Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Több mint 4000 német és magyar katona talált végső nyugalomra a Vámosi úti temetőben

2021. november 10. 15:48
A német-magyar katonatemető 26 évvel ezelőtt jött létre Veszprémben. A város csütörtökön kapott emlékplakettet az emlékmegőrzésben végzett munkájáért.

- A Német Hadisírgondzó Népi Szövetség negyven államban több mint kétmillió német hadisírt gondoz. A szövetség felkutatja és méltó körülmények között helyezti örök nyugalomra az idegen földön elesett katonákat. Veszprémben 26 éve jött létre a német-magyar katonatemető, miután 1994-ben hozzákezdtek a más helyeken és településeken lévő sírok exhumálásához és elhelyezték őket az újonnan kialakított temetőben, így adva helyszínt a hozzátartozók gyászának és méltó tiszteletadásának.

A Német Hadisírgondozó Népi Szövetség munkájának köszönhetően 4056 német és magyar katona talált végső nyughelyre a Vámosi úti temetőben. A veszprémi katonatemető Veszprém megye és Győr-Moson Sopron-megye közös katonai temetője.

A Vámosi úti temetőben több mint 4000 katona nyugszik. Archív fotó.A Vámosi úti temetőben több mint 4000 katona nyugszik. Archív fotó.

Megnyitása óta a város támogatja az ott zajló állagmegóvási munkálatokat és helyi lehetőségekkel segíti a katonák tevékenységét. A szövetség és a város szervezésében rendszeresen megemléleznek az itt nyugvó katonákról is- hangzott el szerda délután a Városházán azon az eseményén, melyen a Német Hadisírgondozó Szövetség bronz emlékplakettet adományozott Veszprém városának a több mint negyed évszázada tartó közös erőfeszítések jeleként. Brányi Mária alpolgármester a szövetség erőfeszítéseit megköszönve azt ígére, folytatni fogják a közös munkát.

A Német Hadisírgondozó Nép Szövetség magyarországi megbízottja, Kovács Imre a plakettátadás előtt azt mondta: Veszprém hozzájárul a szövetség célkitűzéseihez, mely így szól: „Megbékélés a sírok felett, munka a békéért.” Felidézte, a temető 1994-es megnyitása előtt az elhunytak méltatlan körülmények közt, fejfa nélkül voltak eltemetve. Mint mondta, a szövetség a fiataloknak is lehetőséget ad arra, hogy emlékmegörző tevékenységet végezzenek a temetőben.

Uwe Zvonar alezredes, Brányi Mária alpolgármester és Kovács Imre, a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség magyarországi megbízottja.Uwe Zvonar alezredes, Brányi Mária alpolgármester és Kovács Imre, a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség magyarországi megbízottja.

A szerdai eseményen a Német Nagykövetség képviseletében Uwe Zvonar alezredes, véderőattasé ,Normen Fuchs főtőrzsőrmester, valamint a Magyar Honvédség Tartalék-támogató Parancsnokság alezredese, Simon Gyula Mátyás, és Barta Sándor ezredes, a Magyar Honvédség Légi Műveleti Irányítási Központ törzsfőnöke, valamint Temesvári Balázs, VKSZ Zrt. vezérigazgatója vett részt.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Állandó takarító személyzet lesz a vonatokon közlekedés Állandó takarító személyzet lesz a vonatokon Minden vasúti IC-kocsin folyamatos lesz a takarítás, különösen a mosdókban, jelentette be Lázár János a Facebookon. Az építési és beruházási miniszter a vasúti szolgáltatások fejlesztése mellett a buszos közlekedés innovációjáról is beszélt, eszerint hamarosan ezer új, javában magyar gyártmányú buszt állítanak szolgálatba. tegnap 12:57 Amikor állatok végzik el a hivatalok munkáját közélet Amikor állatok végzik el a hivatalok munkáját Cukiság-cunamiként tarolta le a hír a nemzetközi sajtót a napokban: hódok néhány nap alatt megépítették azt a gátat, amit a cseh hivatalok hét év alatt sem voltak képesek a kivitelezési fázisig eljuttatni. 2025. február 13. 22:16 Parkolókat és lakásokat építtetne, a belváros rehabilitációját sürgeti a Híd a Városért közélet Parkolókat és lakásokat építtetne, a belváros rehabilitációját sürgeti a Híd a Városért A belvárosi rehabilitáció következő ütemének előmozdítására, az önkormányzati bérlakások számának bővítésére és további parkolóhelyek létesítésére tett javaslatot a Híd a Városért frakciója.  tegnap 11:46 Több mint 82 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a múlt héten közélet Több mint 82 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a múlt héten Február 3. és 9. között 82 100-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) heti jelentésében csütörtökön a honlapján. Hozzátették: akut légúti fertőzés miatt 307 500-an keresték fel orvosukat. 2025. február 13. 14:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.