Fiatal felnőttként sokan alig várják, hogy kikerülhessenek az iskolapadból és megszabaduljanak a feleslegesen rájuk erőltetett tananyag meg a számonkérések nyűgétől. A tanulásra nagyon gyakran úgy gondolunk, mint egyfajta kötelességre, ami szükségszerű életünk első cirka 18-24 évében, hogy célba érjünk: a megfelelő tudással megszerezzük a megfelelő vagy jobb esetben vágyott munkát.
De mi van a cél után? Optimális esetben kezdetben a megérkezés, a „megcsináltam” diadala, idővel azonban – ha nem vigyázunk – a szürkeség, az ismerősség unalma is.
Amikor az ember nem fejleszti tovább önmagát, mindig csak olyasmivel foglalkozik, amit jól ismer és szinte kisujjból kiráz, egy idő után azt érezheti, hogy megrekedt, a világa beszűkült, miközben még mindig ott van körülötte egy hatalmas univerzum, amihez ő viszont kicsi.
Jó hír azonban, hogy újra megnőhetünk – ha tanulunk.
Fotó: Monika Kozub on Unsplash
Persze, ehhez először át kell keretezni magunkban, hogy mit is jelent a tanulás. Mert az egyáltalán nem (csak) azt a fajta formális tudás- és ismeretanyag elsajátítást jelöli, amit a legtöbbször a közoktatáshoz kötünk, és ami sokak számára egyenlő az utálattal, a szenvedéssel és a bukdácsolással, gyakran éppen azért, mert olyasmivel küzdünk, ami nem nekünk való, amit nem is akarunk. És tulajdonképpen ez itt a kulcs.
A tanulást túl gyakran az iskolával és a munkával párosítjuk, és sokkal ritkábban a vágyakkal és a kíváncsisággal. Pedig ezek azok, amelyek motivációt tudnak adni ahhoz, hogy túllendüljünk az esetleges kudarcokon és igazán élvezzük a folyamatot. Mert a tanulás élvezhető. Amikor hónapokig próbálod memorizálni a spanyol igéket és aztán hirtelen felirat nélkül is megérted, mit mondanak a szereplők a kedvenc Netflix sorozatodban, az élvezetes. Amikor elolvasod részletesen a fényképeződ használati útmutatóját, átváltasz manuális beállításokra, újabb és újabb fotókat lősz vele és az ötvenedik próbálkozásra felcsillan a szemed az eredmény láttán, az élvezetes. Amikor rájössz, hogy tudsz kémikus módjára víz, cukor, ételfesték és hurkapálcika segítségével otthon kristálynyalókát készíteni, az élvezetes.
Fotó: Fab Lentz on Unsplash
Mert a tanulás igazából ezt jelenti: nem a szükséges rosszat, hanem utat a sikerekhez.
A tanulás egyszerre új élmény és kihívás, az ismeretlen meghódítása, felfedezés és kaland, a világ kitágítása, amely megannyi új színt vihet az életünkbe, növelheti az önbizalmunkat és boldogabbá tehet.
Ráadásul a felnőttkori tanulásban az a jó, hogy (többnyire) tényleg megválaszthatjuk, mit és hogyan szeretnénk tanulni. Lehet az vállalkozásismeret, dobolás, asztrofizika, programozás netán mélytengeri biológia, hiszen nagyon sokszor azzal is tanulunk, ha csak megnézünk egy természetfilmet vagy elolvasunk egy történelmi regényt, amiben mondjuk szó esik az afrikai apartheidről.
Fotó: freepik
Az új ismeret, készség elsajátításának pedig idővel meglehet az a haszna is, hogy pénzre tudjuk váltani. De ne feltétlenül ezért vágjunk bele a tanulásba. Manapság túl sok mindent csinálunk azért, mert hasznot remélünk tőle, és sokszor épp azért vetjük el az ötletet, mert azt gondoljuk, úgysem lesz semmiféle kézzelfogható értelme, vagy túl idősek vagyunk, hogy balett- vagy éppen zongoraleckéket vegyünk. Miközben ez butaság és a tanulásnak mindenféle anyagi haszon vagy profi karrier nélkül is megvan a haszna és az értelme: éppen az, hogy a világunk falainak lebontásával és a határaink kitolásával boldogabbak lehetünk.
Nyitókép: Patrick Robert Doyle/Unsplash
