílt vándorkiállítás a tatai Kuny Domokos Múzeum szervezésében, születésének 300. évfordulója alkalmából.