Komjáthy László nem követte az előkelő tisztségviselők életstílusát. Magánéletét féltve őrizte és a város utcáin is többször jelent meg gyalogosan, mintsem a polgármestert egyébként megillető díszfogatban. Abban, hogy Veszprém ezidáig leghosszabb ideig regnáló polgármesterének munkafilozófiáját inkább a tevőlegesség, mintsem a külsőségek irányították, bizonyára nagy szerepe volt annak, hogy származását tekintve protestáns, iparos családból származott, és elég hamar, alig 30 évesen már városi rendőrkapitányként kellett helytállnia.
1905-öt írunk, a polgármestert akkor még Szeglethy Györgynek hívták, akinek meg kellett oldania a volt rendőrkapitány, Fejes Antal lemondása után a káosz jeleit mutató közbiztonsági problémákat Veszprémben. Komjáthy László ekkor még csak ügyvédjelöltként jogi karrierjének építkezésén dolgozott. Innen, a paragrafusok világából kellett kilépnie a tettlegesség mezejére, amikor az 1900-as évek elején kinevezték rendőrkapitánynak azzal az elvárással, hogy mielőbb találjon megoldást a bűnözés egyre nagyobb problémájára. Komjáthy felfogását úgy jellemezték, hogy „tomboló munkakedve” nem ismer határokat, ennek meg is lett az eredménye, hiszen sokszor a városi tanáccsal is konfrontálódva megszilárdította ismét a közrendet Veszprémben.
1911-ig irányította a városi rendfenntartó erőket, többek közt ő biztosította a Veszprémbe érkező főpapok védelmét a székesegyház 1910-es felszentelésénél. Nem sokkal később már mint városi elöljáró köszönthette a méltóságokat, hiszen még ugyanebben az évben nagy többséggel választották meg Szeglethy utódjaként polgármesternek. Elkezdődött az a városvezetői ciklus, ami túlélt egy világháborút, a kommünt, egy világjárványt és egy gazdasági világválságot.
Rendőrkapitányként anno egy megtépázott testületet vett át, a polgármesteri székben azonban már nem az alapoktól kellett elkezdenie dolgozni, hiszen Szeglethy György számos városfejlesztési koncepciót vetett papírra, amelyek megvalósítása viszont már Komjáthyra várt: elsőként a város iparának megerősítése. Az őrá jellemző munkakedvvel állt neki a feladatoknak, de akkor még nem sejtették, hogy alig 4 éven belül az I. világháború gyökereiben változtatja meg a világot és benne Veszprémet is.
Amikor 1914-ben elkezdték besorozni a veszprémi férfiakat is, ő azzal búcsúzott tőlük, hogy a város az itthon maradókról a „saját gyermekeiként fog gondoskodni”. Segélyezési rendszert hozott létre, spórolt az ivóvízzel, élelmiszerrel és a tüzelővel, valamint a szegény gyermekeknek téli cipőket vásárolt, hogy a téli hónapokban is tudjanak iskolába járni.
Előrelátásának hála Veszprémben a háború alatt sem volt éhezés, 1917-ben pedig közfelkiáltásra választották meg ismét polgármesternek.
A világégés után azonban sok ideje nem volt az építkezés folytatására, ugyanis a munkástanács megalakulásával átrendeződni látszottak a politikai erőviszonyok és számos megoldásra váró probléma ütötte fel a fejét ismét. Az élelmiszerhiányt úgy próbálta orvosolni, hogy a város petróleumkészletét cserélte el a vidéki falvakkal élelmiszerre. Hiába a szociális intézkedések, a munkástanács először kényszernyugdíjaztatni akarta, amikor ennek ellenállt, kezdetben kivégzéssel fenyegették, majd a várbörtönbe zárták hosszú hetekre és felmentették polgármestersége alól.
A tanácskormány bukása után ismét elfoglalhatta a polgármesteri széket, és a város gazdaságának helyreállítása után már a társadalmának megszilárdítása is hasonló prioritást élvezett nála. Erre nagy szükség is volt, hiszen ezt megelőzően a spanyolnátha is pusztított Veszprémben, Komjáthynak pedig számos korlátozó intézkedéssel kellett megálljt parancsolnia a járványnak. Rendezvények betiltása, csoportosulás korlátozása és bejelentési kötelezettség, akárcsak 100 évvel később a koronavírus idején.
Komjáthyban ekkor, a ’20-as évek elején megfogalmazódott, hogy lemond városvezetői tisztségéről, de Trianon és a megváltozott közigazgatási rendszer pozíciójában tartotta, ráadásul egészen 1929-ig nem is írtak ki újabb választásokat. A kezdődő gazdasági világválság ellenére újabb fejlesztésekbe kezdett, számos lakást épített és létrehozták a Veszprém-Jutas Altisztképző Intézetet is. A város népessége ezekben az időkben 3000 fővel gyarapodott.
1929-ben került sor az újabb polgármester-választásra, ahol Komjáthy már újrázni akart volna és első körben meg is választották, de nem abszolút többséggel, a második fordulóban pedig már Berky Miklós győzedelmeskedett. Korabeli beszámolók szerint az egyik érv az volt Komjáthy ellen, hogy egy 80%-ában katolikus városnak nem lehet evangélikus polgármestere.
Ezt követően elkezdte a régóta dédelgetett ügyvédi karrierjét, de egy évvel később, 1930-ban tüdőgyulladásban elhunyt Veszprém azon városvezetője, aki a történelem legnagyobb viszontagságai közt, közel három évtizedig irányította a várost.
Egy 1929-ben írt levelében így ír Veszprém jövőképéről:
„Azt hiszem: a fordulópont elérkezett, az irány adva van és ez: a Balaton! Ki kell építenünk azt a kapcsolatot, ami a várost fűzi a Balatonhoz, ezt a kedvező fekvést, ezt a közeli távolságot fel kell használnunk. (…) Ha Veszprém város akar maradni, ha Veszprém polgárai gyarapodni akarnak, pedig akarnak, akkor meg kell szerezni ennek az idegenforgalmi szempontból oly jelentős helynek nemcsak kulturális vezetését, hisz ez megvan, hanem a gazdasági, kereskedelmi, lehetőleg ipari irányítását is. Ezen az elven él, vagy bukik e város.”
Lényegében ezt látjuk ezekben az években, amikor Veszprém és a Balaton-térség közösen készülnek az Európa Kulturális Főváros projektre.
A cikk elkészítésében nagy segítségünkre volt dr. Földesi Ferenc és Csiszár Miklós, A Polgármester és Városa c. írása, ami a Veszprémi Szemle kötetében jelent meg.
Forrás: Ecoport
Hajas Bálint / Fotók: Fortepan
