Előfordulhat, hogy nem jogos a kérdés, hogy hogyan húzott be gyerekként a színház világa, hiszen otthon is ezt láttad. De miért is lenne törvényszerű, hogy a gyerek tovább viszi a szülei vonalát?
Szerintem sem egyértelmű, főleg, hogy talán minden színész-szülő félti a gyerekét, és nem szeretné, hogy erre a pályára lépjen. Az aggódás különben teljesen jogos, az elején viszont még úgy tűnt, hogy a terveim ellen vannak. Már értem, mitől féltettek. Nem tudom, volt-e egy bizonyos pillanat, amikor eldöntöttem, hogy erre az útra lépek, szerintem inkább a hangulata, a varázsa húzott be: nagyon szerettem apukámmal (Bajor Imre- a szerk.) próbákra járni, szerettem, ahogy játszik, hogy utána bemehettünk az öltözőjébe, aztán a büfébe. Tehát a többi tervem gyorsan kitörlődött, pedig gyerekként nyilván én is fodrász akartam lenni, meg állatorvos…
A jogos aggodalom mögött a kiszolgáltatottságra utalsz?
Igen, arra is. Szabadúszóként - most a karantén időszakában - megláttam a hátulütőket. Jó dolog a szabadúszói lét, hiszen felemelő, hogy bármely társulatnál lehetsz, ahová hívnak, de ez a vírushelyzet ilyenkor teljes krachot hoz. Illetve azt értem még az aggodalom alatt, hogy ehhez a pályához rendkívül erős idegzet is szükségeltetik.
Neked van?
Néha azt érzem, hogy igen. Bár egyszer apu azt mondta, hogy szerinte nem az a lelki alkat vagyok, aki elviseli a bántásokat. Pedig ez a pálya sok szempontból arról szól.
Milyen értelemben? Például egy rossz kritika?
Nem feltétlenül. Arra gondolok, hogy ez tulajdonképpen valamiféle versenyhelyzet, vagy legalábbis sokan annak élik meg. Persze akadnak olyan társulatok, ahol minimális a konfliktus.
Nálunk színészeknél alapvető szabály, hogy nem sértődünk meg soha semmilyen instrukción vagy máson.
Szerintem ez nagyon betartandó, ahogy az is, hogy a magánéletet nem visszük be a színházba, de ezt is kevesen tudják megcsinálni. Illetve van egy állandó lelki használat, amiben nincsen pihenés.
Fotó: Veszprémi Petőfi Színház
Egyszer azt nyilatkoztad, hogy nagyon gátlásos vagy. Talán jogosan merül fel bennem a kérdés, hogy miért tud mégis a színpadon létezni valaki, aki gátlásos. Vagy éppen ezért tud?
Szerintem igen. Az életben sokkal gátlásosabb vagyok, mint a színpadon, és már nagyon sok mindent levetkőztem magamról.
Sokat tanultam a kollégáktól, főként az idősebb színészektől, vagy az osztályfőnökeimtől.
Egyébként felnőtt fejjel rájöttem, hogy ez a fajta gátlásosság inkább arról szól, hogy nem akarok hibázni, így benne maradok egy olyan zónában, ami nem feltétlen bátor.
Ezt hogyan kell elképzelni a gyakorlatban?
Például, amikor a próbán egy merészebb ötletet kellene kipróbálni, akkor sokat toporgok előtte. Pedig pontosan tudom, hogy majd kipróbálom, csak nem rögtön, hiszen félek, hogy elrontom, és majd azt gondolják, hogy ügyetlen vagyok. Ez valószínűleg sok emberben benne van, csak palástolják. Irigylem azokat a kollégákat, akik nagyon bátrak, bár szerintem valahol a kettő között lehet az igazság. Kell, hogy legyen valamennyi titok az emberben.
Fotó: Viasat - Balhés csajok
Azt mondod, már sok gátlástól megszabadultál. Minek köszönhetően?
Egyrészt sok olyan emberrel találkoztam, akik mellett fel tudtam szabadulni, és nem éreztem azt, hogy bármi takargatnivalóm lenne. Közben meg úgy látom, hogy van egy bizonyos kép a színészekről, hogy hogyan kellene kinézniük, és ez sok színészt nagyon befeszít. Sokkal hálásabban fogadom az olyan szerepeket, amelyek nem feltétlenül illenek az alkatomhoz, a karakteremhez.
A skatulyákra utalsz?
Igen. Van ez a bekategorizálás, amikor nem az eddigi színpadi munkáid, hanem a külsőd alapján ítél meg egy rendező. Sokszor éreztem, hogy épp az ellenkezője vagyok annak, amit játszom, és sokszor tudtam, hogy azért azt a szerepet játszom amit, mert teljesen azonos velem.
Örökké hálás leszek például Zsótér Sándornak, aki az egyetem alatt olyan szerepeket látott belém, amelyek első „ránézésre” nem fedték a személyemet.
Fontos, hogy legyenek ugródeszkák, hogy az ember ne mindig ugyanazt játssza. Egy jó rendező talán meglátja az emberben. Persze nem szeretnék úgy tenni, mintha egyfajta sértettség lenne bennem emiatt, egyszerűen csak szeretem, ha valaki kísérletezik azzal, vajon mit tudok, hiszen ebből lehet tanulni.
Van olyan tevékenység, ami a színház mellett meghatározó az életedben?
Több dolog is izgat, például a lakberendezés, amihez szerintem van is érzékem. A másik pedig a kézműveskedés, amire először hobbiként gondoltam, hiszen elképesztően megnyugtató leülni például festeni, de aztán rájöttem, hogy egyszer talán tudnék olyat is alkotni, ami más embereknek is tetszik.
Ha vége a járványnak, miben láthat a veszprémi közönség?
Az Egy csók és más semmi című előadásban, valamint a Tanítónőben.
Kiemelt fotó: Szkárossy Zsuzsa
