Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C

Nőtt a Pannon Egyetemre felvettek száma

2021. július 23. 13:09
1540 hallgató kezdheti meg tanulmányait ősszel a Pannon Egyetemen, ezzel a tavalyi évhez képest 11%-kal nőtt a felvettek száma.

A minőségi képzéseket kínáló, idei oktatói kiválósági HVG-rangsor szerint az ország második legjobb egyetemének számít a Pannon Egyetem, úgy tűnik, ezzel pedig a felvételizők is egyetértenek. A felvételi ponthatárok kihirdetése után sajtótájékoztatót tartottak az intézményben is a hallgatói létszámokra és a legnépszerűbb szakokra vonatkozóan, ahol dr. Molnárné dr. Barna Katalin oktatási rektorhelyettes elmondta, idén összesen 1540 hallgató kezdeti meg tanulmányait az egyetemen, ráadásul a felvettek 83%-a állami ösztöndíjas képzésben tanulhat. A felvett hallgatók közül 858 fő alapszakra, 133 fő mesterszakra, 15 osztatlan képzésre, 337 fő pedig felsőoktatási szakképzésre iratkozhat be szeptemberben.

Nincs nagy változás a legnépszerűbb karok és szakok listájában: a legtöbb hallgatót, az intézménybe jelentkezők 40%-át még mindig a Gazdaságtudományi Kar vonzza, annak ellenére, hogy a magas ponthatárok miatt a többi karhoz képest mintegy 10-15%-kal többeknek kell majd saját maguknak fedezniük tanulmányaik költségét.

Dr. Molnárné Dr. Barna Katalin oktatási rektorhelyettesDr. Molnárné Dr. Barna Katalin oktatási rektorhelyettes

Emellett alapképzésben a legnagyobb létszámban (103 fő) a Műszaki Informatikai Kar programtervező informatikus alapszakára vettek fel hallgatókat, míg mesterszakon a Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar mentálhigiénés közösség- és kapcsolatépítő államilag finanszírozott, levelező tagozatos szak vezet 31 fővel.

Összességében azonban kiegyensúlyozott a lista, az új keletű, tradicionális és a piac elvárásainak megfelelő szakok is ott vannak a top listában – tette hozzá Gál Balázs oktatási igazgató. Ezek az alapképzésben az anglisztika, gazdálkodási menedzsment, mérnökinformatikus, pénzügy és számvitel, valamint a vegyészmérnöki szakok. Mesterképzésben továbbá az angol nyelvoktató, a programtervező informatikus, a vegyészmérnöki és a vezetés és szervezés szakok a legnépszerűbbek.

Gál Balázs oktatási igazgatóGál Balázs oktatási igazgató

Az oktatási igazgató hozzátette, természetesen a számok még alakulhatnak, hiszen augusztus 8-ig még lehetőség van a pótfelvételi eljárásban jelentkezni az egyetemre, minden korábban meghirdett képzésre. Ráadásul több szak elérhető állami ösztöndíjas képzésben is a gazdaságtudományok, az informatika, a műszaki, a természettudomány és pedagógusképzésben.

Az egyes karok eredményeiről részletesen is beszámoltak dr. Fehérvölgyi Beáta dékán (GTK), dr. Németh István dékán (GK), dr. Horváth Krisztián oktatási és akkreditációs dékánhelyettes (MK), dr. Hortobágyi Ildikó dékánhelyettes (MFTK) és dr. Hartung Ferenc dékán, az alábbiakban a legfontosabb információk olvashatók.

Gazdaságtudományi Kar

  • Felvettek száma: 605 fő

A legnépszerűbb szakok alapképzésben a pénzügy és számvitel, a gazdálkodási és menedzsment, valamint a turizmus-vendéglátás, levelező tagozaton a gazdálkodási és menedzsment. A mesterszakok közül nappali tagozaton a műszaki menedzser, levelező tagozaton pedig a vezetés és szervezés, és az ellátási lánc menedzsment szak bizonyult a legkeresettebbnek. A felsőoktatási szakképzések közül nappali tagozaton a turizmus-vendéglátás, levelező tagozaton pedig a pénzügy és számvitel szakon kezdheti meg a legtöbb hallgató a tanulmányait.

A pótfelvételi során alkalmazott marketing tanácsadó és kutatási és innovációs menedzser/szakközgazdász posztgraduális képzésekre is lehet jelentkezni.

Fehérvölgyi Beáta, Németh István, Horváth Krisztián, Molnárné Barna Katalin, Gál Balázs, Hortobágyi Ildikó, Hartung FerencFehérvölgyi Beáta, Németh István, Horváth Krisztián, Molnárné Barna Katalin, Gál Balázs, Hortobágyi Ildikó, Hartung Ferenc

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Bár egy integráció általában visszaesést szokott jelenteni, a Pannon Egyetem legújabb karján idén 6%-nőtt a felvettek száma, és a kar minden meghirdetett képzése elindul. A legnépszerűbb szakok listáját nappali képzésben a gazdálkodási és menedzsment szak, míg levelező rendben a pénzügy és számvitel szak vezeti, emellett több év sikertelen próbálkozás után újra indul a pénzügy szakos mesterképzés. A Műszaki Informatikai Karral közösen meghirdetett gazdaságinformatikus képzés különös érdeklődést övezte, itt 21%-kal nőtt a felvett hallgatók létszáma.

Mérnöki Kar

  • Felvettek száma: 178 fő

A legjelentősebb, 60%-os növekedés a műszaki felsőoktatási szakképzés szakon volt, emellett a kar sikerrel indította el a zalaegerszegi kampuszon a gépészmérnöki képzést. A legnagyobb érdeklődés az idei évben a vegyészmérnöki képzés iránt volt.

dr. Hortobágyi Ildikódr. Hortobágyi Ildikó

Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar

  • Felvettek száma: 296 fő, a külföldi jelentkezőkkel együtt 325

Az elmúlt években jelentősen átszabták a kar szakkínálat, mindez pedig a felvettek számában is látszik: bár a legnagyobb létszámot még mindig az anglisztika BA hozz, az újonnan indult mentálhigiénés közösség- és kapcsolatépítő mesterszak, valamint az angol nyelvoktató mesterszakra is megnőtt az érdeklődés, a tavalyinál is több, összesen 73 főt vettek fel ezekre a szakokra. A továbbra is stabil kommunikáció és médiatudomány, illetve politikatudományok mellett pedig a színháztudomány mesterszak iránt is nő az érdeklődés. Egyre több a külföldi jelentkezők száma, idén 27 fővel gazdagodott a kar létszáma a nyelvészeti és nemzetközi tanulmányok szakokon, továbbá 8 hallgató érkezik a többnyelvűségi nyelvtudományi doktori iskolába.

Műszaki Informatikai Kar

  • Felvettek száma: 363 fő

A tavalyi évhez képest 21%-kal nőtt a felvett hallgatók száma: összesen 269 fő kezdheti meg tanulmányait alapképzésen, 37 fő mesterképzésen, 57 fő pedig felsőoktatási szakképzésben. A legnépszerűbb szak idén a programtervező informatikus alapszak 103 fővel, ezt követi a mérnökinformatikus alapszak 63 fővel. Idén először Zalaegerszegen is hirdettek informatikai mesterképzéseket, ahova összesen 29 főt vettek fel.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. ma 10:58 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. ma 8:09 Az emberek lelke éberkómába esett véleménycikk Az emberek lelke éberkómába esett A magyar közélet minőségét nem azzal tette tönkre leginkább a politika, hogy szomszédok már nem beszélnek egymással, vagy hogy családi ebédek torkolnak üvöltöző veszekedésbe. Sokkal nagyobb baj, hogy az emberek lelke éberkómába esett. Ennek pedig jó példája, hogy tízezrek tapsolnak egy minden jel szerint nárcisztikus, abuzáló embernek a színpadon. Véleménycikk arról, amikor az érzelmi intelligenciát takaréklángra csavarja a politikai erekció. ma 9:54 A felelős állattartás az ünnepek idején is fontos A felelős állattartás az ünnepek idején is fontos A húsvéti időszakban számos család gondolja úgy, hogy élő nyúllal lepi meg a gyermekeket, ugyanakkor fontos mérlegelni, hogy állatot tartani hosszú távú elköteleződést jelent. tegnap 10:36

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.