Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Három év szünet után ismét látogatható a balácai római kori villagazdaság

2022. március 30. 4:00
Kedd délután adták át a balácai római kori villagazdaság kétezer négyzetméteres védőtető-szerkezetét, mely teljesen befedi a 3-4. századot idéző belső tereket.

Megújulva, ugyanakkor a római stílusjegyeket továbbra is megőrizve adták át a Nemesvámos melletti Baláca Villa Romana épületegyüttesét kedd délután. Három év kényszerszünet után így ismét látogatható az egykori római légiós villagazdasága. A fa tetőszerkezet cseréjére a leromlott állapota miatt volt szükség. Az új, fémvázú, kétezer négyzetméteres védőtető szerkezet és az új térkövezés kialakítását a kormány 500 millió forinttal támogatta a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programon keresztül. Az új tetőszerkezet érdekessége, hogy a közműveket itt vezették el, nem a föld alatt, a villa eredeti alapjait megbolygatva.

Latorczai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkára ünnepnek nevezte a keddi átadót, hisz mint mondta, amellett, hogy ismét látogatható a helyszín, sikerült egy egyedülálló, páratlan kincset megmenteni a jelen és utókornak. Latorczai beszélt arról is, hogy az unió adatai szerint az elmúlt tíz évben arányosan Magyarország kormánya támogatta legnagyobb mértékben a kultúrát, hiszen míg Európában 2019-ben a GDP 0,5 százalékát fordították erre a célra, addig Magyarországon a nemzeti össztermék 1,1 százaléka jutott a kulturális élet támogatására.

Újra látogatható az egykori balácai római villagazdaság.Újra látogatható az egykori balácai római villagazdaság.

Ovádi Péter országgyűlési képviselő a projekt mentén kialakult összefogást dicsérte, melynek köszönhetően ismét látogatható a térség egyik gyöngyszeme. L. Simon László, a helyszínt fenntartó Magyar Nemzeti Múzeum Főigazgatója kiemelte, a jövőben remélhetőleg tovább folytatódik Balácán a munka, hisz még van mit feltárni, fejleszteni és megépíteni. Komoly tervek közt szerepel, hogy nyaranta színi előadásokat mutassanak be az egykori villagazdaságban.

Kovács Lóránd Olivér, Latorczai Csaba, L. Simon László és Ovádi Péter megtekinti megtekinti a balácai római kori villagazdaságot a védőtető-szerkezete átadása napján Nemesvámos szomszédságában 2022. március 29-én.Kovács Lóránd Olivér, Latorczai Csaba, L. Simon László és Ovádi Péter megtekinti megtekinti a balácai római kori villagazdaságot a védőtető-szerkezete átadása napján Nemesvámos szomszédságában 2022. március 29-én.

Bár ez a leglátványosabb elem, az új tetőszerkezet átadójával nem állt meg a munka, a projekt több apróbb fejlesztéssel folytatódik az év folyamán-mondta Kovács Lóránd Olivér, a Magyar Nemzeti Múzeum főosztályvezetője.

Ahogy az MTI írja, idén júniustól hat kiállítás látogatható majd a villagazdaság területén. Jelenleg két kiállítást lehet megnézni, amelyek az egykori villagazdaság életébe engednek betekintést.

Ge. Á.
Kovács Bálint
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.