Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. április 28. Valéria
2025. április 28. Valéria

Traktorok, székelykapu és temetőfelújítás a Magyar Falu Program e heti eredményei

2021. április 10. 4:00
Herend, Hárskút és Bakonynána is sikeresen pályázott a Magyar Falu Programban, amelynek eredményeképpen a közterületeik karbantartását segítő eszközökkel gazdagodtak, illetve ilyen jellegű beruházásokat végezhettek el.

Két bakonyi település, Hárskút és Bakonynána egy-egy traktorral gazdagodott a héten, Herenden pedig a temető kerítését újították fel a Magyar Falu program keretében elnyert pályázati összegből.

A mostani beszerzések és települési fejlesztések azokhoz a projektekhez kapcsolódnak, amelyek a 2019 óta létező Magyar Falu Program részét képezik, céljuk pedig az, hogy a kisebb falvakban élők életminősége is fejlett, XXI. századi legyen Magyarországon.

Tábori Ferenc, Hárskút polgármestere és Ovádi Péter, országgyűlési képviselőTábori Ferenc, Hárskút polgármestere és Ovádi Péter, országgyűlési képviselő

A térség országgyűlési képviselőjétől, Ovádi Pétertől megtudtuk, hogy a megyeszékhelyen kívül a választókörzetébe tartozó 24 kistelepülés közül már mindegyik részesült a program forrásaiból, több helyen oktatási intézmények, egyházi épületek, egészségügyi szolgáltatások, utak és járdák újultak meg.

Ezen a héten a közterületek karbantartása szempontjából fontos eszközöket adtak át Bakonynánán és Hárskúton is, a két település egy-egy traktorral gazdagodott.

Tábori Ferenc, Hárskút polgármestere portálunknak elmondta, a falu útjainak karbantartásában ezek után egy 8,5 millió forint értékű traktor fog segíteni, amelyet a közeljövőben még további eszközökkel is kiegészítenek.

Herenden a temető kerítése és bejárata újult meg a Magyar Falu Program keretében.Herenden a temető kerítése és bejárata újult meg a Magyar Falu Program keretében.

A polgármestertől megtudtuk, nem csak eszközökben gyarapodtak, hanem három gyümölcsfát is elültettek a településen, utóbbit az Unokáink fája program részeként, amit még Ovádi Péter hívott életre, hogy a térségben fák elültetésével biztosítsák az élhető és zöld környezetet a jövő generációjának.

Herenden, ugyanúgy a Magyar Falu Program keretében a település temetőjének kerítését újították fel, valamint a sírkert bejáratánál állított székelykapu is visszanyerte régi formáját. Jánszky László, Herend polgármestere elmondta, a székelykapu az évek alatt az időjárási hatások miatt tönkrement, a mostani ácsmunkát pedig az eredeti építő unokaöccse végezte el, hasonló precizitással, mint az eredeti kapu esetében a készítő.

Hajas Bálint
további cikkek
A néptánc ünnepe Veszprémben – III. Veszprém-Bakony Kamarafesztivál közélet A néptánc ünnepe Veszprémben – III. Veszprém-Bakony Kamarafesztivál A Dunántúl mindig is gazdag táptalaja volt a magyar néphagyományoknak, és ezt a páratlan örökséget ünnepelte a III. Veszprém-Bakony Kamarafesztivál is, amely április végén az Agóra Kulturális Központban várta a néptánc szerelmeseit. A rendezvény célja a hagyományok megőrzése, a közösségépítés és az inspiráció megteremtése is volt, határokon innen és túl. ma 11:49 'A cirkuszokban rég nincs már csattanós ostor és tüzes karika' Veszprémi Petőfi Színház 'A cirkuszokban rég nincs már csattanós ostor és tüzes karika' A cirkuszokban rég nincs már csattanós ostor és tüzes karika, az állatokkal bemutatott produkciók viszont mégis sokkal látványosabbak lettek. Egyszerűen csak a módszertan változott, az pedig, hogy ez az állatoknak továbbra sem jó, csupán egy berögzült sztereotípia. Ezt is sikerült lebontani a Veszprémi Petőfi Színház Lélektől lélekig fesztiválján, amikor szombaton a cirkuszi állatok idomítása került előtérbe egy beszélgetésen. 2025. április 26. 21:02 ,,A világ körforgása van benne minden egyes palackban" - díjakat osztottak a XXVI. Veszprém Vármegyei Borok Versenyén közélet ,,A világ körforgása van benne minden egyes palackban" - díjakat osztottak a XXVI. Veszprém Vármegyei Borok Versenyén Ünnepélyes keretek között adták át a díjakat a XXVI. Veszprém Vármegyei Borok Versenyén, amelyet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Veszprém Vármegyei Igazgatósága szervezett meg. A versenyen idén is rekordközeli részvétel mellett 65 borász 219 tétellel mérettette meg magát. A bírálók szerint a színvonal kiemelkedő volt, ez pedig a borászok szakmai tudását, és elkötelezettségüket is dicséri. 2025. április 26. 17:00 Verancsics Faustusra emlékeztek közélet Verancsics Faustusra emlékeztek Csütörtök délelőtt ünnepélyes keretek között emlékeztek és tisztelegtek Verancsics Faustus emléktáblája előtt, melyről Abonyi János, a Pannon Egyetem rektora úgy fogalmazott, nem csupán egy történelmi emlék, hanem a város Európa szívéhez való szoros kötődésének és innováció iránti elkötelezettségének szimbóluma. 2025. április 24. 23:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.