Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. április 19. Emma
2025. április 19. Emma

Bemutatták Európa Kulturális Fővárosa színházi programját

2021. október 20. 13:57
Rendhagyó sajtótájékoztatót tartott a Veszprém-Balaton 2023 a Kunszt dizájnbolt- és kávézóban, melyen a jövő évi és a 2023-as főbb színházi eseményekről számoltak be.

Varga Richárd, az EKF2023 kulturális projektmenedzsere ismertette a jelenlévő – főként – színházi vezetőknek, hogy hogyan néz ki az elkövetkezendő időszak, ami a színházat illeti, de előtte a Kabóca Bábszínház művészei lepték meg a közönséget egy kis bemutatóval, miközben a sajtótájékoztató alatt kiderült, cél, hogy a bábszínház a gyerekeken túl a felnőtt korosztályt is megszólítsa.

Számos rendhagyó megmozdulás, új műfaj, hiánypótló projekt közelít a közönséghez, többféle célcsoportot megfogalmazva. A legfőbb célkitűzés, hogy a sokszínű palettából mindenki találjon olyan színházi projektet, előadást, amely számára új, ugyanakkor befogadható.

Éppen ezért számos, mondhatni extrém műfaj is megjelenik majd, miközben az EKF elsősorban a helyi színházi intézményeket kívánja támogatni.

További cél a fentarthatóság, vagyis hogy az újonnan megjelenő műfajok, projektek ne csupán egyszeri látványosságok legyenek.

A Kabóca Bábszínház művészeiA Kabóca Bábszínház művészei

Az egyik – hiánypótló – projekt a Pannon Színitanoda, vagyis a Paszta, melyet Komáromi Sándor, a Pannon Egyetem dráma- és színházismeret szakjának mesteroktatója, a Teleszterion Kulturális Egyesület vezetője és a Soproni Színitanoda alapítója koordinál. Három korcsoportban indulnak a tanoda foglalkozásai, kurzusai: általános iskola alsótagozat, általános iskola felsőtagozat és középiskolai korcsoport.

További – szintén már létező és működő – kezdeményezés a Veszprémi Petőfi Színház a háttérmunkákat bemutató középiskolai korosztályt megszólító Ifiakadémiája. Szintén az Oberfrank Pál vezette társulat egyik már nagy sikerrel bejáratott fesztiválja a Lélektől lélekig Fesztivál, melyet az EKF2023 kommunikációs oldalról támogat. A Rátonyi Róbert Operettfesztivál az eddigiekben a Színházkertbe, illetve a Kossuth Lajos utcára vitte ki a műfaj legnevesebb hazai előadóit. A Veszprémi Petőfi Színház a 2023-as évben egy lényegesen nagyobb szabású programot tervez: A fesztivál gyakorlatilag Veszprém egészét helyszínként kezelné, a Színházkert mellett a Vár, a Kolostorok és kertek és a megyeszékhely utcái is megtelnének az operett műfaja köré épülő programokkal.

Varga RichárdVarga Richárd

A Pannon Várszínház Mágikus Hetes című előadássorozata a zsenik másságára, illetve a fogyatékkal élő kiválasztottakra fókuszál. Olyan előadásokat láthatunk a program keretében, mint az Amadeus, a Hamlet, vagy éppen a Bűn és bűnhődés. A Vándorfi László vezette társulatnál maradva:

A Pannon Várszínház 2021-ben meghívásos pályázatot ír ki, a kortárs magyar irodalom jeles képviselőit megszólítva, Petőfi Sándor Karaffa című drámatöredékének befejezésére.

A pályázatot 2022-ben bírálja el a szakmai zsűri, és a 2023-as évben mutatja be a színház a nyertes művet. A beérkezett pályaművek a Kalligram Kiadó gondozásában egy drámakötetben jelennének meg.

Rendhagyónak mondható műfaj, a börtönszínház is előtérbe kerül, Madách Imre Az ember tragédiája című darabjának előadását a veszprémi börtön színjátszói állítják színpadra.

Nem csupán a kulturális főváros cím miatt lesz különleges a 2023-as év, de néhány nagyobb évforduló külön irodalmi és színházi tematikát ad majd az évnek: A színházi koncepció kiemelten kezeli a 2023-as Petőfi bicentenáriumot. Ennek megfelelően a helyi színházi élet szereplői Petőfi élete és munkássága köré szerveződő előadásokkal is készülnek. A produkciók egyik fontos célja, hogy jobban megismertessék Petőfit.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
Csecsemőszínház, ami komoly dolgokról beszél játékosan színház Csecsemőszínház, ami komoly dolgokról beszél játékosan A Kabóca Bábszínház legújabb babaszínházi előadásában a beszédtanulás, az első hangadások kerülnek művészi és játékos fókuszba. A Hangoló című darab dramaturgja, Szántó Viktória, valamint Markó-Valentyik Anna, az előadás rendezője tisztázták a csecsemőszínház műfajával kapcsolatos tudnivalókat, és elmondták, miért lehet igen nagy szerepe a művészi értéken túl, hogyan szeretnék segíteni a szülőket abban, hogy a különböző babákat érintő fejlődési szakaszokról minél többet tudjanak. 2025. április 17. 17:23 Vándorfi László: Jó újra színpadon állni kultúra Vándorfi László: Jó újra színpadon állni A Pannon Várszínház bemutatta legújabb előadását, Molnár Ferenc Játék a kastélyban című komédiáját. A darab egyik érdekessége, hogy a színház igazgatója, s egyben a darab rendezője, Vándorfi László ismét színpadra áll, méghozzá Turai szerepében. 2025. április 4. 21:35 Vigaszfutam ősbemutató: Utolsó lehetőség az életre kultúra Vigaszfutam ősbemutató: Utolsó lehetőség az életre A Veszprémi Petőfi Színház április negyedikén mutatja be legújabb nagyszínházi előadását, Samuel Benchetrit Vigaszfutam című darabját, melyet Tasnádi Csaba rendezett. Főbb szerepekben Kőrösi Csaba, valamint Kovács István látható. A történet szerint a két főhős gyógyíthatatlan beteg, akik elhagyva a kórházat életük utolsó nagy kalandjára indulnak… 2025. április 4. 11:28 Csillagbusz: Az AutiSpektrum Egyesület által kiadott könyvből készült bábelőadás kultúra Csillagbusz: Az AutiSpektrum Egyesület által kiadott könyvből készült bábelőadás Április másodikán, az autizmus világnapján mutatja be a Kabóca Bábszínház a Csillagbusz című bábszínházi darabot, mely a barátságról, egymás kölcsönös elfogadásáról és az empátia elmélyítéséről szól. 2025. március 31. 23:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.