2021. április 12.
//
Gyula névnap

Tízen belül maradt a Komló a Veszprém ellen

A címvédő, listavezető Telekom Veszprém 40-31-re verte a vendég Komló együttesét az első osztályú férfi kézilabda-bajnokság szombat kora délutáni találkozóján.

Az éllovas Telekom Veszprém szombat kora délután a tizedik helyezett Komlót fogadta a férfi kézilabda élvonal 9. fordulójának őszről elhalasztott mérkőzésén.

A hazaiaknál a sérült Rasmus Lauge mellett Gasper Marguc, Jorge Maqueda és Petar Nenadics is hiányzott. Akárcsak Blaz Blagotinsek, akinek a napokban született meg a kislánya. Természetesen Székely Márton nevével sem találkozhattunk a jegyzőkönyvben, a válogatott kapus ugyanis az idény hátralévő részét a portugál bajnok Portónál tölti kölcsönben.

Oláh révén a vendégek szerezték vezetést, akik 2-2-ig tudták tartani a lépést a bakonyiakkal. A folytatásban aztán átrobogott ellenfelén a nyitott védekezéssel előrukkoló Veszprém, amely az első hét percben hét gólig jutott. 7-2-nél időt kért Kilvinger Bálint, csapata a Veszprémben is megforduló Djurdjevics védéseinek köszönhetően a folytatásban valamelyest közelebb tudott zárkózni (12. perc: 9-5).

Kentin Mahé irányításával simán nyert a Telekom - Fotók: Vörös Dávid - telekomveszprem.huKentin Mahé irányításával simán nyert a Telekom - Fotók: Vörös Dávid - telekomveszprem.hu

Mahé több alkalommal is remek átadásokkal találta meg Nilssont, aki rendre értékesítette is a lehetőségeit. A Komló soraiban a magyar válogatottnál is számításba vett Jerkovics átlövései bizonyultak sikeresnek, a veszprémi nevelésű Melnyicsuk két hetesével feljött mínusz háromra a rivális (16. perc: 12-9).

David Davis a félidő derekánál szinte sort cserélt. Lékai, Markussen, Moraes és Jahja beállítása pedig új lendületet adott a magyar rekordbajnoknak, amely hármat lőtt zsinórban válasz nélkül. Hoffmann ötperces gólcsendet tört meg, de a Telekom tovább robogott. Jahja, Siskarjov és Moraes gólja után a 24. percben már 18-10 állt az eredményjelzőn. Úgy tűnt, hogy már a szünet előtt kétszámjegyűre nőhet a különbség, de a hajrában eredményesen támadtak a Baranya megyeiek, akik hétre csökkentették hátrányukat (21-14).

Melnyicsuk akciógólja nyitotta a második felvonást, amelyre Borozan válaszolt. A montenegrói balátlövő begyűjtött egy kétperces kisbüntetést, a mellé megítélt büntetőt Melnyicsuk vágta be. Szkokán előtt adódott lehetőség, hogy ötre redukálja csapata hátrányát, de a csereként beállt Cupara védte a ziccert. A Veszprém villámgyorsan büntetett: Tönnesen bombájával a 36. percben már 25-17-es állást jegyezhettünk fel.

Továbbra is a támadójátékok domináltak, sűrűn záporoztak a gólok mindkét oldalon. A támadásban remeklő Veszprém „üldözte” a tízgólos differenciát, de a kék-fehér mezesek nem adták olcsón a bőrüket. A találkozó kétharmadánál Manaszkov gyönyörű mozdulattal, svédcsavarból talált be, amire sorozatban szerzett három góllal felelt a rivális (42. perc: 29-23).

Ligetvári is feliratkozott a gólszerzők közé, ezzel a Veszprém valamennyi mezőnyjátékosa elmondhatta magáról, hogy eredményes volt. A játék képe mit sem változott: a házigazda ismét elhúzott nyolc góllal, de a Kilvinger-csapat mindig közelebb tudott lopódzni (51. perc: 34-28).

Külön említést érdemel Melnyicsuk, aki mind a hat hetesét értékesítette, s kiválóan irányította az övéit. Úgy tűnt, hogy a végén közé teheti a tíz gólt a Davis csapat, hiszen Moraes kettővel a lefújás előtt 39-30-ra alakította az állást. Ám Kilvinger mester időt kért, Beck betalált, Strlek gólja így már „csak” a plusz kilenchez volt elegendő (40-31).

A veszprémiek tehát győzelemmel a hátuk mögött kezdhetik meg a válogatott hetet. A Telekom legközelebb március 17-én lép pályára, amikor is a Dabas látogat a Veszprém Arénába.

Férfi kézilabda NB I, a 9. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
Telekom Veszprém–Sport36-Komló 40-31 (21-14)
Veszprém Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: Altmár, Horváth M.
Veszprém: Corrales – Siskarjov 5, Tönnesen 3, Mahé 6 (2), Nilsson 4, Borozan 4, Strlek 5
Csere: Cupara (kapus), Lékai 1, Markussen 2, Moraes 4, Jahja 4, Ligetvári 1, Manaszkov 1
Vezetőedző: David Davis
Komló: Djurdjevics – Szkokán 5, Oláh 1, Grünfelder 2, Metcz, Jerkovics 7, Takács B. 2
Csere: Szilágyi (kapus), Hoffmann 2, Sunajko F. 2, Melnyicsuk 7 (6), Beck 2, Dobi 1, Kovácsevics
Vezetőedző: Kilvinger Bálint
Kiállítások: 6, ill. 2 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 6/6

Zatkalik Dávid
Férfi kézilabda BL, 2020/2021
M GY D V LG KG GK P
1. Barca 14 14 0 0 505 412 93 28
2. Telekom Veszprém 14 9 2 3 443 392 51 20
3. THW Kiel 14 7 2 5 394 378 16 16
4. Aalborg Handbold 14 7 0 7 397 411 -14 14
5. HC Motor 14 7 0 7 389 411 -22 14
6. HBC Nantes 14 5 2 7 388 378 10 12
7. RK Celje 14 4 0 10 372 413 -41 8
8. PPD Zagreb 14 0 0 14 369 462 -93 0
Utolsó módosítás: 2021. március 5. 18:59
Férfi kézilabda NB I, 2020/2021
M GY D V LG KG GK P
1. Veszprém 19 18 1 0 689 434 255 37
2. Szeged 15 12 0 3 507 385 122 24
3. Balatonfüred 15 9 3 3 427 399 28 21
4. Csurgó 19 9 3 7 514 523 -9 21
5. FTC 15 9 0 6 425 401 24 18
6. Eger 19 8 2 9 526 601 -75 18
7. Tatabánya 11 8 1 2 314 265 49 17
8. Gyönygös 18 8 1 9 486 490 -4 17
9. Budakalász 18 6 2 10 478 494 -16 14
10. Komló 16 6 1 9 437 461 -24 13
11. Veszprémi KKFT 17 6 1 10 454 479 -25 13
12. Dabas 15 2 3 10 362 406 -44 7
13. Cegléd 16 2 2 12 364 488 -124 6
14. Orosháza 17 1 2 14 377 534 -157 4
Utolsó módosítás: 2021. április 1. 14:14
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
következő események betöltése
kézilabda Férfi kézilabda NB I, 2020/2021 18. 2021. április 17. 18:00 Balatonfüred, Szabadidőközpont Balatonfüred Telekom Veszprém
kézilabda Férfi kézilabda NB I, 2020/2021 23. 2021. április 14. 18:00 Budapest, Elek Gyula Aréna FTC Telekom Veszprém
kézilabda Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2020/2021 döntő ma 19:45 Szigetszentmiklós, Városi Sportcsarnok Telekom Veszprém Mol-Pick Szeged
kézilabda Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2020/2021 1/2 tegnap 18:00 Szigetszentmikós, Városi Sportcsarnok Telekom Veszprém Balatonfüred 43-26
kézilabda Férfi kézilabda BL, 2020/2021 1/8 2021. április 8. 18:45 Veszprém Aréna Telekom Veszprém HC Vardar 1961 39-30
kézilabda Férfi kézilabda BL, 2020/2021 1/8 2021. április 1. 18:45 Szkopje (Északmacedónia) HC Vardar 1961 Telekom Veszprém 27-41
előző események betöltése

További cikkek

A „nagy Veszprém” már döntős
A „nagy Veszprém” már döntős
A huszonhétszeres kupagyőztes Telekom Veszprém végig összpontosítva rendkívül könnyed, fölényes győzelmet aratott a Balatonfüred ellen a férfi kézilabda Magyar Kupa vasárnapi elődöntőjében Szigetszentmiklóson.
Ifjú titánok és veteránok az Építők ellen
Ifjú titánok és veteránok az Építők ellen
A kézilabda Bajnokok Ligájának négyes döntőjét idén is elérni igyekvő Telekom Veszprémnek a francia lesz a következő ellenfele. Faluvégi Rudolf, a 2018-ban BL-ezüstérmes francia együttes korábbi játékosa, úgy gondolja, hogy a Nantes „oda-vissza” verhető, de a meglepetés lehetőségét sem zárja ki.
Egymással küzdenének a veszprémi csapatok a kupadöntőben
Egymással küzdenének a veszprémi csapatok a kupadöntőben
A Telekom Veszprém csapatkapitánya, Lékai Máté és a Veszprémi KKFT irányítója, Éles Benedek egyaránt abban bízik, hogy a kézilabda Magyar Kupa fináléjában egymással kell majd szembenézniük. Ám addig még mindkét együttesre kemény ütközet vár az elődöntőben.
Most sem volt kérdés: kettős győzelemmel BL-negyeddöntős a Veszprém
Most sem volt kérdés: kettős győzelemmel BL-negyeddöntős a Veszprém
A Telekom Veszprém hazai pályán is kiütötte az északmacedón Vardar Szkopjét, így kettős győzelemmel, 80-57-es összesítéssel jutott a legjobb nyolc közé a Bajnokok Ligájában. A negyeddöntőben a francia Nantes vár a bakonyiakra.
A Nantes lehet a Veszprém BL-negyeddöntős ellenfele
A Nantes lehet a Veszprém BL-negyeddöntős ellenfele
A francia ezüstérmes Nantes 34-31-re nyert a lengyel bajnok Kielce vendégeként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerda esti visszavágóján.