2022. november 30.
//
András, Andor névnap

Megkezdte működését a Knapp Hungary Kft. Nemesvámoson

A raktárlogisztikai eszközöket gyártó osztrák hátterű cég az MTD Hungária kivonulása utáni űrt tölti be Nemesvámoson, a fejlesztés részeként pedig csütörtökön adták át a Knapp Hungary új üzemét.

Az MTD Hungária Kft. még 2020 tavaszán döntött úgy, hogy leállítja a termelést nemesvámosi üzemében, ami akkor nagy érvágást jelentett a településnek, hiszen az intézkedés több mint 450 munkahely megszűnését is jelentette. A bezárás után aztán tavaly nyáron jött a hír, hogy a cég helyére az osztrák tulajdonú Knapp Hungary Kft. költözik be, a napokban pedig meg is kezdte működését a vállalkozás.

A hivatalos üzemátadón Franz Mathi, a cég működéséért felelős igazgató arról beszélt, nagy kihívást jelentett számukra az új telephely beindítása, különösen az elmúlt időszak gazdasági környezetében. A kockázatok minimalizálásával, a legfontosabb kérdések megválaszolásával és egy jól átgondolt stratégiával viszont fél év alatt sikerült elkészíteni az összeszerelő üzemet, jövőbeli terveik között pedig egy automatizált raktár megépítése is szerepel.

A görgős szállítószalagokat gyártó cég mintegy 6 milliárd forintból valósította meg új telephelyét, melyet a magyar kormány közel 1,5 milliárddal támogatott, illetve további több mint 191 millió forintos támogatást nyújtott képzési céllal.

A beruházásért húsz ország és 40 régió közti versenyt nyert meg Nemesvámos, ráadásul az országon belül is „le kellett győznie” a szintén pályázó tiszántúli régiót. Magyar Levente külgazdasági és külügyminiszter-helyettes szerint ez is mutatja hazánk gazdasági erejét, hiszen az osztrák cég lényegében az egész világot célozta meg, amikor új telephelyet keresett. Az előnyök azonban, amiket Magyarország kínálni tud, világszínvonalúak: a kiszámíthatatlan gazdasági környezet ellenére is az országban 21. századi modernizációs folyamat mentén zajlik a fejlődés, gyorsvasút, repülőtér, autópályák épülnek. Ugyanakkor nem szabad hátradőlni: a kormány továbbra is azon lesz, hogy javítsa a versenyképességet, fejlessze az infrastruktúrát és egyszerűsítse az adórendszert.

Sövényházi Balázs, Nemesvámos polgármestere köszönetét fejezte ki a cég felé, hiszen a beruházással 2022 végéig 250 új munkahely jön létre, 2027-ig pedig további 250, így ismét Nemesvámoson épülhet a jövő.

A Grazban működő anyavállalat Európán kívül Ázsiában, Afrikában és Amerikában is jelen van. A cég beszállítói főleg európaiak, a nemesvámosi gyár – ahol 102-en kezdték meg a munkát – több magyar beszállítóval is dolgozik.

Bertalan Melinda
Kovács Bálint

További cikkek

Csikász Galéria felújítása, igazgatóságként működő épület új bejárat kialakítása
Csikász Galéria felújítása, igazgatóságként működő épület új bejárat kialakítása
A projekt azonosítószáma: ET-INF-2022/235342 A projekt támogatás összege: 114.379.800.-
Veszprém 2552. helyrajzi számú ingatlanon lévő, Jutasi út 30. szám alatti épület bontása és tereprendezése
Veszprém 2552. helyrajzi számú ingatlanon lévő, Jutasi út 30. szám alatti épület bontása és tereprendezése
A projekt azonosítószáma: ET-INF-2021/857856 A projekt támogatás összege: 42.883.100.-
Szerdán használhatók utoljára az előző tanévre szóló matricával ellátott diákigazolványok
Szerdán használhatók utoljára az előző tanévre szóló matricával ellátott diákigazolványok
Szerdán használhatók utoljára az előző tanévre szóló érvényesítő matricával ellátott diákigazolványok a MÁV-Volán-csoport járatain.
Az Európai Bizottság támogatja Magyarország helyreállítási tervének elfogadását
Az Európai Bizottság támogatja Magyarország helyreállítási tervének elfogadását
Az Európai Bizottság támogatja a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítást segítő uniós források lehívását lehetővé tevő magyar terv elfogadását, ami 5,8 milliárd euró (mintegy 2300 milliárd forint) vissza nem térítendő támogatás felhasználását teszi lehetővé Magyarország számára.
Oktatói rangsorban a Pannon az ország második legjobb egyeteme
Oktatói rangsorban a Pannon az ország második legjobb egyeteme
Nyilvánosságra hozták a HVG Diploma felsőoktatási rangsorát, amelyben az összesített eredmények alapján a Pannon Egyetem a legjobb tíz hazai felsőoktatási egyetem közt szerepel, oktatói rangsorban pedig a második legjobb Magyarországon. Hogy ez mit is jelent pontosan és minek köszönheti a veszprémi központú intézmény ezt az előkelő helyezést, arról dr. Gelencsér Andrást, a Pannon Egyetem rektorát kérdeztük.