Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Napirenden kívül: helyreálltak a foglalkoztatási adatok

2021. június 24. 16:10
A polgármester napirend előtt értékelte az elmúlt küzdelmes hónapokat, a képviselők lakótelepi parkolóról, falfestményekről és iskolai menzáról kérdeztek.

Porga Gyula polgármester (Fidesz-KDNP) a napirendek tárgyalása előtt összegezte az elmúlt hónapok tapasztalatait. Elmondta, hogy bár a törvény nem tette lehetővé a személyes közgyűlések megtartását és a polgármesterre ruházta át a képviselő-testület hatáskörét, Veszprémben a képviselők aktív bevonásával születtek a döntések, az előterjesztéseket online véleményezhették. 

Porga GyulaPorga Gyula

A járványkezeléssel kapcsolatban Porga elmondta, hogy az első hulám idején még a védőfelszerelések beszerzése, a védekezés megszervezése volt az önkormányzat elsődleges feladata, a második és harmadik hullám idején viszont már inkább a gazdasági károk enyhítésére kellett koncentrálni. Az önkormányzat a közalapítványán keresztül 109 mikro- és kisvállalkozásnak nyújtott összesen 30 millió forintnyi támogatást. Figyeltek azokra is, akik elvesztették a munkájukat: a város előbb egy krízistámogatást biztosított a munkahelyüket elvesztőknek, majd jelnetősen kibővítette a szociális támogatásokhoz hozzáférők körét. Ezek után pozitív fejlemény, hogy bár tavaly májusra megduplázódott a munkanélküliek száma a járvány előtti utolsó normális hónaphoz képest, mára visszatértünk a békeidők foglalkoztatási adataihoz. 

A polgármester megköszönte a frontvonalban dolgozók munkáját és azok kitartását is, akik a járvány elleni védekezés miatt nem tudták a munkájukat a szokott mederben végezni. Hozzátette: a rendkívüli helyzet közben sem álltak le a nagy önkormányzati projektek, rendben zajlik az Európa Kulturális Fővárosa program előkészítése, a Modern Városok Program is halad, a város gigantikus, 4,5 milliárd forintos útfelújítási programra készül, hétfőn pedig a régóta várt sportuszodát is átadták.

A képviselők kérdései, interpellációi a napirend után hangzottak el.

Gerstmár FerencGerstmár Ferenc

Mikor, milyen forrásból várható a Damjanich János utca és környéke parkolási helyzetének javítása? – kérdezte interpellációjában Gerstmár Ferenc, az MSZP-LMP-P képviselője. A képviselő konkrétan a Damjanich utcába tervezett parkolóház megvalósulására volt kíváncsi, ami a lakótelep parkolási nehézségeit enyhítené. A polgármester elmondta, hogy az említett beruházással 190-nel tudnák növelni a lakótelep parkolóhelyeinek számát, ennek költsége azonban mintegy kétmilliárd forint lenne. Egyelőre nem tudni, hogy ez finanszírozható-e az Európa Kulturális Fővárosa program kapcsán rendelkezésre álló keretből, a következő néhány hónapban kristályosodik ki az egyes programelemek forrásigénye, így az ősz során már pontosabb választ lehet adni a kérdésre.

Gerstmár Ferenc azzal kapcsolatban is érdeklődött, számíthatunk-e arra, hogy a város több pontján is létrejöhetnek-e olyan street art festmények, mint ami az elmúlt héten a Halle utca 5. tűzfalán elkészült? Porga Gyula válaszul kijelentette: már tervben van a folytatás. Mint mondta, az utcai alkotásokon keresztül azokhoz is el lehet juttatni a képzőművészetet, akik egyébként nem járnak galériába, kiállításokra. Ugyanakkor egy-egy ilyen alkotás előkészítésében rengeteg munka van, amibe be kell vonni a civil szervezeteket és az ott élőket is. Elárulta, hogy a következő alkotás Pilinszky János születésének századik évfordulójáról emlékezik majd meg, 2023-ig pedig számos köztéri falfelületen, tűzfalon találkozhatunk majd művészeti alkotásokkal.

Falfestmény készül a Halle utcábanFalfestmény készül a Halle utcában

Az iskolai étkeztetés minőségének ellenőrzéséről kérdezett Katanics Sándor, a DK-Szakszervezetek frakcióvezetője. A frakcióvezető arra volt kíváncsi, történt-e minőségi ellenőrzés ezen a területen az elmúlt két évben, és ha igen, milyen eredménnyel zárult? A polgármester összegezte: A Polgármesteri Hivatal belső ellenőrzési irodája foglalkozik a szolgáltatás ellenőrzésével, ahogy az illetékes szakhatóságok is rendszeresen ellenőriznek, a NÉBIH ötször, a járási hivatal illetékes főosztálya hatszor tette ezt meg az elmúlt két évben.

Katanics SándorKatanics Sándor

Katanics Sándor viszontválaszában megjegyezte, hogy szükségesnek tartja a harmadik fél, a fogyasztók elégedettségének felmérését is. Nem elég, ha a konyhák tiszták és az ételek fogyaszthatók, a gyerekek és szülők véleményét is figyelembe kell venni. Javasolta, hogy az ellenőrzések jegyzőkönyvei könnyen megtalálható módon legyenek elérhetők, illetve kérte, hogy a panaszokat minden esetben úgy vizsgálják ki, hogy azokra érdemi válasz szülessen. Ezzel kapcsolatban Porga Gyula megjegyezte, hogy az intézményvezetőkkel folytatott egyeztetései során azt tapasztalta, hogy alapvetően elégedettek a szolgáltatással.

 

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én közélet Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. ma 17:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.