Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A környék legmodernebb iskolája lett a fűzfői

2022. január 18. 10:51
2021-ben megújult a Balatonfűzfői Irinyi János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézménye a EFOP 4.1.2-17 pályázat keretében. Az elkészült beruházásról Dudás Zsolt intézményvezetőt kérdeztük.

– Miért vált szükségessé a korábbi iskolaépület felújítása?

Az iskola épületét 1986-ban adták át, melyhez évtizedeken át nem nyúlt senki. Mivel komolyabb felújítást nem végeztek, a 2020-as évekre leromlott állapotúvá vált. Az Európai Unió 488 millió forintos (EFOP 4.1.2-17) támogatásának és a kormány 562 millió forintos kiegészítésének köszönhetően közel 1,2 milliárd forintból tudtunk fejlesztéseket végezni a füzfői Irinyi János iskolában. Nyolc új terem, új tornacsarnok és a régi épületszárny felújítása történt meg. Külső, belső felújításról is beszélhetünk.

-Milyen konkrét fejlesztéseket hajtottak végre?

A pályázat keretén belül, illetve a kormány által biztosított összegből az intézmény szinte teljesen megújult. A régi épületszárnyra nagyon ráfért a felújítás. Az egész épület kívülről kapott hőszigetelést, továbbá mindegyik terem nyílászzáróját műanyagra cserélték. A hőszigetelés így gyönyörűen megoldódott. Megtartva az eredeti látványt mégis egy új, színes épület keletkezett a régi épületszárnyból. A régi épülethez épületcsatolmányként 8 új foglalkoztatóterem épült két szinten (4 alul 4 felül). Ezek hangszigetelt zenetermek. A termeket több, különböző foglalkozásra lehet használni, de a fő funkció az alapfokú művészetoktatás zenei ellátása.

A pályázat keretén belül egy teljesen új tornacsarnok is épült, ami közel háromszorosa lett a réginek. Ehhez az épülethez teljesen új öltözők, modern zuhanyzórendszer, orvosi, - és tanári szoba, elkülönített wc-k, kézmosók és zuhanyzók épültek. Lényegében egy teljesen új, komplett, testnevelésre minden tekintetben alkalmas épületszárny jött létre. A tűzivíz hálózat teljes mértékben megújult.

-A pályázatban eszközbeszerzés is szerepelt.

A pályázat keretén belül eszközöket is beszereztünk: tanulói padokat és asztalokat vettünk, illetve az oktatáshoz több millió forint értékben új hangszereket, és azokat karbantartó kelléket vásároltunk.

-Hogyan oldották meg az oktatást a kivitelezés során?

Az iskola 2020 októberében költözött el, és 2021 novemberében vehette birtokba a felújított intézményt. Az elmúlt egy évben a Veszprémi Tankerületi Központ által bérelt 4 különböző helyszínen folyt a tanítás: a fűzfői Vágfalvi Ottó Művelődési Házban és a mellette lévő könyvtárban, a Füzfői Atlétikai Klub sportszállójának két termében, illetve a Csillagvizsgáló teljes épületrendszerében. A körülmények biztosítása mellett el tudtuk végezni az oktatást. A visszaköltözésnél sok segítséget kaptunk a tankerülettől, a tanároktól és a szülőktől is, ezért nagy köszönet illeti őket.

-2021 novemberében költözhettek vissza az épületbe. Mik az eddigi tapasztalatok? Elégedettek a végeredménnyel?

Egy sokkal-sokkal modernebb épületünk lett. Bőven megfelel az évfolyamonkénti 2-2 osztály ellátásának. Nagyon nagy öröm, és büszkék vagyunk arra, hogy ilyen új felújított iskolába tudtunk visszaköltözni. Azt gondolom, hogy a beruházás által minden adottá vált ahhoz, hogy a sportiskolai,- általános iskolai,- és alapfokú művészeti oktatást új, korszerű berendezésekkel és eszközökkel valósítsuk meg. Úgy látom, hogy egy szép karácsonyi ajándék lett ez mindenkinek.

vehir.hu
további cikkek
Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt VKSZ Zrt Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt A klímaváltozásra, a biodiverzitásra és az esztétikára is figyelni kell, amikor a városi zöldfelületekhez hozzányúlnak a VKSZ Zrt. kertészei, de mindezek mellett a kísérletezésről sem tettek le azon a 200 hektáron, amiért Veszprémben felel a közüzemi szolgáltató. Ezekre a megoldásokra pedig külföldről is kíváncsiak, csütörtökön összesen hat európai országból érkeztek szakemberek, hogy megismerjék a veszprémi megoldásokat. ma 11:49 1% az esély a világháborúra 1% az esély a világháborúra Dr. Resperger István biztonságpolitikai szakértő Háború és béke címmel tartott előadást a Pannon Egyetemen kedden, ahol Tolsztoj művének elemzése helyett sokkal inkább a világ konfliktusos régiói kerültek terítékre. Ukrajnára, az arab térségre és Tajvanra egyaránt kitért az országosan is elismert szakember, miközben a globális atomháború valós fenyegetésének esélyét is számba vette. ma 22:43 Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.