Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Radó Gyuláné Kenesei Ilona életét bemutató kiállítás nyílt a Levéltárban

2022. február 27. 0:19
Csütörtök délután a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltárban nyílt meg az a kiállítás, amely Radó Gyuláné Kenesei Ilona népdalgyűjtő életét és munkásságát mutatja be.

Elsőként Boross István, az intézmény igazgatója köszöntötte az érdeklődőket, örömét kifejezve, hogy a vándorkiállításnak Veszprém is otthont adhat.

A  Csatangoló Tánccsoport és Hagyományőrző Egyesület, valamint az Isaszegi Művelődési Ház és Múzeum Kiállítóhely közös munkája is fémjelzi a kiállítást, melynek kurátora Eto-Papp Beáta. Egyfajta hitvallásként beszélt arról, miért fontos, hogy megismerjük a népdalgyűjtő munkásságát, hiszen tapasztalatai szerint sokaknak nem mond sokat Kenesei Ilona neve, pedig jelentős gyűjtések köthetőek a nevéhez.  

A „Száll az ének szájról szájra” címmel ellátott kiállítás részletesen mutatja be Ilona életének főbb szakaszait, családját, és a városait, amelyekben élt, vagy alkotott.

1902-ben nevezték ki tanítónőnek a magyaróvári állami népiskolához. 1905 óta gyűjtötte a magyar népdalokat. Élete során több mint ötezer népdalt gyűjtött össze, amiket korábban a Magyar Nemzeti Múzeum, ma az Országos Széchényi Könyvtár őriz. 1907-ben a Magyar Néprajzi Társaság tagjává választották. A Magyaróváron megjelenő lap, a Mosonvármegye 1909-1913 között több alkalommal közölt szemelvényeket gyűjtéséből. Népdalgyűjtő munkásságát még az Amerikai Egyesült Államokban élő magyarok is ismerték, sőt elismerték. 

A megnyitón közreműködött Pataki Virág és Barta Tamás, akik Somogy megyei táncokat adtak elő, valamint Kruppa-Jakab Réka énekelt Kenesei Ilona isaszegi gyűjtéseiből származó népdalokat.

Szabó Eszter
Szalai Csaba
további cikkek
Több mint hatszáz gyermek énekelt a békéért Több mint hatszáz gyermek énekelt a békéért A Pueri Cantores jegyében a Veszprémi Főegyházmegye a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával Nemzetközi Ifjúsági Kórustalálkozót rendeztek, több mint hatszáz gyermek közreműködésével. tegnap 12:43 Sétafesztivállal és faültetéssel emlékezik a MAZSIKE Sétafesztivállal és faültetéssel emlékezik a MAZSIKE A MAZSIKE Sétafesztivállal ünnepli Veszprém és térségének Európa Kulturális Fővárosa címét. A fesztivál hagyományosan három napig tartó városismereti sétái elsősorban a helyi zsidó történeti és kulturális értékeket igyekszik bemutatni Veszprémben, Balatonfüreden és Inotán. 2023. szeptember 30. 21:51 Kik ezek a színes egyéniségek Veszprém utcáin? Kik ezek a színes egyéniségek Veszprém utcáin? Pár napja több életnagyságú emberi szobor jelent meg Veszprém belvárosának különböző helyszínein. Mindegyikük egy kultikus veszprémi polgárt ábrázol, de van egy érdekes csavar a történetben. Cikkünkben eláruljuk, hogy kik is ők valójában, miért kerültek ki az utcára, miért pont ilyen színben, és miért pont ezekre a helyekre. 2023. szeptember 29. 22:10 Közösségi terek, kivilágított Királynék Városa - Veszprém kulturális turisztikai kínálatának fejlesztésének keretében Közösségi terek, kivilágított Királynék Városa - Veszprém kulturális turisztikai kínálatának fejlesztésének keretében Veszprém Megyei Jogú város Önkormányzata, mint projektgazda sikeresen valósította meg „Veszprém kulturális turisztikai kínálatának fejlesztése” című projektjét, 2,382 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásával valósult meg a Széchenyi 2020 program keretében.   2023. szeptember 29. 22:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.