Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kopasz még három olimpián indulna, Varga először nem hitt a szemének

2021. augusztus 3. 7:40 // Forrás: MTI
A tokiói olimpia keddi versenynapján K-1 1000 méteren aranyérmes Kopasz Bálint akár még három nyári játékokon is részt venne, míg kajakos társa, a versenyszámban mögötte ezüstérmes Varga Ádám a célba érkezést követően először el sem hitte, hogy kettős győzelmet arattak a döntőben.

A 24 éves friss olimpiai bajnok az eredményhirdetés után azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy kilencéves kora óta erre a napra készült, ez pedig 15 év kőkemény munkával és folyamatos lemondásokkal járt.

Kapcsolódó cikk
Magyar duplázás: Kopasz arany-, Varga ezüstérmes K-1 1000 méteren
Parádés verseny után Kopasz Bálint arany-, Varga Ádám pedig ezüstérmet szerzett kajak egyes 1000 méteren a tokiói olimpián.

"Nem volt buli, nem voltak barátok, sőt, még barátnő sem, pedig 15 éves korom óta nagyon szerettem volna" - mondta Kopasz, aki úgy fogalmazott, a győzelem "óriási öröm és felemelő érzés" a számára.

"Láttam az örömöt édesanyám arcán is, aki nagyon sokat tett azért, hogy idáig eljussak, felkészített, minden nap ott volt mellettem, megfőzött mindenféle minőségi ételt" - emelte ki edző-édesanyja, Demeter Irén szerepét a győri kajakos, aki a magyar sportági szövetségnek is külön köszönetet mondott.

"Nagy köszönet jár nekik, nagyon kitettek magukért, mindent megadtak és biztosítottak ahhoz, hogy ez az eredmény ma megszülethessen" - nyilatkozta Kopasz.

Az aranyérmes Kopasz Bálint (j) és az ezüstérmes Varga Ádám a férfi kajak egyesek 1000 méteres versenyének eredményhirdetésén - Fotó: MTI/Kovács TamásAz aranyérmes Kopasz Bálint (j) és az ezüstérmes Varga Ádám a férfi kajak egyesek 1000 méteres versenyének eredményhirdetésén - Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az újdonsült olimpiai bajnok azt mondta, Európa- és világbajnokként a mostanra elért sikereknél többet már nem is akar, de folytatni akarja a kajakozást és úgy érzi, nyári játékokon még akár háromszor is elindulhat pályafutása során.    

"Későn érő típus vagyok, a szervezetem még most is képes a fejlődésre, igaz, ezt 15-16 évesen, amikor sokan lehagytak még nem igazán értettem. Mostanra viszont már a fájdalomtűrő képességemet is ki tudtam tolni, már nem mondják, hogy női lapáttal evezek és gyenge a kondícióm ehhez a sportághoz" - jelentette ki. Hozzátette, öt évvel ezelőtt Rióban még sem mentálisan, sem pedig fizikálisan nem volt ahhoz elég érett, hogy döntőbe jusson, vagy érmet nyerjen.

Varga ezüstérméről azt mondta, örül, hogy nemzetenként ketten indulhattak a versenyszámban, és nagyon felemelő érzés, hogy "egyszerre két ilyen szép magyar siker született".

A 21 esztendős Varga elárulta, a finálés futam előtt már nagyjából eltervezte, hogy mit és hogyan fog csinálni, ezt gyakorolta is, ugyanakkor az elrontott rajt egy kicsit megzavarta.

"Lehet, hogy az én első startom is rossz volt, de engem nem figyelmeztettek. Végig nagyon jó csatát vívtunk, a hajrában éreztem, hogy meglehet az érem" - nyilatkozta a kajakos, aki úgy fogalmazott, ha az olimpia előtt valaki azt mondja neki, hogy bronzérmet nyer, már azt is elfogadta volna.

"Az ezüst még fényesebben csillog, főleg a kettős magyar siker miatt" - tette hozzá, és úgy vélte, Kopaszt most biztosan senki nem tudta volna legyőzni, még akkor sem, ha másképp versenyeznek.

"A célban úgy éreztem, hogy egy kicsit a német előtt értem be, felnéztem a kijelzőre és elkezdtem ordítani, de aztán abbahagytam, mert arra gondoltam, hogy ez nem lehet a miénk, ez biztosan az előző futam eredménye" - elevenítette fel Varga, jelezve, hogy először nem is hitte el, amit látott.

Ebben a számban a magyarok legutóbb az 1968-as mexikóvárosi játékokon örülhettek győzelemnek Hesz Mihály révén, de érmet is 1976-ban szereztek legutóbb, akkor Csapó Géza második lett.

Olimpián mindeddig utoljára 1996-ban, Atlantában fordult elő, hogy egy versenyszámban két magyar is dobogóra állt, akkor 200 méteres mellúszásban Rózsa Norbert, Güttler Károly volt a sorrend az első két helyen.

vehir.hu
további cikkek
Párizs 2024: száz nappal a rajt előtt már 150 kvótája van Magyarországnak Párizs 2024 Párizs 2024: száz nappal a rajt előtt már 150 kvótája van Magyarországnak Már százötven kvótája van a magyar csapatnak, mely összességében közel kétszáz fős lehet - mondta Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a MOB szerdai sajtótájékoztatóján, melyet száz nappal a párizsi olimpia megnyitója előtt tartottak. 2024. április 17. 14:32 Párizs 2024: Golovin örül, Rodríguez szerint nem kaphattak volna nehezebb ellenfeleket Párizs 2024 Párizs 2024: Golovin örül, Rodríguez szerint nem kaphattak volna nehezebb ellenfeleket A magyar női kézilabda-válogatottat vezető Golovin Vlagyimir örül, a férfi csapat szövetségi kapitánya, Chema Rodríguez szerint viszont nem kaphattak volna nehezebb ellenfeleket a párizsi olimpia keddi csoportsorsolásán. 2024. április 16. 20:57 Párizs 2024: mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával Párizs 2024 Párizs 2024: mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával A magyar férfi és női kézilabda-válogatott is összekerült a házigazda és címvédő Franciaországgal a nyári, párizsi olimpia csoportkörének keddi sorsolásán. 2024. április 16. 18:21 Fellobbant a láng Olümpiában Párizs 2024 Fellobbant a láng Olümpiában Kedden délelőtt a görögországi Olümpiában fellobbant a párizsi olimpia lángja. 2024. április 16. 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.