Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C

Gulyás Péter szigorúan osztályoz

2021. december 8. 10:37 // Forrás: Szalay Péter – SzPress Hírszolgálat
A Telekom Veszprém másodedzője a kézilabdacsapat első félévi teljesítményére eddig csak egy jó közepest tud adni, amiből csütörtökön este, a német Flensburg elleni csoportmérkőzést követően még négyes osztályzat is lehet.

Csütörtökön este a tizedik és egyben az idei utolsó BL-csoportmérkőzését játssza a Telekom Veszprém kézilabdacsapata. Az átalakuló együttes félévi bizonyítványa nem kis mértékben függ attól, hogy a veszprémi ötgólos győzelmét követően idegenben is sikerül-e megvernie a német SG Flensburg-Handewittet. Távolról sem mindegy, hogy a jövő évi folytatásnak hét győzelemmel és három vereséggel, vagy kevésbé jól hangzó 6-4-es mérleggel fut neki az „Építők”, amelynek másodedzőként a klublegenda Gulyás Péter az egyik mestere.

A másik Momir Ilics, a kézilabdázás történetének kiemelkedő alakja, aki nem is olyan régen még a klub utánpótlásrészlegét vezető Gulyás „beosztottja” volt. A kocka akkor fordult és fordított az addigi felálláson, amikor David Davis dicsőségesnek aligha nevezhető távozását követően a klubvezetők úgy döntöttek, hogy három külföldi edző menesztése után „házon belüli” megoldást választanak.

Egy pillanatig sem volt kétségem afelől, hogy Momót (Momir Ilicset) bízzák meg a csapat vezetésével, és nekem a másodedzői tisztet szánják, amit készséggel el is fogadtam. Akkor is csapatmunkában dolgoztunk, amikor az utánpótlás szakmai vezetője voltam, és Ilics barátom az U21-es csapatunkat irányította, de azóta is, hogy a Telekom Veszprém BL-szereplő gárdájának a kormányzását bízták ránk. Tiszteljük egymást, nincsenek surlódások közöttünk, és az sem titok, hogy minden, a csapat szereplését és jövőjét érintő tervet együtt főzünk ki

– hangsúlyozta az SzPress Hírszolgálatnak nyilatkozó Gulyás Péter, akit nemcsak az „Építők” egyik legendájának tartanak, hanem a klubhűség megtestesítőjeként is emlegetnek.

Ezt az elismerést támasztja alá, hogy a 37 eszendős Gulyás Péter 1997-ben lett a veszprémi klub igazolt játékosa, 2000-től 17 éven át pedig profiként küzdött a névadó támogatóit többször is váltó csapatának a sikereiért. Zökkenőmentes volt az átállása a játékosi pályafutásáról az edzőire, arra viszont nem számított, hogy 2021-ben másodmagával olyan szintet léphet, amit akár szakmai csúcsnak is lehet nevezni.

Nem egyedüli az, ami Momóval és velem történt. Itt van például Filip Jicha és Christian Sprenger párosa, akik tiszteletet parancsoló játékospályafutásukat követően most a THW Kiel együttesét irányíthatják, ráadásul még az egykori posztjaink is stimmelnek. Ahogy Veszprémben, a Bundesliga-szereplő Kiel együttesénél is egy balátlövőből lett a vezetőedző és egy jobbszélsőből a helyettese

– folytatta Gulyás, aki 930 mérkőzésen szerepelt „örökös” klubja színeiben és az 1405 góljával kiemelkedő sikert könyvelhetett el.

Gulyás a nála két évvel idősebb Iliccsel együtt büszke lehet arra, hogy néhány hónap leforgása alatt gyors egymásutánban sportáguk professzorainak is leckét tudtak adni, bizonyítva, hogy jó taktikát választottak, és aztán úgy „meccseltek”, ahogy éppen a csata állt. Előbb a PSG együttesét irányító Raul González, aztán az exveszprémi Carlos Ortega, a Barcelona új vezetőedzője, majd Maik Machulla, a csütörtöki ellenfél mestere tapasztalhatta meg, hogy a magyar ellenfelüket olyan szakemberek irányítják, akiket egyenrangú ellenfélnek kell tekinteniük. Három vereség azonban rontott a mérlegükön, amiből kettőért már visszavágtak, a harmadik lehetőségre viszont 2022-ig várniuk kell, amikor Talant Dujsebajev Kielcéje Veszprémbe belátogat.

Nem akarok túl szigorú lenni, de az első félévi teljesítményünkre csak egy jó közepest tudok adni, amiből csütörtökön este még négyes is lehet. Ebben az is benne van, hogy bemutatkozásunk előtt hat légiós is távozott Veszprémből, most pedig azon dolgozunk, hogy a tehetséges fiataljaink minél több játéklehetőséghez juthassanak, edződjenek, mert ők a jövő emberei. Mi ketten Momóval pedig tisztában vagyunk azzal, hogy az edzőknek is kapaszkodniuk kell és mérkőzésről mérkőzésre bizonyítaniuk, mert a mi szakmánk sem a teljes biztonságról szól, ha nem megy a szekér, akkor nekünk kell megtolni

– mondta befejezésül a 111-szeres válogatott Gulyás Péter.

A csütörtöki visszavágó mérkőzés előtt a Telekom Veszprém 12 ponttal a második helyen áll a lengyel Kielce mögött, az SG Flensburg-Handewitt pedig három győzelemmel, egy döntetlennel, öt vereséggel és hét ponttal a hatodikon.

vehir.hu
Domján Attila
Tál Dominik
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 19 19 0 0 780 514 266 38
2. OTP Bank-Pick Szeged 18 16 0 2 656 517 139 32
3. MOL Tatabánya KC 19 13 1 5 596 538 58 27
4. FTC-Green Collect 17 11 1 5 562 504 58 23
5. CYEB-Budakalász 19 10 1 8 538 552 -14 21
6. Csurgói KK 19 9 2 8 546 561 -15 20
7. Dabas KC 19 8 1 10 538 568 -30 17
8. Balatonfüredi KSE 18 8 0 10 475 499 -24 16
9. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 19 7 2 10 558 596 -38 16
10. Carbonex-Komló 19 7 0 12 510 558 -48 14
11. HSA NEKA 18 6 0 12 478 523 -45 12
12. QHB Eger 19 6 0 13 487 598 -111 12
13. PLER-Budapest 18 3 2 13 477 557 -80 8
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 19 2 0 17 511 627 -116 4
Utolsó módosítás: 2024. március 23. 20:09
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. október 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
45-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
22-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FC Porto
Időpont
2023. október 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
tegnap 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
holnap 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2024. április 19. 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.