2022. május 17.
//
Paszkál névnap

Bosnyák légiós Veszprémben

A Veszprém Kosárlabda Klub a 2022/23-as szezon végéig szóló szerződést kötött a négyes és ötös poszton egyaránt bevethető Stefan Glogovaccal.

A 27 éves és 205 cm magas erőcsatár-center 19 évesen hazájában kezdte el a profi karrierjét a Spars Szarajevó csapatában, ahol 2016-ig játszott. Ekkor jelentkezett az NBA játékosbörzéjére, ám nem választották ki, így következett a szerb Mega Leks együttese, amely abban az idényben a 6. helyen végzett az Adria-ligában (ABA) és a 7. helyen a Bajnokok Ligájában – olvasható a bakonyi klub honlapján.

Stefan Glogovac személyében bosnyák légióst szerződtetett a Veszprém KKStefan Glogovac személyében bosnyák légióst szerződtetett a Veszprém KK

Mint írják, ezután a bosnyák KK Igokea gárdájához igazolt, ahol bajnok és kupagyőztes lett, valamint továbbra is pályára léphetett az ABA Ligában. Az azt követő két és fél évben is hazájában játszott, amelyet egy montenegrói kitérő követett a KK Jedinstvonál.

A 2021/22-es évadban eddig a román bajnokság egyik meghatározó csapatának, az ACS Targu Jiunak volt a játékosa.

vehir.hu
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
kosárlabda Férfi kosárlabda NB I/B piros csoport, rájátszás a 2. 2022. május 13. 19:30 Veszprém, Vetési Albert Gimnázium Veszprém KK TF-BP 92-80
kosárlabda Férfi kosárlabda NB I/B piros csoport, rájátszás a 1. 2022. május 11. 20:30 Budapest, Sport 11 Sportcentrum TF-BP Veszprém KK 115-85
kosárlabda Férfi kosárlabda NB I/B piros csoport, rájátszás 2. 2022. május 7. 18:30 Budapest, Gabányi László Sportcsarnok MAFC Veszprém KK 105-86
előző események betöltése