Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Két vállon a Nemesvámos, a VPSE hibátlanul listavezető

2021. november 7. 20:16
A házigazda Veszprém Pannon SE küzdelmes mérkőzésen, 27-26-ra múlta felül a nagy rivális Nemesvámos gárdáját vasárnap, így továbbra is hibátlan mutatóval vezeti a női kézilabda NB II észak-nyugati csoportját.

Megyei rangadónak adott otthont vasárnap a Wartha Vince utcai sportcsarnok. A női kézilabda NB II észak-nyugati csoportjának hetedik körében a Nemesvámos érkezett az éllovas Veszprém Pannon SE otthonába.

A hibátlanul listavezető bakonyi hölgyeket betegség sújtotta az elmúlt időszakban; Takács és Kőszegi ezúttal nem állhattak Némethné Sulyok Erzsébet rendelkezésére. Mindezek tudatában is inkább a vendéglátó volt az összecsapás esélyese, hiszen a vámosiak az idei kiírásban már több vereséget és egy egált is számláltak.

A kezdősípszót követően rendesen egymásnak feszültek a felek. Fej fej mellett haladtak a riválisok, ám a hazaiak gyengébb kapusteljesítményének köszönhetően a vámosiaknak jött ki jobban a lépés a felvonás végére (félidő: 11-14).

Több sebből vérezve is két vállra fektette legnagyobb riválisát a VPSE (archív fénykép)Több sebből vérezve is két vállra fektette legnagyobb riválisát a VPSE (archív fénykép)

A fordulást követően Ács, Németh és Zvolenszky vezetésével könnyedén lefaragta a hátrányt a VPSE, ám a Nemesvámos sem adta fel. A két kulcsjátékosát is nélkülöző házigazda minden erejét mozgósította, amely azt eredményezte, hogy ha csak egy góllal is, de győzelmet arattak a veszprémiek (végeredmény: 27-26).

A VPSE továbbra is hibátlan mutatóval vezeti a bajnokságot, míg a vámosiak hetedik mérkőzésükön harmadik vereségüket szenvedték el, így jelenleg a középmezőnyben helyezkednek.

Női kézilabda NB II Észak-nyugati csoport, 7. forduló:
Veszprém Pannon SE-Nemesvámos DSE 27-26 (11-14)
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok. Vezette: Kovács, Mándli.
A VPSE legeredményesebb játékosai: Ács 8, Németh 7, Zvolenszky 6.
Edzőjük: Némethné Sulyok Erzsébet.

Simon Dani
Szalai Csaba
Női kézilabda NB II, felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Győri ETO KC U21 7 7 0 0 241 181 60 14
2. Alba Fehérvár KC U21 7 4 1 2 216 215 1 9
3. Büki TK Bükfürdő 7 3 2 2 242 214 28 8
4. Szentendrei NKE 7 3 1 3 217 199 18 7
5. Red Velvet KC Budapest 7 3 1 3 175 184 -9 7
6. Veszpém Pannon SE 7 3 0 4 199 199 0 6
7. Sárvárfürdő Kinizsi SE 7 2 1 4 178 220 -42 5
8. VKL SE Győr 7 0 0 7 194 250 -56 0
Utolsó módosítás: 2024. április 1. 22:04
Női kézilabda NB II B-csoport, 2023/202
M GY D V LG KG GK P
1. Győri ETO KC U21 8 8 0 0 274 203 71 16
2. Alba Fehérvár KC U21 8 5 1 2 251 249 2 11
3. Büki TK Bükfürdő 8 4 2 2 271 240 31 10
4. Szentendrei NKE 8 3 1 4 239 232 7 7
5. Red Velvet KC Budapest 7 3 1 3 175 184 -9 7
6. Veszpém Pannon SE 8 3 0 5 225 228 -3 6
7. Sárvárfürdő Kinizsi SE 8 2 1 5 212 255 -43 5
8. VKL SE Győr 7 0 0 7 194 250 -56 0
Utolsó módosítás: 2024. április 13. 20:49
Események
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Alba Fehérvár KC U21
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. október 22. 11:00
Helyszín
Székesfehérvár, KÖFÉM Sportcsarnok
Eredmény
36-34
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszpém Pannon SE
Vendég
Gárdony-Pázmánd NKK U21
Időpont
2023. október 28. 15:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
34-20
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
ÓKSI KKFT-Bicske
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Budapest, Kerék u. Ált. Isk. spcs.
Eredmény
20-40
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Red Velvet KC Budapest
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. november 19. 16:00
Helyszín
Budapest, Angyalföldi Sportközpont
Eredmény
31-26
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszpém Pannon SE
Vendég
Szentendrei NKE
Időpont
2023. december 2. 15:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Vasas SC U21
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. december 9. 11:00
Helyszín
Budapest, Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok
Eredmény
27-28
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Tatai AC
Időpont
2024. február 17. 14:30
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
34-24
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Gárdony-Pázmánd NKK U21
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. február 24. 15:00
Helyszín
Gárdony, Gárdonyi Géza Ált. Isk. Sportcsarnok
Eredmény
19-44
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Alba Fehérvár KC U21
Időpont
2024. március 9. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
26-24
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Sárvárfürdő Kinizsi SE
Időpont
2024. március 23. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
29-21
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Büki TK Bükfürdő
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. április 13. 16:00
Helyszín
Bük, Városi Sportcsarnok
Eredmény
29-26
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Győri ETO KC U21
Időpont
2024. április 20. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
VKL SE Győr
Időpont
2024. április 27. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Sárvárfürdő Kinizsi SE
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Sárvár Aréna
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Büki TK Bükfürdő
Időpont
2024. május 11. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Győri ETO KC U21
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. május 18. 11:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
VKL SE Győr
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. május 25. 17:00
Helyszín
Ikrény, Kulturális és Sportközpont
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.