Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Idén is indul emléktúra a doni katasztrófa hőseiért

2022. február 4. 14:25
Február 18-19. között szervezi meg a Magyar Tartalékosok Szövetsége Veszprém Megyei Egyesülete immáron 22. alkalommal a doni emléktúráját. A II. világháború magyar szempontból egyik legtragikusabb eseményére emlékezve összesen 50 km-t tesznek meg gyalogosan katonák és civilek együtt.

Az idei doni emléktúrának a programját péntek délelőtt az Agóra kulturális központban ismertette Simon-Jójárt Sándot, nyugállományú ezredes, a MATASZ VME elnöke. A kétnapos emlékmenet mindkét napján 25-25 km-t tesz meg az emlékmenet. Első nap a Vámosi úti temetőből indulva Szentkirályszabadja és Litér érintésével Balatonfűzfőre érkeznek meg, a második napon pedig a Levéltár udvaráról Jutaspuszta, Gyulafirátót, „0” pont, Hajmáskér, Sóly útvonalon át Vilonyán ér véget a menet.

Simon-Jójárt SándorSimon-Jójárt Sándor

Simon-Jójárt Sándor elmondta, az eredetileg januárra tervezett programjukat a járványhelyzet miatt tették át februárra, de így is 50-70 főre számítanak, akik között az aktív katonák mellett nyugállományúak, tartalékosok, de civilek is lesznek szép számmal. Külön kiemelte, hogy nagy öröm számukra, hogy fiatalok is bekapcsolódnak az emléktúrába, akik így még közelebbről megismerkedhetnek a doni katasztrófa hőseinek tragikus történetével, ezzel ápolva az emléküket az utókor számára is.

A nyugalmazott ezredes röviden felidézte az 1943-as Don-kanyari tragédiát, ahol mintegy 130 ezren estek el, vagy kerültek fogságba, köztük a 2. magyar hadsereg tagjai is. Akik mégis megmenekültek a harcból, azok itthon számkivetettek lettek, méltatlan sorsuk lett, holott hősök módjára küzdöttek a világháború egyik legvéresebb csatájában.

Visszavonuló magyar katonák a Don-kanyarnál - A doni katasztrófa, 1943 / Fotó: www.cultura.hu)Visszavonuló magyar katonák a Don-kanyarnál - A doni katasztrófa, 1943 / Fotó: www.cultura.hu)

Az elesettek közül sokaknak a mai napig nem ismeri senki a sírhelyét, ők az emléktúrával többek közt ezen bajtársaik előtt szeretnének tisztelegni.

Éppen ezért a menet során több helyszínen is megállnak, ahol koszorúzásokat, megemlékezéseket tartanak majd a résztvevőkkel közösen.

A menet parancsnoka Siklósi Sándor, nyugállományú alezredes lesz, helyettese Dombi János, nyugállományú őrnagy, a menet vezénylő zászlósa pedig Tömösközi Tamás, törzszászlós.

Hajas Bálint
Domján Attila
további cikkek
Fehér Ház: az energiaellátást és az infrastruktúrát érintő tűzszünetről is egyeztetett Donald Trump és Vlagyimir Putyin ukrajnai háború Fehér Ház: az energiaellátást és az infrastruktúrát érintő tűzszünetről is egyeztetett Donald Trump és Vlagyimir Putyin Az energiaellátást és az infrastruktúrát érintő tűzszünet lehet az első lépés az ukrajnai háború lezárása felé vezető folyamatban - a többi között ebben értett egyet Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden folytatott több mint egyórás telefonbeszélgetésén az amerikai elnöki hivatal közleménye szerint. ma 23:06 Botrány a Parlamentben: momentumos képviselők füstbe borították az üléstermet közélet Botrány a Parlamentben: momentumos képviselők füstbe borították az üléstermet Kivételes eljárásában tárgyalta az Országgyűlés kedden a Pride-ot tiltó gyülekezési jogot érintő javaslatot. A Momentum padsoraiból füstgyertyával próbálták megzavarni a szavazást, ami így is eredményes lett, a javaslat 136 igennel átment. ma 16:55 Tíz hónap börtönt kapott egy nő, aki 107 macskát tartott egy budapesti lakásban közélet Tíz hónap börtönt kapott egy nő, aki 107 macskát tartott egy budapesti lakásban A Pesti Központi Kerületi Bíróság állatkínzás bűntette miatt első fokon, nem jogerősen 10 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte kedden azt a nőt, aki 107 macskát és egy kutyát tartott 73 négyzetméteres kőbányai lakásában. ma 14:02 Lázár Jánossal egyeztetett Ovádi Péter közélet Lázár Jánossal egyeztetett Ovádi Péter A veszprémi parlamenti képviselő több témáról is beszélgetett az építési és közlekedési miniszterrel. ma 12:50

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.