Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
11°C
2026. március 19. József
Veszprém
11°C

Ideje véget vetni a nők elleni erőszaknak!

2021. november 24. 22:29
Évente négymillió nőt és leányt adnak el a világon, az erőszakos cselekedetek eredményeként pedig 60 millió nő tűnik el. Bár számos területen mutatunk előrelépést, a nők elleni erőszak még mindig hatalmas méreteket ölt, és ezen a pandémia sem javított. A veszprémi ZONTA Club most a várossal összefogva igyekszik felhívni a figyelmet az erőszak megelőzésére.

A koronavírus-járvány számos negatív következménye közül az egyik a családon belüli erőszak megnövekedése volt. Azok számára, akik már eleve bántalmazó légkörben éltek, még inkább megnehezítette a mindennapokat a bezártság, de a kényszerű közelség a lappangó indulatokat is felszínre hozta. Mindez nemcsak feltételezés: a Zonta tavaly tavasszal az ENSZ felkérésére pszichológusokkal közösen egy felmérést végzett, a vizsgálat pedig azt mutatta, hogy fokozódott a családon belüli erőszak. A fizikai megnyilvánulások főleg az alacsonyabb végzettségűekre jellemzőek, míg a lelki terror az értelmiség körében terjed.

Az erőszakos cselekedetek elszenvedői legnagyobb részt a nők, érintettségtől függetlenül a probléma azonban nemcsak a nőké, a férfiaké is.

A veszprémi ZONTA Club 2013-ban indította el ZONTA says no című kampányát, mellyel a nők elleni erőszak felszámolását próbálják elősegíteni elsősorban az edukáció révén. A szervezet a november 25-ei világnaphoz kapcsolódva december 10-ig, az emberi jogok világnapjáig idén is igyekszik minden nap felhívni a figyelmet, ezúttal az önkormányzattal közösen. Ennek alkalmából egy mini kiállítás nyílt a Városházán, csütörtökön pedig narancssárga fényekkel világítják meg az épületet, a felhívás jegyében.

Brányi Mária alpolgármester az attrakció kapcsán arról beszélt, a legfontosabb, hogy megfelelő ítélettel tudjuk kezelni a nők elleni erőszakot és olyan támogató légkört biztosítsunk, amelyben az áldozatoknak van kellő erejük és bátorságuk felszólalni, illetve segítséget kérni a kiszolgáltatott helyzetben. Szerencsére az elmúlt években több előrelépés is történt ebben, de olyan évtizedes múlttal rendelkező női szervezetek munkája, mint a ZONTA, még sokat segíthet.

Horváth Farkas Beáta, a klub soros elnöke elmondta, szervezetük legfőbb ereje a felvilágosításban rejlik: szakemberekkel közösen tartanak előadásokat elsősorban a fejlődő országokban, illetve a helyi szervezetek természetesen a saját országukban is. Veszprémben az első ilyen konferenciát 2013-ban tartották, hol erőszakot elszenvedők osztották meg gondolataikat. Azóta számos civil szervezet csatlakozott a küldetésükhöz, az erőszak növekedése miatt azonban további összefogásra van szükség – ennek első lépcsője lesz a városháza kivilágítása.

Kristóf Mihályné, Horváth Farkas BeátaKristóf Mihályné, Horváth Farkas Beáta

Dr. Kristóf Mihályné vezetőségi tag szerint nagyon fontos feltenni a kérdést is, amit akkor a konferencián is megfogalmaztak, hogy kinek is a szégyene az erőszak? Egyértelműen nem az elszenvedőé, ugyanakkor tudni kell azt is, hogy a családi erőszakot átélt gyerekekből nagyobb eséllyel válnak később bántalmazó felnőttek. Részben a segítségnyújtás, részben emiatt az is nagyon fontos, hogy fel tudjuk ismerni, ha valakit bántalmaznak, legyen szó akár internetes vagy párkapcsolaton belüli bántalmazásról, amellyel kapcsolatban a klub korábban szintén tartott előadást szakembereknek. A klubbal igyekszünk mindent megtenni, amit csak lehet és kell, de igazán akkor tudunk fellépni az erőszak ellen, ha minél több ember foglalkozik a problémával – mondta el Kristóf Mihályné.

Nyitókép: Sydney Sims / Unsplash

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" választás 2026 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is. ma 11:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.