Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C

Remekül küzdött a Veszprém, egyetlen góllal nyert a Kiel

2021. augusztus 28. 18:48
A Telekom Veszprém kézilabdacsapata végletekig kiélezett párharc után 35-34-re alulmaradt a német bajnok THW Kiel ellen szombaton az Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen.

BL-hangulatot ígérő felkészülési rangadót rendeztek szombaton az Arénában: a Telekom Veszprém vendége a német bajnoki aranyérmes THW Kiel volt. Bizakodásra adott okot, hogy a házigazda győzelemmel hangolódott az összecsapásra, hiszen a bakonyiak csütörtökön kvalifikálták magukat a SEHA-liga négyes döntőjébe.

A felek legutóbb tavaly december végén mérték össze erejüket az elhalasztott 2019/2020-as BL-idény elődöntőjében. Végletekig kiélezett párharcot követően a négyes döntő későbbi győztese, a Kiel egyetlen góllal bizonyult jobbnak a Telekomnál. A találkozó kezdetét megelőző percekben a több mint háromezer kilátogató szurkoló egyszerre éltette az egykori veszprémi védőklasszist, Mirsad Terzicet, aki nézőként volt jelen az Arénában.

Szintén a kezdés előtt a bakonyi vezetőség az olimpiáról hazatérő játékosait is díjazta. Dr. Csík Zoltán és Nagy László Jahja mellett Corallest, Maquedát és Mahét is jutalmazta. Kiosztották a tavalyi év legjobb játékosának járó elismerést is, a Perez Carlos-díjat, amelyet a szurkolók döntése alapján ezúttal Gasper Marguc kapott.

A THW Kiellel két BL-győzelmet is begyűjtő veszprémi vezetőedző, Momir Ilics a sérülésből felépülő, de a játékot még nem vállaló csapatkapitány Laugén kívül az összes játékosára számíthatott a mérkőzésen. A kezdődobást a tokiói olimpián ezüstérmet szerző vitorlázó, Berecz Zsombor végezte el.

A fehérmezes vendégek támadhattak először, ám a Telekom ügyesen labdát szerzett, Strlek remek befejezését követően pedig az első gól is megszületett. Blagotinseket pár másodperc múlva máris leültették a játékvezetők pihenni, de a veszprémiek emberhátrányban is betaláltak Jahja révén (2. perc: 2-0).

Reinkind jóvoltából a Kiel első találata is megszületett, de Ligetvári szinte rögtön válaszolt. Remek hangulat uralkodott az Arénában, Ligetvári mindezt újabb góllal, Corrales pedig hétméteres hárítással viszonozta (7. perc: 5-3). Blagotinseket ismét szabálytalannak láttak a játékvezetők: második kiállítását igencsak hamar begyűjtötte.

Manaszkov kétszer is eredményes volt hétméteresből, a kétgólos előnyt magabiztosan tartották a hazaiak. Corrales ismét bravúrral védett, Margucnak köszönhetően pedig már három volt közte (10. perc: 8-5). Blagotinsek a két kiállítását két góllal honorálta, de Sagosen góljai miatt a Telekom nem tudott ellépni (13. perc: 10-8).

Sipost lerántás miatt két percre kiállították, Ekberg eredményes volt hétméteresből. Strlek ezt követően hibázott, a Kiel egyenlített (16. perc: 10-10). A Telekom-játékosok megint eladták a labdát, Filip Jicha ekkor időt kért. A taktika pedig bevált, a THW először vezetett a mérkőzésen. Ligetvári fürgén egyenlített, Maquedát kiállították.

Emberhátrányban jól védekezett a Veszprém, Corrales gyönyörű védést mutatott be. Weinhold lövését azonban a hazaiak kapusa sem háríthatta (21. perc: 11-12). Nilsson beköszönt, Strlek ötödik találta pedig fordítást jelentett vörös mezeseknek. Ezt követően azonban a hazaiak soraiban rövidzárlat keletkezett: több eladott labda és rontott csere után már a Kiel vezetett kettővel (26. perc: 13-15). Momir Ilics időt is kért.

A különbség viszont Strlek remek góljai ellenére sem változott (28. perc: 15-17). A veszprémi nézősereg ekkor hatalmas szurkolásba kezdett, a Telekom pedig egy gólt le is dolgozott hátrányából: a szünetre azonban hátrányban vonultak a bakonyiak (félidei állás: 17-18).

A második felvonás első gólja Manaszkov nevéhez fűződik. A vendégek nagyon magabiztosan kézilabdáztak, őrizték előnyüket (36. perc: 20-22). Ekberg kiállítása után Strlek hetesből tüzelt, de a THW emberhátrányban is betalált Sagosennek köszönhetően. Ezt követően a hazaiak percei következtek: a Telekom átvette az irányítást, majd kiegyenlített (41. perc: 23-23).

A házigazda Ligetvári bombagóljával a vezetést is megszerezte, Sipos találata után pedig már kettő volt közte (44. perc: 26-24). Filip Jicha időt is kért. A vendégek azonban hamar ledolgozták hátrányukat (46. perc: 27-27). Marguc gólja után Corrlaes védett, Lékai pedig bevágta: újra a Telekomnál volt a kétgólos előny. A Kiel hibázott, Manaszkov viszont nem.

A Kiel ismét eladta, Jahja megszerezte és be is vágta: már néggyel vezettek a hazaiak (50. perc: 32-28)! Kettőt gyorsan ledolgoztak a németek, akiknek kapujában Landin is remekelt. Filip Jicha időt kért. Kétpercnyi gólcsendet követően megint a THW volt eredményes, ekkor már Momir Ilics folyamodott időkéréshez (55. perc: 32-31).

Hétméterest dobhatott a Veszprém, de Mahé kihagyta. A túloldalon Ekberg viszont értékesítette a megítélt büntetőt: három perccel a vége előtt egalizált a Kiel (32-32). Lékai rontott, Weinhold fordított. Hétpercnyi hazai gólcsendet tört meg Nilsson, de Dahmke is bedobta. Az utolsó percben egygólos THW-vezetésnél időt kért Momir Ilics.

Nenadics elképesztő találatával összejött az egyenlítés, de szabálytalanság miatt a Kiel időntúli hétméterest dobhatott: Vladimir Cupara érkezett a veszprémi kapu elé. Ekberg lövését viszont nem sikerült megfognia, így a Veszprém végletekig kiélezett párharc után végül egygólos vereséget szenvedett a német aranyérmestől (végeredmény: 34-35).

Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés:
Telekom Veszprém–THW Kiel 34-35 (17-18)
Veszprém Aréna, 3500 néző. Vezette: Bócz, Wiedemann
Veszprém: Corrales – Lékai 1, J. Jahja 5, Sipos 1, Ligetvári 4, B. Blagotinsek 2, Strlek 10 (5)
Csere: Cupara (kapus), Manaszkov 2, Maqueda, A. Nilsson 3, Nenadics 2, Mahé, Dörnyei, Marguc 4, Lukács P., Ilics Z.
Vezetőedző: Momir Ilics
Kiel: N. Landin – M. Landin 4, Reinkind 8, Sagosen 5, Pekeler 3, Zarabec, Ekberg 5 (4)
Csere: Wiencek 1, Ciudad, Wäger, Dahmke 1, Horák, Bilyk 1, Ehrig, Duvnjak 3, Weinhold 4
Vezetőedző: Filip Jicha
Hétméteresek: 7/5, ill. 6/4
Kiállítások: 10, ill. 6 perc

Galéria
Telekom Veszprém – THW Kiel 34-35 (17-18)
Simon Dani
Baumann Béla
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 19 19 0 0 780 514 266 38
2. OTP Bank-Pick Szeged 18 16 0 2 656 517 139 32
3. MOL Tatabánya KC 19 13 1 5 596 538 58 27
4. FTC-Green Collect 17 11 1 5 562 504 58 23
5. CYEB-Budakalász 19 10 1 8 538 552 -14 21
6. Csurgói KK 19 9 2 8 546 561 -15 20
7. Dabas KC 19 8 1 10 538 568 -30 17
8. Balatonfüredi KSE 18 8 0 10 475 499 -24 16
9. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 19 7 2 10 558 596 -38 16
10. Carbonex-Komló 19 7 0 12 510 558 -48 14
11. HSA NEKA 18 6 0 12 478 523 -45 12
12. QHB Eger 19 6 0 13 487 598 -111 12
13. PLER-Budapest 18 3 2 13 477 557 -80 8
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 19 2 0 17 511 627 -116 4
Utolsó módosítás: 2024. március 23. 20:09
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. október 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
45-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
22-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FC Porto
Időpont
2023. október 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
tegnap 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
holnap 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2024. április 19. 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.