Loveday olyan kérdéseket tett fel a kutatásban résztvevőknek, amelyekkel azt vizsgálta, hogy az élet különböző területein jobbnak vagy rosszabbnak érzik-e saját teljesítményüket a járvány előttihez képest. A válaszadók 80 százaléka érezte úgy, hogy romlott az emlékezőképessége az elmúlt időszakban. De vajon miért?
A legtöbben, 55% arról feledkeztek meg, hogy egy esemény mikor történt meg velük. Nem tudták felidézni, hogy egy-egy történés óta egy év vagy csak néhány hónap telt-e el. Persze ez nem a kiemelkedő jelentőségű dolgokra értendő, arra például, hogy mikor betegedtek meg vagy mikor oltották be őket, jellemzően emlékeztek az emberek. De a kevésbé fontos dolgok sokkal jobban elvesztek az időben. Ennek az az oka, hogy a normális életvitelünk mellett az év minden időszakában megvannak az adott hónapra jellemző rituálék, mint a decemberi karácsonyi vásárok, a téli sítábor, a nyári fesztiválok, születésnapi bulik, esküvők – ezek a viszonyítási pontok azonban mind elmaradtak a lezárások idején. Azok, akik otthonról dolgoztak, a házat is alig hagyták el, így minden nap egyformának tűnhetett, ami végképp ellehetetlenítette, hogy tájékozódni tudjunk az időben.
Illusztráció: Brandon Lopez on Unsplash
A második leggyakoribb memóriazavar a felmérés szerint az, amikor az emberek elfelejtettek bizonyos szavakat – ilyenkor jön az “itt van a nyelvem hegyén” érzés. Ez mindannyiunkkal megesik időnként – leggyakrabban a nevekkel vagyunk így –, de a lezárások után sokkal gyakoribbá vált ez a jelenség. Valószínűleg azért, mert visszaszorultak az emberi kapcsolatok, kevesebbet beszélgettünk, és különösen igaz ez a munkahelyi csevegésekre. Amíg sokan otthon dolgoztak, addig jellemzően csak a munkavégzéshez szükséges információkat egyeztették a kollégákkal, míg egy munkahelyen, ahol hosszú órákra vagyunk összezárva, természetesen más témák is szóba kerülnek. A szókincsünk egy jelentős hányadát hosszú ideig nem használtuk, így “beporosodott”.
Ennél nagyobb probléma, hogy sokan megfeledkeztek konkrét feladatokról, egy-egy megbeszélésen elhangzottakról is. Ennek szintén lehet az egyik kiváltó oka a bezártság. Az agyunk szereti helyhez kötni az információkat, ez egy jó kapaszkodó ahhoz, hogy megjegyezzünk dolgokat. Ha vezetés közben meghallunk a rádióban egy új dalt, ami tetszik nekünk, eszünkbe fog jutni, amikor legközelebb arra járunk; de ugyanígy emlékszünk arra is, hogy hol voltunk, amikor egy-egy fontosabb történelmi esemény (például a 9/11) történt. Erre alapul az elmepalota emlékezetfejlesztő módszer is, melynek lényege, hogy amikor meg akarunk jegyezni valamit, helyezzük el képzeletben egy konkrét helyre: az asztalra, az ágy alá, akárhova. Ezután már csak azt kell tudnunk, hogy hol keressük az információt, és amikor arra gondolunk, hogy “betettem az ágy alá”, akkor rögtön maga az információ is eszünkbe fog jutni. A most tapasztalt memóriazavar szintén azért alakult ki, mert alig hagytuk el az otthonunkat, az agyunk az összes családi dolgot, a bevásárlólistát, a számlabefizetést meg a munkahelyi feladatokat is ugyanahhoz a helyhez, a lakásunkhoz kötötte, és amikor valami már “nem fért el”, akkor egyszerűen elfelejtettük.
A kutató azonban mindenkit megnyugtat: a lezárások okozta feledékenység nem az elbutulásunk első tünete. Ahogy az életünk egyre inkább visszatér a normál kerékvágásba, az agyunk is újra edzésbe lendül, és megkapja azokat a kapaszkodókat – a rituálékat, a helyszíneket –, amikre támaszkodva a memóriánk is a megszokott színvonalon fog majd működni.
Forrás: BBC Future
