Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az EKF támogatásával rendezik meg idén a Balatoni Borok Versenyét

2021. május 13. 14:15
A két év kihagyás után visszatérő verseny ezzel az Európa Kulturális Főváros programsorozat részévé is válna, melytől a szervezők hosszú távon a régió láthatóságának növekedését várják.

A teljes balatoni borrégiót átfogó, presztízs értékű versenyt eddig tizenhét alkalommal rendezték meg, az eseményt jegyző Balatoni Szövetség és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program együttműködésének köszönhetően viszont most új fejezethez érkezik a megmérettetés, amiről sajtótájékoztatón számoltak be a felek.

Dr. Navracsics Tibor programért felelős kormánybiztos ezzel kapcsolatban elmondta, a magyar borászoknak régi panasza, hogy miközben a magyar borok világ versenyeken is megállják a helyüket és akár az élcsoportban is szerepelhetnek, nem nagyon tudják megmutatni magukat. Ugyan az átlag műveltségű európai állampolgárnak Magyarországról beszélgetve Puskás és Herend mellett Tokaj is eszébe juthat, mint híres borvidékünk, mi tudjuk, hogy nem ez az egyetlen borvidékünk – ráadásul a balatoni fehérborban biztosan lekörözi előbbit – fogalmazott Navracsics.

Az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat kiváló lehetőséget ad arra, hogy megmutassuk azokat az erényeinket, amitől remélhetőleg Európa szemében is növünk. Ilyen erényeink lehetnek a térség borai, illetve az az összefogás is, ami a térség borászai és borvidékei között létrejöhet, és amiben alapvető fontosságú a Balatoni Szövetség és ennek a borversenynek a szerepe is – tette hozzá. A régió borainak megmutatása a térség gasztronómiájával kiegészülve ráadásul egy olyan gazdasági modell alapja és egy olyan gravitációs pont is lehet, ami idevonzza az igényes, minőségre adó turistákat.

Az, hogy a Balatoni Borok Versenye egyszer majd az EKF programsorozat részét is képezheti, már évekkel ezelőtt, a pályázat tervezése idején is felmerült – árulta el Porga Gyula polgármester. „Örömteli látni, hogy az akkor megfogalmazott ötleteket szép folyamatosan már aprópénzre tudjuk váltani. Mindig is azt kerestük, ami összeköt bennünket, ez a rendezvény pedig éppen azért is lehet szimbolikus, mert összesűríti az EKF gondolatát, hogy az itteni értékeket közösen mutassuk meg.”

Erdős Norbert, az Agrárminisztérium Élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára arról beszélt, bár eddig is igyekeztek minél inkább erősíteni a nemzetközi jelenlétet, az összefogásnak köszönhetően valószínűleg ez lesz az az esemény, amivel ténylegesen is meg tudnak végre jelenni a nemzetközi porondon. A régióban rejlő lehetőségeket egyébként valóban érdemes lenne kihasználni, hiszen jelenleg is 639 bortermelő működik itt, akik 75 százalékban fehérbort készítenek főleg hagyományos technikával.

Dr. Mészáros Gabriella nemzetközi borakadémikus, a verseny zsűrijének elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a reprezentáció mellett a klímaváltozás következtében is egyre nagyobb szerepet kap. A globális felmelegedés miatt rohamosan csökken azoknak a termőhelyeknek a száma, ahol remek minőségű száraz fehérborokat lehet készíteni. A balatoni borrégió is ilyen: bár kis területről beszélünk, az adottságaink kiválóak, ezért is nem szabad hagyni, hogy középszerű egyenborok készüljenek. A borverseny tökéletes alkalmat ad arra, hogy megmutassuk az egyedi zamatokat és kiválogassuk a legjobbakat, amelyek elősegíthetik az egyre fontosabbá váló reprezentációt. A most kialakult együttműködés és az előttünk álló három év is biztató jel arra vonatkozóan, hogy láthatóbbá váljunk – vélekedett.

Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke hozzátette, a cél az, hogy a regionális borverseny a saját lábára álljon és a Balaton teljes üdülőkörzete részt vegyen benne a 180 településsel. Ehhez szép előrelépés az is, hogy Veszprém a Balatoni Szövetség állandó tagjává válik.

Mészáros Zoltán, a rendezvénynek helyet adó Oliva étterem házigazdája elmondta, a versenyre való felhívást még a napokban megkapja minden hegyközség, a bírálat napjának pedig június 11-et tűzték ki. Az együttműködés részeként választják majd ki Veszprém Város Borát is, valamint a Veszprém Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Borát, amelyek különböző rendezvényeken, találkozókon reprezentatív céllal fognak majd kínálni vagy ajándékba adni.

Bertalan Melinda
Kovács Bálint
további cikkek
Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Javában zajlik az a munka, amely során frissítik a város közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepcióját. Az erre létrehozott munkacsoport vezetője, Pálinkás Roland hétfőn számolt be a legújabb fejleményekről. 2024. április 16. 13:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.