2023. február 2.
//
Karolina névnap

Kozmutzásoknak gyűjtött a belvárosi kávézó

A Füge Fagyiudvar és Kávézó által életre hívott adománygyűjtési akcióhoz Debreczeny Zoltán festőművész is csatlakozott.

Az idén májusában nyílt Füge Fagyiudvar és Kávézó december elején hirdette meg adománygyűjtési akcióját, mellyel az értelmileg sérült gyermekekkel foglalkozó Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény alapítványát kívánták támogatni. A kávézóban kihelyezett urnába a vendégek december 23-ig dobhatták be felajánlásaikat.

Az akcióhoz Debreczeny Zoltán festőművész is csatlakozott, ő egy alkotásának licitre bocsátásával szállt be a támogatók közé. Rajta kívül a kávézó is tett felajánlást, így összesen közel 200 ezer forint gyűlt össze.

Dobos Márton, Bernáth Ildikó és Debreczeny Zoltán a Füge december 23-i adományátadóján.Dobos Márton, Bernáth Ildikó és Debreczeny Zoltán a Füge december 23-i adományátadóján.

A csütörtök délelőtti adományátadón Dobos Márton, a Füge üzletvezetője azt mondta, az adománygyűjtést ugyan most a karácsony ihlette, de szeretnének hagyományt teremteni, és a jövőben az év többi részében is aktívak maradni.

A Kozmutza Flóra Alapítvány –Értelmileg Sérült Gyermekekért alapítvány kuratóriumának elnöke, Bernáth Ildikó köszönetét kifejezve arról beszélt, fennállásuk 25 éve alatt sokan támogatták már őket, de mindig megdobban a szívük, ha valaki rájuk gondol és segíti a munkájukat.

A Füge Fagyiudvar és Kávézóról a portálunkat is kiadót Bakony-Balaton Média Kft. másik lapjában, a múlt héten megjelent Ecoport magazinban is írtunk.

Ge. Á.
Domján Attila

További cikkek

Veszprémi cég segít a rászoruló családoknak az ajándékozásban
Veszprémi cég segít a rászoruló családoknak az ajándékozásban
A munkavállalók összeállított ajándékcsomagokat, okostelefonokat, asztali számítógépeket és laptopokat adományozott a Valeo a Veszprémi Családsegítő és Gyermekjóléti Integrált Intézménynek.
Böjte Csaba gyermekotthonának segítenek veszprémi vállalkozók
Böjte Csaba gyermekotthonának segítenek veszprémi vállalkozók
Béndek Péter és több társa már közel egy évtizede áll szoros kapcsolatban Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes kovásznai gyermekotthonával, akiknek rendszeresen szerveznek gyűjtést, az adományokat pedig személyesen, saját erőből viszik ki az otthonba Veszprémből.
Segítő kezek fogtak össze a Bárczi Gusztáv Általános Iskoláért
Segítő kezek fogtak össze a Bárczi Gusztáv Általános Iskoláért
A „Segítő kezek” jótékonysági kezdeményezés kiváló példája annak, amikor valakiben egyszemélyben megfogalmazódik a segítő szándék és nagyon hamar hasonló gondolkodású követőket talál maga mellett. Robozné Erődi Ildikó, a civil életben turisztikai menedzser, egyébként festőművész időt és energiát nem sajnálva, vágott bele abba, hogy segítse a veszprémi Bárczi Gusztáv Iskola alapítványát, ennek a munkának az eredményeképp pedig szerda kora este tartottak egy meghitt hangulatú jótékonysági estet a Veszprémi Petőfi Színház aulájában.
A levegő mentőinek segített a veszprémi Plazma Center
A levegő mentőinek segített a veszprémi Plazma Center
Folytatva jótékonysági tevékenységét, ezúttal a balatonfüredi légimentőket támogatta a veszprémi Plazma Center.
Jótékonykodás egy pohár fröccs mellett
Jótékonykodás egy pohár fröccs mellett
A Rotary Club Balatonfüred-Veszprém és a Veszprémi Családsegítő Központ közös adománygyűjtési programot szervez a Rozé, Rizling és Jazz Napokon.