Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bezárult a kör? Megvan, hogy milyen színekben indul Katanics Sándor az előválasztáson

2021. augusztus 6. 14:26
A Civil Bázis Egyesület fogadta be Katanics Sándort, így kvázi civil színekben méretteti meg magát az őszi előválasztáson Veszprémben a pártpolitika szempontjából még mindig DK-s politikus.

Korábban többször írtunk arról, hogy a Demokratikus Koalíció érthetetlen módon nem a helyben jól ismert és évtizedes politikai múlttal rendelkező Katanics Sándort jelöli az ellenzéki előválasztáson, hanem egy kevésbé ismert helyi ügyvéd mögé sorakozik fel.

A közösségi médiában Katanics posztjain keresztül jól le lehetett követni, hogy a politikus nem törődött bele a Gyurcsány vezette pártközpont döntésébe és mindenképpen meg akarta mérettetni magát az előválasztáson. Azon a szavazáson, amely az összellenzéki koalíció végleges jelöltjéről dönt majd a jövő évi országgyűlési választásra. Viszont egy fontos feltételnek sokáig nem tudott megfelelni Katanics azáltal, hogy a DK nem őt nevezte meg indulónak: ugyanis csak akkor regisztrálhatja magát bárki az előválasztáson, ha van mögötte egy olyan párt, vagy civil egyesület, amely támogatja indulását és ez a szervezet tagja az összefogásnak.

Ez az akadály hárult el most Katanics elől, akit a Civil Bázis Egyesület fogadott a soraiba.

"Jó 3 évtized után rátaláltam a Civil Bázis Egyesületre, akik megismertek, befogadtak, úgy gondolják velem együtt, segíteni tudok az általam is helyesnek vélt célkitűzéseik megvalósításában." - Írta a képviselő Facebook-posztjában.

"Azért indulok az előválasztáson, mert sokan jelezték, bíznak bennem és fontosnak tartom, hogy a segítségemmel is minél többen vegyünk részt ennek a demokratikus jelöltkiválasztási folyamatnak a megvalósításában. Talán így valóban többen megyünk majd el a 2022 tavaszi országgyűlési választásra is és a választókerületekben a közös ellenzéki jelölteknek adunk esélyt azzal, hogy rájuk szavazunk."

Ezzel még nem dőlt el, hogy Katanics neve valóban ott lesz-e a jövő évi országgyálési választáson a szavazólapon, ugyanis mindenekelőtt Mesterházy Attilát és a már említett ismeretlen helyi ügyvédet, Csonka Balázst is le kell győznie.

Ahogy az sem tisztázott még, hogy a DK hogyan fog reagálni erre a bejelentésre, hogy helyi politikusok a pártközpont által kiválasztott jelölt ellen elindul az előválasztáson.

vehir.hu
további cikkek
Ellenzéki frakciók: nem látni, hogyan kompenzálják a rátótiakat a lőtérhasználat és a bázisépítés miatt Ellenzéki frakciók: nem látni, hogyan kompenzálják a rátótiakat a lőtérhasználat és a bázisépítés miatt A korábbi honvédelmi miniszter által a gyulafirátótiaknak tett ígéretek valóra váltását várják az ellenzéki frakciók. 2023. július 13. 16:22 Veszprém ivóvízkészletét féltik Veszprém ivóvízkészletét féltik A márkói murvabánya mellett tartottak sajtótájékoztatót Hartmann Ferenc és Katanics Sándor veszprémi önkormányzati ellenzéki képviselők, kiegészülve a Márkói Tiszta Víz Mozgalom civil tagjaival. Az esemény apropója a murvabányában vélhetően jelenleg is illegálisan lerakott hulladék ügye volt, valamint a kormányhivatal előzetes döntése, miszerint 2025-től már szabályosan lehetne itt elhelyezni a szemetet. 2023. július 7. 17:11 Tárgyalták az önkormányzat lakáskoncepcióját közgyűlés Tárgyalták az önkormányzat lakáskoncepcióját Maratoni, csaknem negyven napirendi pontból álló közgyűléssel zárta a szezont a veszprémi képviselő-testület. 2023. június 29. 14:45 Korai fejlesztő ellátás létesül, békepárti nyilatkozathoz csatlakozott az önkormányzat, a hulladékkezelő társulást vizsgálta az OLAF közgyűlés Korai fejlesztő ellátás létesül, békepárti nyilatkozathoz csatlakozott az önkormányzat, a hulladékkezelő társulást vizsgálta az OLAF Rendhagyó módon nem a Városházán, hanem az Acticityben rendezték meg a képviselőtestület ülését csütörtökön. 2023. május 25. 15:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.