Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mobiltelefonokkal és humánerővel is segíti az önkormányzat az oltási programot

2021. március 20. 11:33
Az önkormányzat folyamatos kapcsolatban áll minden egészségügyi és járványügyi munkát végző intézménnyel, a házi orvosokkal, a kórházzal és a kormányhivatallal, a velük való egyeztetés után döntöttek arról, hogy hogyan támogatja a város az oltási munkát.

A háziorvosok számára legfőképpen az oltásokkal, időpont-szervezéssel, számítógépes adatrögzítéssel, nyomtatványok kitöltésével kapcsolatos teendők jelentik a legnagyobb terhet, derült ki azután, hogy az önkormányzat megkérdezte az összes háziorvost, hogy hogyan tudnának leghatékonyabban segíteni a mindennapos munkájukban annak érdekében, hogy minél gyorsabban beolthassák a veszprémieket.

A válaszokból az is kiderült, hogy a feladatokban leghatékonyabban a rendelőkhöz közvetlenül kirendelt, egészségügyben jártas személy tudna érdemben a háziorvosok segítségére lenni, illetve a megnövekedett hívásszám miatt, egy plusz telefonvonal vagy plusz mobiltelefon nagymértékben könnyítené a napi munkájukat.

Így a háziorvosokkal egyeztetve az a döntés született, hogy az iskolai védőnők látják el a háziorvosok mellett az oltással kapcsolatos adminisztrációs teendőket. Az önkormányzati fenntartású Veszprémi Bölcsődei és Egészségügyi Alapellátási Integrált Intézmény 9 védőnője szabad kapacitásához mérten vállalta, hogy a háziorvosi rendelőkben segítik a védőoltási folyamatok adminisztrációját. A 25 háziorvosi praxis közül heten éltek, élnek a lehetőséggel, derül ki abból a szerkesztőségünkbe is eljutott levélből, amit Porga Gyula polgármester adott Hartmann Ferenc ellenzéki frakcióvezetőnek (MSZP-P-LMP), aki korábban szintén arra kérte a polgármestert, hogy gyűjtsön be minden szükséges információt, és tegyen meg mindent, hogy gördülékenyen menjen az oltás Veszprémben.

A tájékoztatólevélből kiderült, hogy az önkormányzat a Polgármesteri Hivatal munkatársainak segítségét is felajánlotta az időpont szervezésben, melyhez kidolgozta az adatvédelmi szempontból biztonságos adattovábbítás hátterét. A háziorvosokat ezen lehetőségről tájékoztatták, egyelőre a visszajelzésüket várják.

Ezeken túl az önkormányzat egy év időtartamra mobiltelefon készülékeket és előfizetést is biztosít ingyenesen minden háziorvos részére. A mobiltelefonok kiosztása a héten elkezdődött.

Végezetül kitér arra is, hogy amennyiben a kormányhivatal, a háziorvosok, vagy a kórház a segítséget kér a védekezésben, az önkormányzat azonnal rendelkezésre fog állni: ha kell a kórház számára lezárják a parkolókat az oltási menetrend zavartalan biztosítására.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.