Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Lőrincz Tamás döntős, jó rajt kajak-kenuban

2021. augusztus 2. 15:31 // Forrás: MTI
Jól rajtoltak a magyar versenyzők a tokiói olimpia kajak-kenu versenyén, a hétfő délelőtti előfutamokban érdekelt hét egység közül hat bejutott a középfutamba, amelyre - akárcsak az adott szám döntőjére - kedden kerül sor. A birkózó Lőrincz Tamás a kötöttfogás 77 kilogrammos súlycsoportjában finalista lett, míg a női kézilabda-válogatott a svédek legyőzésével bejutott a negyeddöntőbe.

Női kajak egyes 200 méteren Lucz Dóra és Kárász Anna, női K-2 500 méteren Kozák Danuta, Bodonyi Dóra, valamint Csipes Tamara, Medveczky Erika, míg férfi K-1 1000 méteren Kopasz Bálint és Varga Ádám is magabiztosan vette a hétfői előfutamot. Ugyanakkor férfi C-2 1000 méteren az Adolf Balázs, Fejes Dániel kettős az előfutamban csak hetedik lett, majd a reményfutamban negyedik, így kedden a B döntőben indulhat.

A győztes Lőrincz Tamás örül, miután győzött az iráni Mohammedali Geraei ellen a férfi kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos kategóriájának elődöntőjében - Fotó: MTI/Kovács TamásA győztes Lőrincz Tamás örül, miután győzött az iráni Mohammedali Geraei ellen a férfi kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos kategóriájának elődöntőjében - Fotó: MTI/Kovács Tamás

Lőrincz Tamás a nyolcaddöntőt kihagyta, mert ellenfele nem állt ki, a negyeddöntőt könnyedén húzta be a japán Jakubu Sohei ellen (3-1), míg az elődöntőben izgalmas végjátékban 6-5-re verte a kétszeres vb-bronzérmes iráni Mohammedali Geraeit. A súlycsoport magyar világ- és Európa-bajnoka a keddi fináléban a kirgiz Akzsol Mahmudovval találkozik.

A kötöttfogásúak 97 kilogrammos kategóriájában Szőke Alex a nyolcaddöntős sikere után a negyeddöntőben kikapott, és a vigaszágon folytathatja.

A férfi kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett számában Péni István a 10., Pekler Zalán a 14. helyen végzett, egyikük sem került fináléba, a világranglista-vezető Péninek ehhez három kör hiányzott.

Kapcsolódó cikk
Döntetlen az olaszokkal, harmadik csoportjában a férfi vízilabda-válogatott
Az Európa-bajnok magyar válogatott 5-5-ös döntetlent játszott a világbajnok és öt éve Rióban bronzérmes olasz csapattal a tokiói olimpia férfi vízilabdatornáján hétfőn, így a harmadik helyen végez az A csoportban.

A férfi vízilabdások 5-5-ös döntetlen játszottak az olaszokkal, így a szerdai negyeddöntőben a horvátokkal kerülnek össze. A női kézilabdásoknak hétfőn le kellett győzniük a svédeket, hogy a nyolc közé jussanak, és remek védekezéssel ez sikerült is (26-23). Ott majd a norvégokkal játszanak szerdán.

Kapcsolódó cikk
Negyeddöntőt ért a svédek legyőzése a női kézilabda-válogatottnak
A magyar női kézilabda-válogatott bejutott a negyeddöntőbe a tokiói olimpián, miután a csoportkör utolsó fordulójában 26-23-ra legyőzte a svéd csapatot. A nyolc között Elek Gábor szövetségi kapitány együttese Norvégiával találkozik szerdán.

Hétfőn egyetlen magyar atléta volt érdekelt, a világbajnoki és Európa-bajnoki bronzérmes kalapácsvető Halász Bence - aki januárban térdműtéten esett át - nem jutott be a döntőbe, 14. lett.

vehir.hu
további cikkek
Párizs 2024: száz nappal a rajt előtt már 150 kvótája van Magyarországnak Párizs 2024 Párizs 2024: száz nappal a rajt előtt már 150 kvótája van Magyarországnak Már százötven kvótája van a magyar csapatnak, mely összességében közel kétszáz fős lehet - mondta Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a MOB szerdai sajtótájékoztatóján, melyet száz nappal a párizsi olimpia megnyitója előtt tartottak. 2024. április 17. 14:32 Párizs 2024: Golovin örül, Rodríguez szerint nem kaphattak volna nehezebb ellenfeleket Párizs 2024 Párizs 2024: Golovin örül, Rodríguez szerint nem kaphattak volna nehezebb ellenfeleket A magyar női kézilabda-válogatottat vezető Golovin Vlagyimir örül, a férfi csapat szövetségi kapitánya, Chema Rodríguez szerint viszont nem kaphattak volna nehezebb ellenfeleket a párizsi olimpia keddi csoportsorsolásán. 2024. április 16. 20:57 Párizs 2024: mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával Párizs 2024 Párizs 2024: mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával A magyar férfi és női kézilabda-válogatott is összekerült a házigazda és címvédő Franciaországgal a nyári, párizsi olimpia csoportkörének keddi sorsolásán. 2024. április 16. 18:21 Fellobbant a láng Olümpiában Párizs 2024 Fellobbant a láng Olümpiában Kedden délelőtt a görögországi Olümpiában fellobbant a párizsi olimpia lángja. 2024. április 16. 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.