Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A szabadság és a függetlenség nem örökre kapott, ki kell tartani az értékek mellett

2021. november 10. 21:40
Koncerttel ünnepelték Veszprémben Lengyelország függetlenségének napját szerdán.

A legfontosabb lengyel nemzeti ünnepen, november 10-én arról emlékeztek meg, hogy 1918-ban Lengyelország hosszú idő után újra elnyerte függetlenségét. Ez alkalomból a Veszprémi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében koncertet rendeztek a Hangvillában, ahol a Mendelssohn kamarazenekar és Fülei Balázs zongoraművész lépett színpadra.

Porga GyulaPorga Gyula

A megjelenteket Porga Gyula polgármester köszöntötte. Felidézte, hogy amikor először polgármesterré választották, fontosnak tartotta, hogy Veszprém a távolabbi testvérvárosok mellett Közép-Európában is szoros szövetségeket kössön, hiszen ebben a régióban értjük egymást, összeköt minket a történelmünk. Hozzátette: az első világháborút követő békeszerződés Lengyelország számára a függetlenség elnyerését, Magyarország számára azonban nemzeti tragédiát jelentett. A barátságunk azonban erős, és novemberben a magyarok éppúgy tiszta szívvel ünneplik a lengyelek függetlenségét, ahogy júniusban a lengyeleknek is fáj a mi veszteségünk. 

Jerzy Snopek lengyel nagykövet arról beszélt, hogy a pandémia idején ugyan sok dologról le kell mondanunk, de arra is ösztönöz minket, hogy kitartsunk értékeink mellett. A lengyelek – éljenek a nagyvilág bármely részén is – sokat gondolnak az egyéni szabadság és a nemzet függetlenségének fontosságára, tudatosítjuk magunkban, hogy ezekért az értékekért bármilyen árat érdemes megfizetni. Ezek az értékek azonban nem örökre adottak, ezt a saját bőrünkön tapasztaltuk meg. Több mint száz évvel ezelőtt beteljesült a generációk óta áhított szabadság, amit aztán a kommunista Szovjet-Oroszország drámai módon sodort veszélybe, éppen ezért ma aggodalommal tekintünk azokra a mozgalmakra, amelyek Európát szuperhatalomként képzelik el – hangoztatta a nagykövet.

Jerzy SnopekJerzy Snopek

Snopek úgy folytatta:  Ez veszélyt jelentene a kisebb nemzetek nyelvére és kultúrájára. A lengyelek örömmel fogadták az EU-csatlakozást, és büszkék európai kulturális és civilizációs örökségükre, ugyanakkor élnek bennük a háborús traumák és iszonyatos szenvedések emlékei. Az Európában teret hódító irányzatok veszélybe sodorják a család, a nemzeti identitás, az európaiság értékeit. A nagykövet megjegyezte: Lengyelország és a Baltikum ezekben a napokban legnagyobb menekültválságot éli meg, részben a Lukasenka-rezsim hibrid háborús tevékenységének eredményeként. A lengyelek biztonságban szeretnének élni. Hozzátette: a 2021-es év minden nehézsége ellenére a lengyel-magyar kapcsolatok idén is jól vizsgáztak, számos területen, különösen a V4-csoportban szoros az együttműködés a két nemzet között.

A koncert előtt dr. Navracsics Tibor kormánybiztos lengyelül köszöntötte az ünneplőket.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben közélet V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt. tegnap 15:13 Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. tegnap 13:42 SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) PROFIT-ADÓ 2006 SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) A 2025-ös jövedelmeidről 2026. május 20-ig kell beadnod az SZJA-bevallást. A NAV 2026. március 15-től elkészíti és megmutatja az adóbevallási tervezetet az eSZJA felületen. A tervezet sok adatot tartalmaz, DE NEM LÁT MINDENT. Ha volt lakáskiadásod, ingatlaneladásod, befektetésed, kriptód, vagy utólag érvényesítenél kedvezményt, akkor ezeket neked kell beírni a bevállásba! tegnap 12:27

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.