Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
9°C
2026. március 19. József
Veszprém
9°C

Három lépcsőben újul meg a nemesvámosi közösségi ház

2022. február 17. 4:00
Három különálló pályázatot is benyújtottak Nemesvámoson a közösségi ház megújítására: az épület kívülről már meg is szépült.

A 2018-ban meghirdetett és 2019-ben megnyitott Magyar Falu Program két és fél éve alatt számos eredményt mutathat fel, idén ezermilliárd forint forrás hasznosul vidéken – foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat Gyopáros Alpár, a programért felelős kormánybiztos nemesvámosi sajtótájékoztatóján szerdán. A program sokféle lehetőséget biztosít: a falusi csokról szóló rendelet június 30-ig van hatályban, a kormány azonban tervezi a meghosszabbítását és kibővítését; 3000 kilométernyi mellékút-szakasz újult meg szerte az országban, ami az idén további ezerötszáz kilométerrel bővül; zajlik a falvakban, kistelepüléseken működő kisvállalkozásokat támogató program; és lezárult a falusi kisboltok nyitását és fejlesztését támogató program, aminek révén több mint ezerötszáz településen nyílt vagy újult meg kereskedelmi egység. A települések, egyházak, civil szervezetek részére nyitott pályázati program sokféle cél megvalósulását támogatja a felmerülő igények mentén.

Ovádi Péter, Gyopáros Alpár, Sövényházi BalázsOvádi Péter, Gyopáros Alpár, Sövényházi Balázs

Nemesvámos tíz nyertes pályázat révén közel kétszázmillió forint támogatást hívott le a Magyar Falu Programban – összegezte Ovádi Péter parlamenti képviselő. Hozzátette: a közösségi ház lépésről lépésre újul meg, így az elérhetetlennek tűnő célok is megvalósulhatnak a program révén.

Az épület felújításának részleteiről Sövényházi Balázs számolt be. A polgármester méltatta a kormány azon hozzáállását, hogy az építőipari árak emelkedésével párhuzamosan a Magyar Falu Programban rendelkezésre álló keretet is növelték. A közösségi ház külső felújítására 11 millió forintot nyertek el – ebből helyi vállalkozók közreműködésével kicserélték a nyílászárókat, a helyi védettségű épületet az 1938-as állapotára állították helyre. A belső átalakításra 25 millió forintot nyertek, ennek a kivitelezése jelenleg is zajlik. A tető felújítására is beadták a pályázatot: a lehetséges legnagyobb összeget, 35 millió forintot igényeltek, amihez valószínűleg az önkormányzatnak saját forrásokat is hozzá kell tenni, nem lesz elég ugyanis a héjazat cseréje, a rossz állapotban lévő tartószerkezet is komplett megújításra szorul. 

Schöngrundtner Tamás
Kovács Bálint
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. tegnap 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. tegnap 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. tegnap 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.