2021. június 13.
//
Antal, Anett névnap

Rasovszky Kristóf éremesélyesként várja a szerdai Eb-rajtot

2021. május 11. 20:17
MTI
A nyíltvízi úszók is megkezdik szerdán a szereplésüket a budapesti vizes Európa-bajnokságon, Gellért Gábor, a szakág szövetségi kapitánya már ekkor érmet vár a férfiak 5 kilométeres versenyében.

Az MTI érdeklődésére elmondta, az elmúlt a 15 hónapban a versenyzők mindössze két dohai világkupa-viadalon, valamint egy Balaton-átúszáson bizonyíthattak, így talán az a legnagyobb kérdés, "hogyan jönnek vissza a nyíltvízi emlékek".

Gellért Gábor megjegyezte, a medencés edzésidők alapján jó eredményekre számít, a veszprémi Rasovszky Kristóf 5 kilométeren a szám címvédőjeként és világbajnokaként egyértelműen éremesélyes, mint ahogy 10 kilométeren is, amelyen 2018-ban Glasgow-ban egy hajszállal maradt le az aranyról.

A helyszínről, azaz a Lupa-tóról Gellért Gábor azt mondta, egy végtelenül egyszerű, könnyen belátható és beúszható pályáról van szó, és még a szerdára várható rosszabb időjárás sem zavarhatja majd meg a mezőnyt.

A nyíltvízi úszóknál szerdán az 5, csütörtökön a 10 kilométeresek versenyeket rendezik meg, a pénteki szünnap után szombaton csapatverseny, vasárnap 25 kilométeres futam lesz.

vehir.hu

További cikkek

Két fronton is jeleskedtek a veszprémi úszók
Két fronton is jeleskedtek a veszprémi úszók
A Balaton Úszó Klub Veszprém ifistái Kaposváron, a nyílt vízi úszók pedig a szegedi Maty-éren szerepeltek kiválóan a közelmúltban.
Kettős veszprémi siker a nyíltvízi úszó ob-n
Kettős veszprémi siker a nyíltvízi úszó ob-n
A Balaton Úszó Klub Veszprém világbajnoka, Rasovszky Kristóf arany-, klubtársa, Kalmár Ákos pedig ezüstérmet szerzett a nyíltvízi úszók országos bajnokságán.
Egyedülálló nyíltvízi úszóverseny-sorozat indul Magyarországon
Egyedülálló nyíltvízi úszóverseny-sorozat indul Magyarországon
Open Water Tournament néven egyedülálló nyíltvízi úszóverseny-sorozat indul június 26-án Magyarországon.
Kalmár Ákos Eb-hatodik 1500 méter gyorson
Kalmár Ákos Eb-hatodik 1500 méter gyorson
A Balaton Úszó Klub Veszprém kiválósága, Kalmár Ákos a hatodik helyen végzett 1500 méter gyorson a budapesti úszó Európa-bajnokságon.
Két veszprémivel lett bronzérmes a magyar váltó
Két veszprémivel lett bronzérmes a magyar váltó
A magyar váltó – soraiban a Balaton Úszó Klub Veszprém két kiválóságával, Rasovszky Kristóffal és Betlehem Dáviddal – harmadikként végzett a nyíltvízi úszók szombati 5 kilométeres csapatversenyében a budapesti vizes Európa-bajnokságon. Az aranyérem az olasz kvartetté lett a hat induló közül, melyek mindegyikét két női és két férfi úszó alkotta.