Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C

Nagyszerű fordítás, értékes győzelem

2021. november 12. 20:20 // Forrás: veszpremkosar.hu
A Veszprém Kosárlabda Klub tizenhárom ponttal legyőzte a vendég MAFC gárdáját a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjának péntek esti rangadóján.

Ismét rangadó elé nézett a Veszprém Kosárlabda Klub, hiszen az a MAFC volt a vendége, amely a tavalyi rájátszásban útját állta a legjobb négy közé vezető úton és végül a harmadik helyet szerezte meg. 

A találkozó pontatlan támadásokkal indult, majd a MAFC talált előbb magára, és Lakits vezetésével elhúzott, miközben a hazaiaktól csupán Madár talált be. Tóth kosarával zárkózott volna a Veszprém, de gyors öt pont érkezett ismét a fővárosiaktól. Ekkor időt kért Blaho mester (5. perc: 5:14). Horváth egy szép középtávolival, majd egy triplával jelezte, hogy volt értelme a rövid megbeszélésnek, míg újabb hármasa már minimalizálta a különbséget, miközben a védelem is jól zárt hátul Tóth vezetésével. A következő percekben mindkét részről érkeztek kosarak, és a negyed utolsó percében két pont volt a bakonyiak hátránya. Ezt annulálta Tóth két büntetője, amelyet követően már nem született kosár (10. perc: 21:21).

Fotó: Fux Marcell – veszpremkosar.huFotó: Fux Marcell – veszpremkosar.hu

A második tíz perc eleje is a vendégeknek sikerült jobban, Polgárdy, Bordács és Kovács kosaraival hét pontra is elhúztak, és hiába próbált közeledni a Veszprém Djukics vezetésével, a különbséget tudta tartani a MAFC, így a negyed közepén időt kellett kérnie Martin Blahonak (16. perc: 31:39). A következő támadások során sem találta a ritmust a hazai gárda, míg Biber tíz pontra tornázta a különbséget. Ebben a periódusban Djukics volt az, aki támadásban elő tudott lépni veszprémi oldalon, ám budapestiek is rendre kosárral zárták az akcióikat. A félidő utolsó perceire azonban feljavult a Veszprém védekezése, és Horváth négy, valamint Madár két pontjával öt egységnyire apadt a távolság. Horváth negyedik személyi hibája érzékenyen érintette a bakonyiakat, ahogyan a nagyszünetre kialakuló kilencpontos hátrány is, amelyet több véleményes játékvezetői ítélet övezett. Reklamálásért két technikait is kapott a veszprémi kispad (20. perc: 45:53).

A második félidő úgy folyatódott, ahol az első abbamaradt, nagy küzdelemmel. A Veszprém folyamatosan próbálta lopni a távolságot, miközben a MAFC igyekezett ezt megakadályozni. A félidő közepén Madár ragadta magához a kezdeményezést, és négy pontra felzárkóztatta a hazaiakat (25. perc: 60:64). A következő percekben hullámzott a Veszprém teljesítménye, ám a védekezés kezdett feljavulni, ami könnyű kosarakat is eredményezett, na meg minimális hátrányt (28. perc: 69:70). Kovács és Madár párbeszéde következett pontok formájában, aminek a vége döntetlen állás lett a negyed végére (30. perc: 76:76).

Az utolsó etap fantasztikus szurkolással és egy Glatz triplával indult. Tóth hiába szerzett egy duplát, Madár kettő plusz egyes játéka tovább növelte veszprémi előnyt. A következő percben habár kosarat nem sikerült szerezni, a védekezés jól működött, így tartotta a különbséget a Veszprém (33. perc: 84:80). Szabó parádés gólpasszt adott Tóthnak, Misek pedig csak egy büntetőt értékesített. Dancsecs pontos volt távolról, Szabó pedig középtávolról, ezzel már tíz ponttal vezetett a hazai alakulat (35. perc: 91:81). A MAFC gyors öt pontjával próbált zárkózni, ám Dancsecs és Szabó büntetői ezt megakadályozták. A távolság továbbra sem csökkent érdemben, így az utolsó két percre kilencpontos veszprémi előnynél fordultak a felek (39. perc: 98:89). Az utolsó percekben Madár és Szabó vezetésével nemcsak tartotta, de növelte is előnyét a Veszprém, így megérdemelt győzelmet aratott (40. perc: 108:95).

Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 8. forduló:
Veszprém Kosárlabda Klub–MAFC 108:95 (21:21, 24:32, 31:23, 32:19)
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium, 190 néző. Vezette: Tóth Kálmán, Kapusi Gábor, Csák Máté Károly
Veszprém: Madár 36/9, Tóth 17, Szabó 13/3, Djukics 9/3, Glatz 6/6. Cserék: Horváth 14/9, Dancecs 13/9. Edző: Martin Blaho
MAFC: Lakits 25/12, Misek 16, Tóth 9/3, Bordács 10, Biber 4. Cserék: Polgárdy 14/6, Pfandler 2, Csapai 3, Kovács 12, Komma. Edző: Garai Péter

Így látta a mérkőzést

Martin Blaho, a Veszprém vezetőedzője: – Újabb kemény mérkőzést játszottunk, ráadásul nem volt könnyű a helyzetünk a félidőben. Nagyon büszke vagyok, hogy olyan játékosok edzője lehetek, akiknek van tartása. Mindegyikük igazi tartásról és győztes mentalitásról tett tanúbizonyságot. Szóba sem került a vereség. Megfordították a meccset, és aztán a megfelelő módon hozták le a találkozót. Örülök a győzelemnek és büszke vagyok a játékosaimra.

Madár András, a Veszprém dobóhátvédje: – Sajnos elég rosszul kezdtük a mérkőzést, gyorsan tíz pont körüli lett a hátrányunk. Utána a félidőig csak futottunk az eredmény után. A második félidőt illetően ki kell emelnem Dancsecs Andrist, aki feljött a pályára és két-három olyan triplát dobott, ami átlendített minket egy olyan határon, amelyen nem tudtunk túljutni az első félidőben. Ezt követően a támadójátékunk és a védekezésünk is összeállt, így sikerült megfordítanunk a meccset, majd végül győztesen jöttünk le a pályáról.

vehir.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
NKA Universitas Pécs II.
Időpont
2023. szeptember 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
69-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dunaharaszti MTK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 7. 15:00
Helyszín
Dunaharaszti Sportcsarnok
Eredmény
71-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda Hepp Kupa 2023/2004
Hazai
Soproni Tigrisek
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 11. 18:00
Helyszín
Sopron, Belvárosi Sportcsarnok
Eredmény
75-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Eszterházy SC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
103-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Nagykőrösi Sólymok KE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. október 21. 17:00
Helyszín
Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola
Eredmény
86-66
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
98-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Békéscsabai KK
Időpont
2023. november 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
95-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Atomerőmű SE U23
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 10. 19:00
Helyszín
Paks, ASE Sportcsarnok
Eredmény
94-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Agrofeed UNI Győr
Időpont
2023. november 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
80-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Pénzügyőr Sportegyesület
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 25. 18:30
Helyszín
Budapest, Camugo Sportlab
Eredmény
73-90
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Vásárhelyi Kosársuli
Időpont
2023. november 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
109-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 10. 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
85-60
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Százhalombattai KSE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 16. 18:00
Helyszín
Százhalombattai Kosárlabda Csarnok
Eredmény
87-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Tiszaújváros
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 5. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
73-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
NKA Universitas Pécs II.
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 15. 17:30
Helyszín
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Pálya
Eredmény
79-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dunaharaszti MTK
Időpont
2024. január 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
81-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Eszterházy SC
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 28. 16:00
Helyszín
Eger, Eszterházy Károly Egyetem Leányka Utcai Sportcsarnoka
Eredmény
53-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Nagykőrösi Sólymok KE
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
116-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Vendég
Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2024. február 11. 17:00
Helyszín
Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
97-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Békéscsabai KK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. február 17. 17:00
Helyszín
Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok
Eredmény
101-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Atomerőmű SE U23
Időpont
2024. február 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
115-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Agrofeed UNI Győr
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 1. 19:00
Helyszín
Győr, Városi Egyetemi Csarnok
Eredmény
84-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Pénzügyőr Sportegyesület
Időpont
2024. március 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
97-82
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Vásárhelyi Kosársuli
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 14. 18:30
Helyszín
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok
Eredmény
94-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dávid Kornél KA
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
68-88
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Százhalombattai KSE
Időpont
2024. március 31. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.