Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Akár a környezetbarát kertművelést is megtanulhatjuk a Csalán Egyesülettel

2021. április 27. 16:04
A természetvédő egyesület most induló „Helyénvaló helyi” programjában kirándulásokkal, konferenciákkal, előadásokkal segítené a veszprémieket az éghajlatbarát megoldások elsajátításában, emellett várják a helyi közösségek erre irányuló ötleteit is.

Nem tétlenkedik a Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület: alig egy hónapja adtunk hírt róla, hogy 2022 tavaszáig 125 fát ültetnek el városszerte, melynek első fázisán már túl is vannak, most pedig ismét egy, a Veszprém az Élhető Város Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia keretében kiírt nyertes pályázatukról adtak hírt.

Brányi Mária a projekt sajtótájékoztatóján emlékeztetett, ez az a stratégia, amelyhez kapcsolódóan jött létre többek között mezítlábas ösvény a Cholnoky városrészben, épül meg a jövőben egy kültéri jógapont és indul el idén tavasszal a Mozogj jól! nevű életmódváltó program. „Mindegyik ilyen elem egy irányba mutat: azt szeretnénk elérni, hogy Veszprém még élhetőbb legyen, a környezetünk még jobban szolgálja a rekreációt és a szabadidőnket komfortosan tudjuk eltölteni” – mondta el az alpolgármester. A Csalán egyesület legújabb projektje emellett a városi klíma- és zöldstratégiához is szorosan kapcsolódik.

Ferenczy Gábor, a „Veszprém az Élhető Város” munkaszervezet vezetője hozzátette, az új projekt egyszerre kapcsolódik a stratégia környezettudatos szemléletet elősegítő ágához, valamint szolgálja az egészségfejlesztést. Ebben a kiírásban egyébként öt pályázat nyert összesen, melyek közül a Csalán egyesületé indul el elsőként, a 10 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatású programban pedig minimum 640 fő vehet részt 2022 tavaszáig.

Hogy mit jelent ez a gyakorlatban? Többek között tanulmányutakat, az éghajlatváltozással kapcsolatos konferenciát és helyi közösségi akciókat. „Szeretnénk kicsalogatni a veszprémieket a természetbe, erre összesen tíz, Veszprém környéki kirándulás során lesz alkalmuk” – mondta el dr. Szalay Tímea, az egyesület vezetője. Három alkalommal Gömörszőlősre látogathatnak el az érdeklődők, ahol Dr. Gyulai Iván mutatja meg mintegy húsz éve működő mélymulcsos kertjét és tart előadást erről a speciális természetbarát kertművelési technikáról. Emellett várhatóan az ősszel két alkalommal éghajlatvédelmi konferenciát tart az egyesület, de a nagyobb városi rendezvényeken is aktívan jelen lesznek.

Mivel az egyesület vallja, hogy az éghajlatváltozás mérséklésében nagy szerepe van a helyi közösségeknek, már motiváló erejük révén is, egy felhívást is közzétettek honlapjukon a környezetvédelmi világnaphoz (június 5.) kapcsolódóan: olyan kezdeményezéseket, eseményeket, fejlesztéseket szeretnének felkarolni, amelyek hosszabb távon szolgálják az éghajlatvédelmi célokat és fontos változásokat képesek elindítani a közösségek életében. Egy közösségi komposztáló, esővízgyűjtő, napkollektoros aszaló, valamilyen környezetbarát megoldás vagy növénytelepítés, netán kerékpártároló kialakítása is lehet ez, bármi, ami vonzó lehet a közösség számára a környezetbarátabb életmód felé vezető úton.

Az ötletekkel az egyesület honlapján lehet jelentkezni május 6-ig, melyeket szükség szerint és korlátozott számban 20-100 ezer forinttal támogatnak, a legjobbakat pedig városi rendezvényeken kiállítás formájában is megmutatják.

Az egyesület által szervezett kirándulásokra, konferenciákra szintén a csalan.hu oldalon lehet regisztrálni.

Bertalan Melinda
Kovács Bálint
további cikkek
Dr. Pogátsa Zoltán Veszprémben: az idei évet még ki kell bírni, utána stabilizálódhat a gazdaság gazdaság Dr. Pogátsa Zoltán Veszprémben: az idei évet még ki kell bírni, utána stabilizálódhat a gazdaság Dr. Pogátsa Zoltán, szociológus, közgazdász volt a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitó rendezvényének a vendége szerda délelőtt a kamara nagytermében. Az országosan is elismert szakember előadásában feltárt olyan összefüggéseket a globális gazdaság mechanizmusaiban, amik választ adhatnak számos gazdaságot érintő kérdésre. A jövőkép optimista, de nem magától értetődő. tegnap 23:09 Ezeket a termékeket lopják el a legtöbben Ezeket a termékeket lopják el a legtöbben Szinte nincs olyan üzletlánc, ahol ne tapasztaltak volna emelkedést a bolti lopásokban az elmúlt évben. A kereskedők több védekező intézkedést is bevezettek a tolvajok ellen. Cikkünkben bemutatjuk, hogy mely mik jelenleg a slágertermékek a bolti lopásoknál. tegnap 11:32 Van jövője az Óváros Piacnak? Van jövője az Óváros Piacnak? Gerstmár Ferenc, a Lehet Más a Politika önkormányzati képviselője a kistermelők – és az EKF gazdátlan projektjének, az Óváros Piacnak – fontosságáról beszélt a hétfő reggeli sajtótájékoztatón. 2024. február 20. 13:59 Balatonalmádiban dőlhet el az új köztársasági elnök kiléte Balatonalmádiban dőlhet el az új köztársasági elnök kiléte A kormánypártok szerdán és csütörtökön, Balatonalmádiban tartják a parlament tavaszi ülésszakát megelőző frakcióülésüket, amelyen döntenek az új államfőjelölt személyéről is - közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. 2024. február 19. 17:05

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.