Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 30. András, Andor
Veszprém
0°C
2023. november 30. András, Andor
Veszprém
0°C

Csipes Tamara ezüstérmes 500 egyesben, Kozák negyedik lett

2021. augusztus 5. 5:48 // Forrás: MTI
Csipes Tamara ezüstérmet szerzett a kajak egyesek 500 méteres versenyében a tokiói olimpián, míg a japán fővárosba a szám kétszeres címvédőjeként érkezett Kozák Danuta ezúttal lemaradt a dobogóról, negyedik lett.

A nők legnagyobb figyelemmel kísért számában a két magyar egymás melletti pályán, az 5-ösön és az 6-oson lapátolt, a legnagyobb ellenfél, az új-zélandiak sztárja, a világbajnoki címvédő Lisa Carrington a 3-asról vágott neki a távnak.   

A 4-esen az elsősorban 200-as specialista svéd Linnea Stensils belehúzott a rajtgépbe, így - hogy a feszültség még inkább fokozódjon - meg kellett ismételni a rajtot. Ez aztán Carringtonnak sikerült a legjobban, olyannyira, hogy ötven méter után gyakorlatilag már fél hajóhossz előnnyel a mezőny előtt lapátolt.    

A magyarok nem kezdtek jól, de aztán Csipes rákapcsolt, 250 méternél már a második helyen haladt, és ezt a pozícióját tartani tudta a táv második felében is. Bár megpróbálta támadni az új-zélandit, nem volt esélye, hogy utolérje. Eközben a  Ferencváros 34 éves, ötszörös olimpiai bajnoka, Kozák 250-nél az ötödik helyen lapátolt, és a hajrában ezen egyet javítva negyedikként ért be, a dobogósoktól jócskán lemaradva.

Az ezüstérmes Csipes Tamara a női kajak egyesek 500 méteres versenyének döntője után - Fotó: MTI/Kovács TamásAz ezüstérmes Csipes Tamara a női kajak egyesek 500 méteres versenyének döntője után - Fotó: MTI/Kovács Tamás

A számot magabiztosan nyerő Lisa Carrington Tokióban már három aranynál jár, és a négyessel - sporttörténelmet írva - szeretné megszerezni a negyediket is. Ő egyébként 1996 és Kőbán Rita óta az első ebben a számban, aki aktuális világbajokként az olimpiát is megnyerte.

A négyesben olimpiai bajnok, összességében nyolcszoros világ- és kilencszeres Európa-bajnok Csipes - akinek edzője édesapja, az ugyancsak olimpiai bajnok Csipes Ferenc -, pályafutása második ötkarikás érmét szerezte, és a partra kiérve az öklét rázva láthatóan nagyon örült a sikerének.

A Honvéd 31 éves kajakosáé a magyar kajak-kenu sport 85. ötkarikás érme, a tokiói olimpiai csapat szempontjából pedig a 15. érem, a hetedik ezüst.

Eredmény:
női K-1 500 m, olimpiai bajnok:

Lisa Carrington (Új-Zéland) 1:51.216 p
2. CSIPES TAMARA (MAGYARORSZÁG) 1:51.855
3. Emma Jörgensen (Dánia) 1:52.773
4. KOZÁK DANUTA (MAGYARORSZÁG) 1:53.414

vehir.hu
további cikkek
Hosszú Katinka visszatér és megcélozza a hatodik olimpiáját ország-világ Hosszú Katinka visszatér és megcélozza a hatodik olimpiáját Visszatér a versenyzéshez Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó, akinek fő célja, hogy jövő nyáron, Párizsban, a hatodik ötkarikás viadalán is ott legyen - írta hétfőn az Index. 2023. november 27. 8:41 A veszprémi úszótrió mindhárom tagja megcélozta a párizsi olimpiát Párizs 2024 A veszprémi úszótrió mindhárom tagja megcélozta a párizsi olimpiát Az egyaránt Veszprémben készülő három nyíltvízi úszó, az olimpiai ezüstérmes Rasovszky Kristóf, a kétszeres vb-ezüstérmes Betlehem Dávid és a junior Európa-bajnok Sárkány Zalán megcélozta a jövő évi párizsi olimpiát. 2023. november 20. 22:23 Párizs 2024: Sikeres terepszemlét tartott a MOB Párizs 2024 Párizs 2024: Sikeres terepszemlét tartott a MOB Sikeres terepszemlén van túl a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), amelynek delegációja vasárnaptól keddig felmérte az épülő olimpiai falu adottságait Párizsban, a jövő évi ötkarikás játékok helyszínén. 2023. november 16. 15:15 Szilágyi Áron: nagyon erős ösztönző a csapat olimpiai arany Párizs 2024 Szilágyi Áron: nagyon erős ösztönző a csapat olimpiai arany Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívónak nagy motivációt jelent, hogy a csapattal felállhasson a dobogó legfelső fokára a jövő évi párizsi játékokon. 2023. november 15. 12:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.