Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szilágyi: hetekre, hónapokra lesz szükségem ahhoz, hogy felfogjam, mi is történt itt

2021. július 24. 21:14 // Forrás: MTI
Az immár háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, Szilágyi Áron elárulta: szombati, tokiói győzelme pillanatában azért rázta a fejét, mert az első gondolata az volt, hogy ezt nem hiszi el, ez biztosan csak egy álom.

"Hetekre, de lehet, hogy hónapokra lesz szükségem ahhoz, hogy elhiggyem, felfogjam, hogy mi is történt itt" - jelentette ki.

Kapcsolódó cikk
Szilágyi Áron ismét aranyérmes, sporttörténelmet írt
Akárcsak 2012-ben, Londonban és öt éve Rio de Janeiróban, a tokiói olimpián is Szilágyi Áron nyerte a férfi kardozók egyéni versenyét.

Arra a kérdésre, hogy milyen különbségeket vagy hasonlóságokat lát a három olimpiai bajnoki címe között, Szilágyi azt válaszolta, hogy az első óta idősebb lett kilenc évvel.

Londonban még nagyon fiatal és ambiciózus voltam, éhes a sikerre. Rióban és Tokióban már segített a tapasztalatom. Én voltam az a mezőnyben, aki már tudta, milyen egy olimpiai elődöntőben, döntőben vívni és ebből előnyt tudtam kovácsolni. Ilyen értelemben a második és a harmadik könnyebb volt, mint az első

- fogalmazott.

Fotó: MTI/Illyés TiborFotó: MTI/Illyés Tibor

Nagyon boldog vagyok, nagyon nehéz felfogni és elhinni, hogy mit is vittem véghez. Nagyon büszke vagyok arra, ahogy ma vívtam. Rövid ünneplést tartok, mert szerdán jön a csapatverseny és abban is szeretnénk jól szerepelni. Nem kell motiválni a társaimat, már a felészülés alatt és itt Tokióban is mind a négyen nagyon fontos helyen kezeltük, kezeljük a csapatversenyt, szeretnénk jó eredményt elérni, érmet szerezni. A következő 3-4 napban ezért fogunk dolgozni

- mondta Szilágyi Áron.

A Vasas 31 éves vívója úgy fogalmazott: az elmúlt bő egy évben, amely mindenki számára kihívásokkal járt, egy pillanatra sem tévesztette szem elől, hogy mi is a célja, még akkor sem, amikor a koronavírus-járvány miatti lezárások megakadályozták abban, hogy a csapattársasival tréningezzen.

"Otthon edzettem, elmentem futni és motivált tudtam maradni ebben az időszakban is. Szerintem ez az egyik oka annak, hogy ma sikerrel jártam" - nyilatkozta.

Az olasz Luigi Samele, aki 15-7-re maradt alul Szilágyival szemben a döntőben, azt mondta, hogy nagyon örül az eredményének, szerinte remekül vívott a nap során.    

"Bekerültem a döntőbe, de úgy tűnik, az utóbbi tíz évben van valaki, aki verhetetlen. Gratulálok Áronnak, de úgy gondolom, hogy az ezüstéremmel magamnak is remek születésnapi ajándékot adtam" - mondta a vasárnap 34. születésnapját ünneplő vívó.

vehir.hu
további cikkek
Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Párizs 2024 Sulyok Tamás : az olimpikonok és a paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát Az olimpikonok és paralimpikonok egyszerre álltak ki erő- és jellempróbát, mindkettőben bizonyítottak, így váltak példaképeinkké - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékokon és a XVII. Nyári Paralimpiai Játékokon kiemelt eredményt elért sportolók és sportszakemberek állami kitüntetéseinek átadásán csütörtökön az Országházban. 2024. szeptember 26. 12:09 Rasovszky Kristóf is távozik Veszprémből? Rasovszky Kristóf Rasovszky Kristóf is távozik Veszprémből? A párizsi olimpiai nyíltvízi úszószámában bronzérmet szerző Betlehem Dávid után az olimpiai bajnok Rasovszky Kristóf is búcsúzhat a veszprémi Balaton Úszó Klubtól – erről árulkodnak edzője, Szokolai László mondatai is, melyeket Porga Gyula polgármesterrel osztott meg. 2024. szeptember 3. 14:16 Orbán Viktor az olimpiáról: „A magyarok helye az első tízben van” Párizs 2024 Orbán Viktor az olimpiáról: „A magyarok helye az első tízben van” Derekas helytállásnak nevezte Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Sportnak adott interjúban a magyar olimpikonok által elért eredményeket, köztük a hat aranyérmet, és úgy vélte, hogy a magyarok helye az első tízben van. 2024. augusztus 24. 10:39 Marcipánban az olimpia legszebb pillanata Párizs 2024 Marcipánban az olimpia legszebb pillanata Veszprémi szemszögből kétségkívül a nyíltvízi úszók, Rasovszky Kristóf aranya és Betlehem Dávid bronzérme volt a párizsi olimpia legszebb pillanata. Illetve az azt követő „egymásba borulás”, melyet a Kokó Cukrászda munkatársa marcipánba is öntött. 2024. augusztus 22. 11:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.