Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
11°C
2026. március 19. József
Veszprém
11°C

Gerstmár: a részvétel biztosítása erősíti a helyi döntéshozatalt

2021. október 13. 13:36
Gerstmár Ferenc (LMP), a 2. sz. választókörzet önkormányzati képviselője a helyi kisközösségek részvételét erősítené a döntéshozatalban, amely véleménye szerint az Európa Kulturális Főváros program keretében már elindult egy határozottan jó irányba.

A zöldpolitika a közösségek erejében hisz, ennek alapkövei az önkormányzatok. Minden, ami kisléptékű és helyi, az jó eséllyel támogatható – mondta Gerstmár Ferenc szerdán délelőtt a Deák Ferenc Általános Iskola előtti parkban tartott sajtótájékoztatóján.

Az LMP helyi önkormányzati képviselője kiemelte, a helyi közösségek szerepét a döntések meghozatalában erősíteni kell, számos kérdés eldöntését az önkormányzatokra és közvetlenül a helyi lakosságra kell bízni. Hozzátette, a részvételi demokráciát először az önkormányzatokban kell megvalósítani.

A képviselő örömét fejezte ki, hogy az EKF programon belül a Jutasi úti lakótelepen három helyszínen is belekóstolhattak az ott élők, hogy a gyakorlatban hogy néz ki a közösségi tervezés folyamata.

Gerstmár Ferenc maga is részt vett azokon a beszélgetéseken, amelyek az elmúlt hat hétben zajlottak, többek közt a sajtótájékoztató helyszínéül szolgáló Deák Ferenc Általános Iskola előtti parkban is, ahol, mint elmondta az ismert feladatok mellett számos új ötlet is napvilágra látott.

A közösségi tervezés témájához kapcsolódóan elmondta, a 2019-es önkormányzati választást követően alakították meg a választókerületi tanácsot, ami egy informális fórum az információáramlás és a képviselői munka segítése érdekében.

Gerstmár végül hangsúlyozta, a tapasztalatok alapján újra kezdeményezni fogja, hogy az éves büdzsék tervezésekor Veszprém lépjen a részvételi költségvetés útjára, feldolgozva jelentős dél-amerikai, vagy európai, de most már egyre gyarapodó hazai jógyakorlatokat egyaránt.

vehir.hu
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én közélet Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. ma 17:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.