Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
6°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
6°C

Csillagászati versenyt rendeznek középiskolás diákok számára

2021. augusztus 29. 14:28 // Forrás: MTI
Ismét megrendezik a Kárpát-medencei Középiskolai Csillagászati és Asztrofizikai Versenyt, új nevén az Athletica Galacticát. Az október 5-én induló versenyre azokat a középiskolás diákokat várják, akik a fizika és matematika terén kiemelkedő képességekkel rendelkeznek és érdeklődnek a csillagászat és az űrkutatás iránt.

A három fordulót követő országos döntő győztesei bekerülhetnek a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia (IOAA) húszfős felkészítő csapatába, amelyből a keretcsapat világszinten képviselheti majd az országot 2022-ben Ukrajnában - közölték a szervezők.

Az Athletica Galacticára minden, a 2021/2022. tanévben középiskolába járó hazai és határon túli magyar diák nevezhet. Jelentkezni 2021. október 5-ig lehet, majd három őszi középiskolai fordulót követően a döntő 2022 márciusában várható, Baján. A megmérettetés elméleti, adatfeldolgozási, megfigyelési, planetáriumi fordulóból, valamint csapatversenyből áll.

A döntőbe jutók értékes csillagászati könyveket, csillagtérképeket, planetáriumi belépőket, kedvezményes obszervatóriumlátogatási lehetőséget nyerhetnek. A pedagógusok munkáját szakmai utakkal és kiemelt díjazással, a diákot indító iskolákat pedig külön elismeréssel jutalmazzák.

Fotó: wirestock/FreepikFotó: wirestock/Freepik

A húszfős felkészítő keretből továbbjutó tíz fő a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Olimpián (IOAA, International Olympiad on Astronomy and Astrophysics) méretheti meg magát. A verseny a legmagasabb rangú, középiskolásoknak szóló nemzetközi vetélkedő a csillagászat és az asztrofizika területén. Ötlete 2006-ban született meg Thaiföld, Indonézia, Irán, Kína és Lengyelország együttműködéséből. Az alapítók célja az volt, hogy népszerűsítsék a csillagászatot és az asztrofizikát a fiatalok körében, és hogy elősegítsék a nemzetközi szakmai kapcsolatok kialakulását már fiatal korban is. "Az olimpia résztvevői és nyertesei között ott vannak a következő évek feltörekvő csillagásznemzedékének tagjai, akikről a hírekben és tudományos eredmények kapcsán hallani fogunk" - idézik a közleményben Kiss Lászlót, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatóját.

"Az elméleti és gyakorlati feladatok nagyon változatosak: csillagászati kérdések, adatelemzés, például bolygó-, rakéta- vagy műholdmozgás kiszámítása és égboltismeret is része a teszteknek" - mondta el Kalup Csilla, a magyar delegáció egyik csapatvezetője és felkészítője.

vehir.hu
további cikkek
Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi közélet Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi 742 millió forint értékben hajtott végre beruházásokat a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a fejlesztést részben állami támogatásból finanszírozták. A beruházás révén a cég jelentős megtakarításra tehet szert, és nagyobb biztonsággal nézhet szembe egy esetleges energetikai válsággal. tegnap 22:50 Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. tegnap 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. tegnap 11:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.