2023. június 5.
//
Fatime névnap

Színházaink a nyitás felé

Fontos állomáshoz érkeztünk a négymillió beoltottal, hiszen a kormány engedélyezi a színházak megnyitását, a teátrumok látogatását, legalábbis azok számára, akik védettségi igazolvánnyal rendelkeznek. Kellerné Egresi Zsuzsannát, a veszprémi Petőfi Színház igazgatóhelyettes-kreatív menedzserét, a Pannon Várszínház igazgatóját, Vándorfi Lászlót, valamint Szántó Viktóriát, a Kabóca Bábszínház igazgatóhelyettesét kérdeztük.

Városunk színházai különböző formákban tartották a kapcsolatot közönségükkel, a veszprémi Petőfi Színház az élő színházban hisz, ezért a veszélyhelyzet kihirdetése után rögtön az élő kapcsolatok fenntartásában kezdett el gondolkodni. Már közel kétszáz alkalommal vitték el a színházat – és annak gyógyító erejét - nem csupán a város, de a megye térségeibe is, Maradj otthon, majd mi megyünk mottóval. Kellerné Egresi Zsuzsanna kérésünkre elmondta,

jelenleg a Kukamese című mesejátékkal járják a környékbeli óvodákat, iskolákat, hiszen a kisgyerekek még nem mehetnek színházba, ingerszegény helyzetükön viszont ily módon is tudnak segíteni.

A szakmai munka az épület falain belül is folyamatos volt, hiszen minden előadásukat – a tervezett ütemben – elkészítettek. A Hárman a padon című előadás bemutatóját – három Kossuth-díjas művész: Oszvald Marika, Bálint András és Szilágyi Tibor alakításával még megtartották, de az előadásokkal – a szabályozások miatt - már le kellett állni. A próbák folytatódtak, melyet a Mozartra várva! című musicalshow, A Tanítónő című színmű zártkapus bemutatói követtek. Mindezek mellett Balázs Fecó – a járvány következtében tragikusan elhunyt kiváló zenész, a Veszprémi Petőfi Színház állandó vendége, barátja – 70. születésnapjára készítettek egy méltó, élőzenés emlékestet, melynek rövidített változatával – online formában – nézőik is emlékezhettek a színház közeli barátjára.

A társadalmi szerepvállalásuk is kiemelkedő – amely a pandémia alatt fokozottan megmutatkozott. Minden jeles napot, ünnepet élőben is szebbé, emlékezetesebbé tettek a veszprémiek és a térségben élők számára. Elektromos kisbusszal jártak körbe anyák napján, gyermeknapon és szilveszter éjszakájának – a járványhelyzet miatti – bezártságát is boldoggá tették zenés összeállításukkal, Veszprémnek készült köszöntőjükkel, mely hajnalig szolgáltatott a város lakóinak örömöt, vidámságot és élő színházi élményt.

Ami a nyitást illeti: „Miközben megmarad a Maradj otthon, majd mi megyünk programunk is, május kilencedikén, vasárnap este kilenc órakor már ültetett előadásunk lesz a színház előtti téren, méghozzá a tavaly indított Színházat a hősöknek kezdeményezésünk alapján; május harmadik hétvégéjén pedig egy családi előadásra, a Hagymácska című mesemusicalre várjuk nézőinket. Május 29-án Mozartra várva című nagyszabású musical-show várja közönségünket. Június elsejétől pedig megkezdjük bérletes előadásaink pótlását, méghozzá a fokozatosság és az óvatosság elve mentén, hiszen nem szeretnénk, hogy az emberek féljenek, szorongjanak, mert a színház éppen az ellenkezőjét szeretné kiváltani. Ezen elvek mentén rendezzük meg a IV. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivált is június 11-12-13-án, és július 16-17-18-án a IV. Lélektől-lélekig Érzékenyítő Fesztiválunkat is. Nyári napközis és bentlakásos -  SzínHázVilág és Carpe Diem! – test-szellem-lélek – táboraink idén is várják a gyermekeket. Bízunk benne, hogy augusztus közepéig sikerül bepótolni bérletes előadásainkat és azonnal kezdjük az új évadot!”

Fotó: Orlai Produkció (Megyek utánad)Fotó: Orlai Produkció (Megyek utánad)

Ahogy azt a színházkedvelők tudhatják is, a Pannon Várszínház sem felejtette el közönségét, hiszen a teátrum a nézőkkel való kapcsolattartásra létrehozta a Pannon Otthon nevű online színházi projektet, amelyben azokat a bérletes előadásokat játszotta le, amelyek erre alkalmasak voltak: „Az Amadeust a pandémia miatt nem tudtuk elkezdeni, így elhalasztottuk egy évvel, de helyette a tízéves évfordulónkra készült előadásunkat, A kőszívű ember fiait tettük elérhetővé, amelyben olyan vendégművészek játszottak, mint Kubik Anna vagy Gazdag Tibor” – fogalmazott Vándorfi László.

Kép forrása: Hoppá, Színház /Szűcs-Szabó MariannaKép forrása: Hoppá, Színház /Szűcs-Szabó Marianna

Az ünnepek sem maradtak színház nélkül: „Rengeteg online kezdeményezésünk volt, számos jelesnapot megünnepeltünk, a nemzeti ünnepektől az anyák napjáig. Most éppen Radnóti Miklós születésének évfordulójára készítettünk egy összeállítást. Emellett egy Trianonról szóló műsorral kaptunk meghívást a Magyarokért Kanadában Egyesülettől, ám a járvány miatt végül egy félórás kisfilm elkészítésére vállalkozhattunk, mely nem csupán a kanadai, de más határon túli magyarokhoz is eljut majd."

Ami a nyitást illeti, a Pannon Várszínház már a hétvégén elkezdi próbálni a Hotel Menthol (…Éji álom!) című musicalt, amelynek sajtóbemutatója június 11-én lesz, ezt követően – ha minden jól megy -, akkor a bérletes előadások következnek, persze a szabályok betartásával: „Óvatosak vagyunk, figyeljük a fejleményeket, betartjuk az óvintézkedéseket, hiszen a szóban forgó produkció is egy sokszereplős darab. Három alapvető fogalmat folyamatosan a szemünk előtt tartunk, mellyel várjuk vissza közönségünket: biztonság, védettség, élmény. Nyári naptárunk már szerencsére teljesen megtelt, szinte mindennap megyünk az ország valamely szegletébe játszani. Számos meghívást kaptunk, de természetesen Veszprém és környéke sem marad színház nélkül.”

Szántó Viktória, a Kabóca Bábszínház igazgatóhelyettese a következőképpen értékelte az elmúlt időszakot: „Elsődlegesen az online tevékenységekre koncentráltunk, és arra, hogy ez több legyen annál, mint hogy értesítjük a közönséget a programokról, vagyis új tartalmakat is gyártottunk, sőt, képzéseket tartottunk a színészeknek, tehát egyfajta önképzéssel is telt ez az időszak.”

A Kabóca Bábszínház idén jubilál, ahogy Viktória fogalmazott: „Nem túl szerencsés a közönség nélkül ünnepelni, de készítettünk egy virtuális túrát, ami elég sikeresnek bizonyult. Szintén pozitívum, hogy a Gréta című előadásunk eljutott egészen a házi bemutatóig, a jelenlegi rendelkezés szerint pedig nyithatnak a színházak:

a kisgyerekek csakis védettségi igazolvánnyal rendelkező kísérővel érkezhetnek, így azt gondolom, hogy a csoportok még lassan fognak „megindulni”.

Éppen ezért a családokat célozzuk meg, és úgy döntöttünk, hogy május tizenhatodikától egészen augusztus legelejéig minden vasárnap előadást tartunk. Az első két hétvége még a szabadban lesz, itt természetesen mindenki maga dönt a maszkhasználatról, de később, amikor már a színházteremben leszünk, mi mindenkit megkérünk majd, hogy viseljen maszkot. A következő előadásokkal várjuk újra a közönségünket: Az aranyszőrű bárány, Mosó Masa mosodája, Badu mama gyermekei, és a Gréta.”

Szabó Eszter

További cikkek

Gatyából nem lesz szalonmű?
Gatyából nem lesz szalonmű?
Akár a művészettel (vagy annak valamely “alkalmazott” változatával, például grafikusként vagy fotósként) keresi a kenyerét valaki, akár csak hobbiként, pusztán az élvezet kedvéért ír, rajzol vagy zenél, az alkotás mindenképpen új ablakot nyit a világra, segít másként látni, hallani, érezni, egyszóval megtapasztalni a környezetünket.
Így szólt a Kézfogás Veszprémből az egész Kárpát-medencébe
Így szólt a Kézfogás Veszprémből az egész Kárpát-medencébe
Megmutatjuk, milyen volt, amikor több száz veszprémi óvodás és kisiskolás énekelte a Kézfogás című dalt pénteken a Zöld városban.
A Dalvölgy gálakoncertjétől zeng az ActiCity
A Dalvölgy gálakoncertjétől zeng az ActiCity
A nagyszabású, négynapos rendezvény szombati napján három órától az ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központ szabadtéri színpadán megkezdődött a gála, ahol több mint hatvan kórus, közel ezerháromszáz énekes gyűlt össze.
A civileknek teret kell adni, hogy közösségé váljanak
A civileknek teret kell adni, hogy közösségé váljanak
Péntek délután hivatalosan is átadták az Európa Kulturális Fővárosa 2023 program által támogatott, felújított Dózsavárosi Könyvtárat a nagyközönség számára. A régóta várt beruházásnak köszönhetően végre méltó színteret kaptak a városrész civil szervezetei.
Az égig felért a veszprémi gyerekek éneke
Az égig felért a veszprémi gyerekek éneke
Péntek délelőtt a Zöld városban több száz veszprémi óvodás és kisiskolás énekelte Szarka Tamással, a Ghymes együttes énekesével a Kézfogás című dalt, ami a magyarság összetartozásáról szól. Ez volt az országos és határon túli kezdeményezés központi eseménye idén.