Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C

Átadták a Pro Urbe érdemérmeket és a Szabad Sajtó díjat

2022. március 11. 20:18
Szerzetesrendet, orvost és táncház vezetőt díjaztak idén Veszprém Városért Pro Urbe érdeméremmel. A Szabad Sajtó díjat a Veszprém TV szerkesztő-riportere kapta.

Pénteken délután adták át a Városházán a Veszprém Városért Pro Urbe érdemérmeket, valamint a Szabad Sajtó díjat. Az ünnepséget azután tudták ismét nagyobb nyilvánosság előtt megtartani, hogy az előző évben a koronavírus-járvány miatt nélkülözni kellett a közönséget a díjak átadásakor.

Ünnepi beszédében Porga Gyula polgármester is azt hangsúlyozta, hogy éveken át nyugalomban éltük az életünket, ez az állapot ugyanakkor elfeledtetett velünk számos érzést. Aztán a világjárvány durván ránk nyitotta az ajtót, de ezzel egy időben a közösség is megmozdult, sokan álltak be a segítők közé, Veszprém ismét bebizonyította, hogy rendkívüli esetekben is képes az összefogásra.

A polgármester nem ment el a keleti szomszédunknál dúló háborús helyzet mellett sem beszédében. Mint kiemelte, ezek az események megtanítanak ismét jó és önzetlen embernek lenni, hiszen Veszprém is egyszerre mozdult meg, amikor a háború elől menekülőknek segíteni kellett.

„Egy közösségben mindig vannak olyanok, akik kitűnnek, olyan mintával szolgálnak, hogy ha rossz helyzetbe kerülünk, az ő példájuk segít túllendülni ezeken az időszakokon. A díjak azért is fontosak, mert hozzájárulnak ahhoz, hogy közösségünk ezen tagjainak neve sokáig fennmaradjon és mindig erőt merítsünk belőlük” - mondta Porga Gyula.

Az ünnepségen – amelyen a Mendelssohn Kamarazenekar biztosította a magas színvonalú kulturális programelemet – Veszprém Városért Pro Urbe érdeméremmel díjazták a Congregatio Jesu - Angolkisasszonyok Szerzetesrendet, dr. Fehér Gabriellát, a Csolnoky Ferenc Kórház urológusát, és dr. Timár Lajost, a Népek Táncai – Jó Hangulat Klub megalapítóját.

A Szabad Sajtó díjat, amellyel a város a helyi információszolgáltatásban kiemelkedően dolgozó médiamunkásokat ismeri el, idén Gesztesi Tamás, a Veszprém TV szerkesztő-riportere kapta.

A díjazottakA díjazottak

A Congregatio Jesu - Angolkisasszonyok Szerzetesrend több, mint 160 éve kezdte meg működését az akkori négyosztályos elemi iskolában, melynek a mai Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános és Alapfokú Művészeti Iskola épülete adott otthont. A rendet Mary Ward alapította 1609-ben, majd 1860-ban Ranolder János püspök meghívására érkeztek Veszprémbe. Az iskola nevelési célja az volt, hogy erkölcsös, vallásos, hazafias magyar nőket neveljen, melyhez a kor legszínvonalasabb nevelési módszereit és eszközeit alkalmazták. A szerzetesrend veszprémi munkája az idők során a háború, majd a háború utáni politikai helyzet miatt szünetelni kényszerült, végül a rendszerváltás után térhetett vissza, hogy tevékenységét folytassa. Jelenleg lelki programokkal, imaórákkal szolgálják a veszprémieket. Barnai Brigitta nővér a Lovassy Gimnáziumban vezet lelkiségi csoportot, míg Ticz Zsuzsanna nővér napközis nevelő a Szilágyi Erzsébet Iskolában.

Dr. Fehér Gabriella 1969. szeptember 1. óta dolgozik a Csolnoky Ferenc Kórház urológiai osztályán. 1972-től végezte az urológiai járóbeteg ellátás keretében a húgyúti köves betegek gondozását, ő kezdte el megyénkben először a húgyúti kövek összetételének vizsgálatát mikro-kémiai analízissel. 1987-ben a fővárosi Heim Pál Gyermekkórházban, az ország vezető gyermekurológiai osztályán szerzett tapasztalatot és jártasságot gyermekek urológiai ellátásában. Mindezek után az ő szaktudásával indult el Veszprémben a gyermekurológiai ellátás, melyet a megyében és a Dunántúlon azóta is egyedülálló módon Fehér főorvosnő biztosít. Vezetésével számos korszerű műtéti megoldást és diagnosztikai módszert vezettek be az osztályon, melyek a kis betegek hatékonyabb gyógyulását teszik lehetővé. Az osztályon dolgozó valamennyi orvos tőle tanulta és tanulja a gyermekurológiai betegek ellátását. Fehér főorvosnő számára nem csak a betegség gyógyítása, hanem a beteg ember és lelkének a gyógyítása a legfontosabb.

Dr. Timár Lajos, a Pannon Egyetem Informatikai Karának nyugalmazott egyetemi docense 25 évvel ezelőtt hozta létre az egyetem E-kamarájában a „Népek Táncai – Jó Hangulat Klubot”, amelynek a kezdetektől fogva önzetlen, fáradhatatlan és lelkes irányítója. A táncházban az elmúlt évtizedek alatt már több ezren megfordultak az ifjabb és az idősebb korosztályok képviselői közül. A több kontinens számos országának százötvennél is több féle táncát dr. Timár Lajos autentikus módon tanítja meg a többgenerációs csoportoknak. Egy ilyen táncest után mindenki testileg-lelkileg felfrissülve tér haza. Az egyetemi klub mellett az Agórában és Balatonalmádiban is vezet rendszeresen táncesteket idősebbeknek, továbbá iskolákban egészen fiataloknak is. Dr. Timár Lajos társadalmi szerepvállalása egyedülálló és hiánypótló, jelleme, személyisége iránymutató, viselkedése, filantrópiája kimagasló példa mindannyiunk számára.

Gesztesi Tamás több, mint 20 esztendeje a Veszprém Televízió munkatársa. Korábban a Jam Rádió, később a Méz Rádió munkatársaként látott el szerkesztői feladatokat. A televízióban is szerkesztőként dolgozik, emellett a Híradás, a Heti Krónika és további műsorok adminisztrációs feladatait is ellátja. Aktívan részt vesz a sportműsorok szerkesztésében. Szorgalmas, megbízható munkatárs, aki magas színvonalon látja el a feladatait.

Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. ma 10:58 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. ma 8:09 Az emberek lelke éberkómába esett véleménycikk Az emberek lelke éberkómába esett A magyar közélet minőségét nem azzal tette tönkre leginkább a politika, hogy szomszédok már nem beszélnek egymással, vagy hogy családi ebédek torkolnak üvöltöző veszekedésbe. Sokkal nagyobb baj, hogy az emberek lelke éberkómába esett. Ennek pedig jó példája, hogy tízezrek tapsolnak egy minden jel szerint nárcisztikus, abuzáló embernek a színpadon. Véleménycikk arról, amikor az érzelmi intelligenciát takaréklángra csavarja a politikai erekció. ma 9:54 ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből kultúra ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből Jövő hét kedden nyitják meg hivatalosan az ,,Ember a rács mögött” című kiállítást a várbörtön falai között, amely eddig sosem látott módon kalauzolja el a látogatókat, bemutatva az elítéltek börtönben töltött mindennapjait.   tegnap 21:36

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.