2023. június 2.
//
Anita, Kármen névnap

Nem csak Veszprém épül-szépül 2023-ra

Összesen közel kétmilliárd forint értékben nyertek el infrastrukturális beruházásokra támogatást az Európa Kulturális Fővárosa 2023 programban Veszprém megyei városok.

A nyertes pályázatokat csütörtökön sajtótájékoztatón mutatták be három polgármester: Campanari-Talabér Márta (Várpalota), Kepli Lajos (Balatonalmádi) és Jurcsó János (Balatonkenese) részvételével. 

(Fotó: Domján Attila / vehir)(Fotó: Domján Attila / vehir)

Porga Gyula veszprémi polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy az Európa Kulturális Fővárosa 2023 programnak már az ötlet felmerülésétől kezdve célja volt a térségi kapcsolatok és együttműködések erősítése, és szerencsére ebben a Bakony-Balaton régió települései is partnerek voltak, a mai napig több mint száz önkormányzat csatlakozott a programhoz. A résztvevő felek szintén partnerre találtak a kormányban is, ami anyagilag is támogatja a magyar kultúra fejlődését és bemutatkozását az európai színtéren. Ehhez a gondolathoz csatlakozott Kontrát Károly parlamenti képviselő is, aki hangsúlyozta: 2023-ban mindegyik résztvevő település hozzá tudja tenni a maga értékeit a közös produkcióhoz. Elmondta, hogy bár ezúttal a nagyértékű infrastrukturális pályázatok eredményeit mutatják be, a kisebb települések is kapnak támogatást elsősorban programok megrendezésére és kisebb értékű eszközbeszerzésre. 

De hol és mi valósul meg az EKF támogatásával? 

Balatonfüreden egy nagyobb kiállítótérrel rendelkező kulturális és rendezvényhelyszínt alakítanak ki a világörökségi városrész alulhasznosított területein 658 millió forintból, és fejlesztik a Modern Műtárat 358 millió forint értékben. Balatonalmádiban a nemrégiben felújított egykori jezsuita kolostor első és hátsó udvarát fejlesztik közösségi térré 120 millió forintos támogatásból.

A balatonalmádi kolostor kertjei is megújulnakA balatonalmádi kolostor kertjei is megújulnak

Balatonkenesén vízi színpadot alakítanak ki a Széchenyi parknál, ami a rendezvényeken kívüli időkben vízi sétatérként lesz használható. Ehhez kapcsolódóan a parkot is rendezik úgy, hogy az őshonos balatoni élővilág számára élhető környezetet teremtsenek. Minderre 225 millió forint támogatást kapnak az Európa Kulturális Fővárosa programban. Várpalotán az egykori zsinagóga épületét, a Nagy Gyula Galériát fejlesztik multifunkcionális közösségi térré, ami a jövőben irodalmi és egyéb kulturális rendezvényeknek is helyet ad majd – erre a célra kereken 600 millió forintot nyertek el. 

Schöngrundtner Tamás

További cikkek

Mediterrán ritmus és szenvedély – egyenesen Sevillából
Mediterrán ritmus és szenvedély – egyenesen Sevillából
Vérpezsdítő tánc, nagy szerelmi hódításokat bemutató operák – Sevilla érzéki arcát mutatta meg a veszprémieknek.
Ossza meg gondolatait az EKF-évről!
Ossza meg gondolatait az EKF-évről!
Egyszerre elegáns és fiatalos – elindult a MusiColours ifjúsági zenei fesztivál
Egyszerre elegáns és fiatalos – elindult a MusiColours ifjúsági zenei fesztivál
Tizenhárom országból közel ezer fiatal érkezett Veszprémbe, hogy bekapcsolódjanak a MusiColours Európai Ifjúsági Zenei Fesztivál programjaiba. A fellépőkkel már vasárnap délután lehetett találkozni a város különböző színpadjain, a hivatalos megnyitót viszont csak este tartották az ActiCity-ben. Itt nem csupán a környezet és az új épület miatt elegáns, emelkedett a hangulat, a gyerekek és fiatalok bemutatták, hogy a zene iránti alázat és profizmus nem feltétlen az életkor függvénye.
Vonatfütty helyett hegedűszó a menetrend szerinti járaton
Vonatfütty helyett hegedűszó a menetrend szerinti járaton
A vasárnap induló Musicolours zenei fesztivál előfutáraként szombat délelőtt egy különleges vonat indult el Zircről Veszprém felé. Habár a MÁV menetrend szerinti szerelvényéről volt szó, mégis egy svájci fiatal kvartettnek köszönhetően a vonat zakatolása helyett a vonósok dallamai adták az utazás ütemét.
Menő zugot építettek a könyvtár egyik szárnyában
Menő zugot építettek a könyvtár egyik szárnyában
Klubhelyiség, társasjátékok, könyvek, eldugott sarkok, nagy közösségi terek, de még podcast stúdió és közösségi iroda is van az Eötvös Károly Megyei Könyvtár felújított épületszárnyában, amit stílszerűen csak Zugnak neveztek el megálmodói. Ez a fejlesztés is az Európa Kulturális Főváros programnak köszönhető, a legfontosabb eredménye pedig, hogy végre elkészült egy olyan hely a városban, ami teljes egészében a fiataloknak szól és a jövőben ők alakíthatják saját igényeik szerint azt, hogy mi történik a falak mögött. Szerda délután fiatalos stílusú, ünnepélyes átadót rendeztek.