Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Három veszprémi sportoló nyolc érmet szerzett

2022. április 24. 14:33
A Veszprémi Padányi Klub tekvandósai nagyszerűen szerepeltek a Mogyoródon rendezett XI. Spirit Open nemzetközi nyílt ITF versenyen.

A közelmúltban Mogyoródon rendezett XI. Spirit Open nemzetközi nyílt ITF tekvandóversenyre hat ország több mint negyven klubjából háromszáz versenyző érkezett.

Tóth András Áron ismét bizonyította, hogy nem véletlenül lett néhány hete magyar bajnok küzdelemben. Előbb formagyakorlatban alulmaradt az elődöntőben, így bronzéremmel zárta a versenyszámot. Következett a küzdelem, ahol elsőként egy feketeöves mestert győzött le, majd az elődöntőben is magabiztosan nyert. A döntőben szintén egyértelmű győzelmet aratott, így rövid időn belül másodszor léphetett a dobogó legfelső fokára.

Küronya Márton, Tóth András, Bécsi Nikolett és Vajky László - Fotó: Padányi klubKüronya Márton, Tóth András, Bécsi Nikolett és Vajky László - Fotó: Padányi klub

Küronya Márton szintén jól menetelt az elődöntőig, ahol két menet alatt sem jutott dűlőre ellenfelével, így következett a hosszabbítás. Piros öves riválisa végül jobban bírta kondícióval, így Küronya bronzérmet szerzett. A törésszámokban viszont hatalmas volt a fölénye – erőtörésben közel dupla annyit tört, mint az ellenfelei –, így mindkét számot megnyerte.

Vajky László – aki edzőként és éremátadóként volt jelen az eseményen – klasszis tanítványa, Bécsi Nikolett jó formát mutatva a három versenyszámból kettőt megnyer, egyben pedig ezüstérmet szerzett a szintén jól felkészült nemzetközi mezőnyben. A súlycsoport nélküli erőtörésben és formagyakorlatban egyaránt stabil, magabiztos versenyzés után megérdemelten állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

A három sportoló fantasztikus eredményeinek köszönhetően a Veszprémi Padányi az összesített éremtáblázaton hatodik lett.

Bécsi Nikolett legközelebb a magyar válogatottal a horvátországi Európa-bajnokságon szerepel majd. Az ifi. Tóth András és a serdülő Küronya Márton pedig egy nemzetközi korosztályos versenyen folytathatja az éremszerzést.

Versenyeredmények:

Tóth András Áron
Küzdelem: aranyérem
Formagyakorlat: bronzérem

Küronya Márton
Speciál, magassági törés: aranyérem
Erőtörés: aranyérem
Küzdelem: bronzérem

Bécsi Nikolett
Formagyakorlat: aranyérem
Erőtörés: aranyérem
Küzdelem: ezüstérem

vehir.hu
további cikkek
A Magyar Ökölvívó Szakszövetség csatlakozik az új nemzetközi szövetséghez küzdősportok A Magyar Ökölvívó Szakszövetség csatlakozik az új nemzetközi szövetséghez A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) közgyűlése szombaton úgy döntött, hogy csatlakozik az új nemzetközi szövetséghez, a World Boxinghoz (WB). 2025. február 8. 22:25 A birkózó Ligeti Dániel is csatlakozott a KIMBA edzői stábjához küzdősportok A birkózó Ligeti Dániel is csatlakozott a KIMBA edzői stábjához A többszörös Európa-bajnoki érmes Ligeti Dániel visszavonulása után csatlakozott a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) szabadfogású edzői stábjához. 2025. február 7. 17:05 Tizennyolc veszprémi érem az évadnyitó nemzetközi szumóversenyen küzdősportok Tizennyolc veszprémi érem az évadnyitó nemzetközi szumóversenyen Több korosztályban is kiemelkedően szerepeltek a Centrum Sport Egyesület szumósai az Érd Kupán. 2025. január 27. 12:01 Ligeti Dániel vezetésével álltak munkába a VESC birkózói VESC Ligeti Dániel vezetésével álltak munkába a VESC birkózói Mozgalmasan indul az új esztendő a Veszprémi Egyetemi Sport Clubnál, hiszen már az év első napjaiban tovább nőtt az egyesület szakosztályainak száma. A birkózók már munkába is álltak a küzdősport centrumban a három olimpián is szereplő, kétszer „Az év magyar birkózójának” is megválasztott Ligeti Dániel vezetésével. 2025. január 23. 14:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.