2023. június 5.
//
Fatime névnap

Berecz Zsombor: a tervem sikerült

2021. augusztus 3. 9:27
MTI
A Finndingiben szereplő Berecz Zsombor ezüstérme mellett örül a brit Giles Scott győzelmének is, és elmondta, még egy olimpiára nem akar felkészülni, de szeretné átadni tudását a következő generációnak. Elárulta, a tokiói siker ellenére a Balaton marad a kedvence.

"Beérett a sok munka, megérte a sok áldozat, amit a családom és mások is hoztak. Örülök nagyon ennek az ezüstéremnek, jó helyre ment az a támogatás, amit kaptam" - nyilatkozott a partra szállás után a 35 éves Berecz.

Kapcsolódó cikk
Berecz Zsombor ezüstérmes Finndingiben
A Finndingiben szereplő Berecz Zsombor ezüstérmet nyert kedden a tokiói olimpián. Ez a magyar vitorlázás második ötkarikás medálja, az elsőt a Detre testvérek szerezték, akik az 1980-as, moszkvai játékokon a harmadik helyen végeztek Repülőhollandiban.

Az éremversenyről elmondta, egyszerű volt a terve, megnyerni a futamot, és aztán kiderül, mit csinálnak a többiek.    

Scott bebiztosította az aranyát, de az én tervem végül is sikerült. Éreztem, hogy közel vagyunk egymáshoz, akadt, amikor hátrébb ment. Az ő döntése volt, hogy újrarajtolt, bár nem volt kint. Egy fél másodpercig én is elgondolkoztam, hogy nem csúsztam-e át a vonalon, de tudtam, ha visszafordulok, elúszik a végső lehetőségem. Jól olvastam a pályát, bár a sebességem nem volt az igazi

- mesélte a keddi küzdelemről.

Fotó: MTI/Czeglédi ZsoltFotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Arra a felvetésre, hogy menet közben volt olyan szakasz, amikor éppen olimpiai bajnoknak érezhette magát, így válaszolt:   

Ilyenkor egyfajta másállapotban van az ember. Talán egyszer néztem hátra, de csak a saját futamommal törődtem, hogy megcsináljam, amit elterveztem. Tíz-húsz másodperces kiesés is döntő lehet, ha elkezdek körbetekintgetni. A célban persze hátranéztem, és az nem volt jó érzés. De örülök neki, hogy Scott nyert, megérdemli. Furán fog hangzani, de ennek az olimpiának igazából ő volt a meglepetése, mivel két és fél éve nem versenyzett Finnben.

Hozzátette, szerinte a Finndingi a legkülönlegesebb hajóosztály az összes közül, mert ott érett emberek vitorláznak.    

"Ez volt az utolsó táncunk. Méltó befejezése volt egy hajóosztály olimpiai szereplésének" - utalt arra, hogy a 2024-es párizsi játékok programjából kikerült a Finndingi.

A kérdésre, hogy az ötkarikás ezüst után a Balaton helyett az Enosima Jachtkikötő lesz-e a kedvenc helyszíne, mosolyogva kijelentette:

Nem akarok itt vitorlázni többet. Az, hogy a tűzlépcsőn kellett közlekednünk a hetedikre, hogy a Covid miatt úgy kezeltek minket, mint a leprásokat, elvette a kedvem ettől a helytől. De nem nyaralni jöttünk ide, elvégeztük a munkánkat. Nekem marad a Balaton a kedvenc.

A folytatásról úgy nyilatkozott, nagy tervei vannak.

Ezt a tudást, amit én megszereztem, szeretném frissiben átadni a következő generációnak, mert hiszem, hogy a magyar vitorlázásnak van jövője. Én egy napot, egy órát, de egy percet sem változtatnék azon, amit végigcsináltam. De nincs az az isten, hogy még egy olimpiára felkészüljek. Elég sokat nélkülözött a családom, kihagytam fontos éveket a gyerekeim életéből, most velük akarok lenni

- jelentette ki Berecz Zsombor, aki a magyar vitorlázás második ötkarikás érmét nyerte. Az elsőt a Detre testvérek szerezték, akik az 1980-as, moszkvai játékokon a harmadik helyen végeztek Repülőhollandiban.

vehir.hu

További cikkek

Párizs 2024: Rasovszky kvótáért úszik majd a vb-n 10 kilométeren
Párizs 2024: Rasovszky kvótáért úszik majd a vb-n 10 kilométeren
A nyári világbajnokságon az első három között szeretne végezni a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében Rasovszky Kristóf, hogy ezzel kvótát szerezzen a párizsi olimpiára.
Gyulay Zsolt: párizsi lázban égünk 500 nappal az olimpia előtt
Gyulay Zsolt: párizsi lázban égünk 500 nappal az olimpia előtt
Párizsi lázban égünk - mondta Gyulay Zsolt 500 nappal az olimpia előtt az M4 Sport Sporthíradójában.
A NOB alsó korhatár megállapítását javasolja a sportszövetségeknek
A NOB alsó korhatár megállapítását javasolja a sportszövetségeknek
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azt ajánlja a sportági világszövetségeknek, hogy szabjanak meg alsó korhatárt versenyzőik számára a nemzetközi viadalokon való indulás feltételeként.
Kónya Ádám 55. lett a lerövidített versenyben
Kónya Ádám 55. lett a lerövidített versenyben
Az orosz Alekszandr Bolsunov nyerte a férfi sífutók eredetileg 50, a mostoha időjárás miatt 28,4 kilométerre rövidített szabadstílusú versenyét a pekingi téli olimpián, ezzel a harmadik aranyérmét szerezte a játékokon.
Liu Shaoang: uraltam a vasárnapot
Liu Shaoang: uraltam a vasárnapot
Uraltam a vasárnapot, tökéletes futam volt - jelentette ki Liu Shaoang az után, hogy helyi idő szerint hétfőn este ünnepélyes keretek között átvette a rövidpályás gyorskorcsolyázók férfi 500 méteres számának aranyérmét a pekingi olimpián.