Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Három autónyi adományt gyűjtött a Veszprém Főegyházmegyei Karitasz

2022. március 2. 10:37 // Forrás: Veszprémi Érsekség
A Veszprém Főegyházmegyei Karitász felhívására két nap alatt 3 autónyi adomány gyűlt össze veszprémi és balatonalmádi hívek jóvoltából – közölte weboldalán a Veszprémi Érsekség.

Felvágottakkal, tartós élelmiszerekkel, takarókkal, tisztálkodási szerekkel- jószándékú emberek adományaival indult útnak március 1-én kedden délelőtt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei határra, Barabásra, a katolikus karitász jelenléti pontjára, ahol a felajánlásokat a háború elől menekülők közt osztják majd szét. A Veszprém Főegyházmegyei Karitász felhívására két nap alatt 3 autónyi adomány gyűlt össze veszprémi és balatonalmádi hívek jóvoltából. Az éjszaka két jármű már útnak indult Kárpátaljára, az a szállítmány szerencsésen átjutott a határon és célba is ért- mondta el Szijártó László  a karitász megyei igazgatója.

Fotó: Veszprémi ÉrsekségFotó: Veszprémi Érsekség

Takáts István általános érseki helynök kért áldást a küldetésre, amelyben a jószándékú embereke tenni akarása nyilvánul meg. A helynök úgy fogalmazott: a háború sötétjénél nincs sötétebb valósága az emberi életnek, márpedig most nem messze tőlünk a kiszolgáltatottság, a kétségbeesés, a szenvedés és a halál sötétsége lett valóság.

A veszprémi közösség ismét összefogott- hangsúlyozta Veszprém polgármestere. Porga Gyula jelezte: a kárpátaljai magyarok megsegítésére nyitott számlára már több mint fél millió forint érkezett, a helyiek adományai is folyamatosan érkeznek.

A Veszprém-Főegyházmegyei Karitász munkatársai tájékozódnak a határmenti jelenléti pontokon és a következő napokban a főegyházmegye honlapján és közösségi oldalán közzéteszik, milyen adományokat várnak még annak érdekében, hogy célzott támogatást lehessen adni a háború sújtotta területen élőknek vagy az onnan menekülőknek.

vehir.hu
további cikkek
V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben közélet V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt. ma 15:13 Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. ma 13:42 SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) PROFIT-ADÓ 2006 SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) A 2025-ös jövedelmeidről 2026. május 20-ig kell beadnod az SZJA-bevallást. A NAV 2026. március 15-től elkészíti és megmutatja az adóbevallási tervezetet az eSZJA felületen. A tervezet sok adatot tartalmaz, DE NEM LÁT MINDENT. Ha volt lakáskiadásod, ingatlaneladásod, befektetésed, kriptód, vagy utólag érvényesítenél kedvezményt, akkor ezeket neked kell beírni a bevállásba! ma 12:27

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.