Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az altisztképzés másfél évszázadáról nyílt kiállítás a Levéltárban

2022. március 29. 14:32
A magyar altisztképzés másfél évtizedét bemutató vándorkiállítása hétfő délelőtt ünnepélyes keretek között nyílt meg.

A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára, valamint a Magyar Honvédség Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központja közösen fogadta az érdeklődőket. Barta Sándor ezredes egy Babits idézettel fejezte ki a kiállítás fontosságát: "Múlt nélkül nincs jövő". A vándorkiállítás – ahogy fogalmazott – méltó módon mutatja be a magyar altisztképzés elmúlt 150 évét.

Boross IstvánBoross István

Boross István, a Levéltár igazgatója kisebb történelmi kitekintéssel kezdte beszédét, illetve kitért arra is, mi a jelentősége annak, hogy a kiállításnak a Levéltár ad otthont: az intézmény dolgozóinak munkája jelentősen különbözik a katonák életétől, humán beállítottságú szakmáról beszélünk, amelynek a kulturális értékek feldolgozása, közreadása a feladata. Mégis, talán a fegyelmezettség – és a hely szellemének megőrzése – lehet a közös pont.

Kollár László főtörzszászlós, a kiállítás kurátora elmondta, a vándorkiállítás célja, hogy az altisztképzés történetének bemutatásával segítsék a kollégákban elmélyíteni az úgynevezett altiszti indentitást, az altiszti önérzetet, kultúrát.

Kollár LászlóKollár László

Kollár szerint nagy szükség van erre a gondolatra, hiszen a cél, hogy minél többen és minél nagyobb elhivatottsággal szolgálják a magyar honvédséget. Ehhez viszont elengedhetetlen az a szocializációs folyamat, amely által megismerjük annak történelmét, kultúráját és azt, amit valójában képvisel.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
Kiállításon keresztül helyezkedhetünk bele a gyengénlátók élethelyzetébe Kiállításon keresztül helyezkedhetünk bele a gyengénlátók élethelyzetébe A Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesülete és a Kézzelfogható Alapítvány közös programjaként, a Királynék Földjén projektzáró rendezvénysorozata keretében különös utazásra hívták az érdeklődőket, az EKF irodájában, a Kossuth utcán. 2023. szeptember 26. 15:00 Tegyük mámorossá az életet! Tegyük mámorossá az életet! A mód szinte majdnem mindegy, a lényeg, hogy ne féljünk megmerítkezni abban a boldogságban, amit egy elsőre szokatlan, mégis frissességet adó dolog hozhat az életünkben. Például az ékszerek. Erről szól a Művészetek Háza legfrissebb kiállítása. 2023. szeptember 24. 16:41 Köztéri kiállítás árulja el, miből is ered Veszprém nőiessége Királynék Földjén Köztéri kiállítás árulja el, miből is ered Veszprém nőiessége Rendhagyó kiállítást szerveztek az Egyetemváros Open galériájába. Ezúttal nem valamelyik helyi művész képei láthatók az utcai vitrinekben, hanem egy jelenleg is zajló projekt kulisszatitkait mutatják meg, ami sokkal mélyebb üzenetet hordoz magában, mint azt elsőre bárki is gondolná. 2023. szeptember 23. 12:07 Másokat támogatnak, és közben magukon is segítenek kiállítás Másokat támogatnak, és közben magukon is segítenek Az elmúlt egy évben közel 70 nemzetközi, nehéz sorsú fiatal vett részt egy 18 napos nemzetközi képzési folyamaton, mely során önkéntességen keresztül rengeteget tanultak önmagukról és a világról, és arról, hogy a szupererő bennük is ott van, tetteikkel és gondolataikkal befolyásolják a világ alakulását. Erről a projektről nyílt kiállítás a Művészetek Házában, a Dubniczay-palotában. 2023. szeptember 15. 20:27

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.