Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Wellness részleggel is bővítik a Nemesvámosi Sportcsarnokot

2021. február 19. 17:23
Pályázati forrásoknak köszönhetően közel négyszázmilliós beruházás valósul meg nyárig a Nemesvámosi Sportcsarnokban: szaunavilág, masszázsszoba, szolárium, kondicionáló- és funkcionális terem is helyet kap a bővítményben, amely a lakosságot is kiszolgálja majd.

Nemesvámos polgármestere, Sövényházi Balázs pénteken bejárásra invitálta a sajtó képviselőit a község sportcsarnokába, ahol már javában, ütemterv szerint folynak a bővítési munkálatok. Megtudhattuk, az önkormányzat az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, illetve TAO-s forrásokon keresztül közel négyszázmilliós beruházást vihet véghez a nyári évszak kezdetéig.

Zentai Tibor és Sövényházi BalázsZentai Tibor és Sövényházi Balázs

A független polgármester hangsúlyozta, a fejlesztéssel az elsődleges céljuk az lesz, hogy sportolóik mellett a lakosság igényeit is kiszolgálják. A kondicionális- és funkcionális terem mellett ezért wellness részleget is kialakítanak a létesítmény külön bejáratú, épülő részében, ahol szaunák és szoláriumok is várják majd az érdeklődőket. Nem megfeledkezve az öltöző- és fürdőhelyiségekről sem.

Sövényházi Balázs kiemelte, a bővítés községük iskolás gyermekeinek érdekeit is szolgálja, hiszen a fiatalok a létesítmény ezen részét is használhatják a testnevelés óráik alkalmával. Hozzátette, nyári fesztiváljaikon szintén hasznukra válik majd a fedett terület különböző programok tekintetében. Sőt, hamarosan egy grundfocipálya építése is megkezdődik a csarnok előtti, parkoló melletti füves területen.

A Bajnok DSE Nemesvámos elnöke, Zentai Tibor rámutatott, a fejlesztéssel versenysportolóik lehetőségei is bővülnek. Amire szükség is van, hiszen az egyesületben kézilabda-, labdarúgás-, baseball-, és atlétika szakosztályok is működnek. Elmondta, a helységek kialakításánál a tervezők figyelmét külön felhívták az egészségmegőrzésre: a funkcionális részlegen a talapzat, míg a konditeremben a távolság volt szempont.

A bejáráson továbbá kiderült, hogy ezzel a lehetőséggel több vámosi civil szervezet végre méltó helyen végezheti majd tevékenységét. Megtudtuk, hogy energiahasználat szempontjából napelemeket is felhelyeznek majd, ahogy a parkolóba elektromos járműtöltőket is, tehát a környezetvédelem sem volt utolsó szempont.

vehir.hu kérdésére Sövényházi Balázs zárásként elárulta, maradt még valami a tarsolyukban. A Haribo gyár mellett az önkormányzat már szert tett hét hektárnyi területre, amelyre már az áramot is sikerrel bevezettették. Terveik szerint mindezt további egy hektárral kívánják majd növelni: nem titkolt céljuk, hogy Nemesvámos a közeljövőben bicikli-, baseball-, foci-, atlétika szempontjából pedig futó- és dobópályával is rendelkezzen.

Simon Dani
további cikkek
Megújul és bővül a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola oktatás Megújul és bővül a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola A Veszprémi Tankerületi Központ Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése című projekt nyitórendezvényét március 13-án tartották a szóban forgó intézményben. 2025. március 25. 12:13 A kistelepüléseken és megünnepelték március 15-ét Március 15. A kistelepüléseken és megünnepelték március 15-ét Veszprém mellett a környező kistelepülések sem maradtak ki a március 15-ei nemzeti ünnep méltó megünnepléséből. Nemesvámoson és Hajmáskéren az országgyűlési képviselő, Ovádi Péter mondott ünnepi beszédet a megjelentek előtt. 2025. március 16. 11:02 Nemesvámosi Lencse- és Hurkafesztivál – ahol ízek és hagyományok találkoznak közélet Nemesvámosi Lencse- és Hurkafesztivál – ahol ízek és hagyományok találkoznak Ha van olyan fesztivál, ahol a füst, az ízek és a jókedv összefonódnak, akkor az a Nemesvámosi Lencse- és Hurkafesztivál. Évről évre egyre nagyobb tömegeket vonz, és nem véletlenül: a falusi vendégszeretet, a hagyományos receptek és a közösségi élmény itt olyan kombinációt alkotnak, amelyet egyszerűen nem lehet kihagyni. 2025. február 8. 21:56 Műfüves pályát és útfelújítást adtak át Nemesvámoson Műfüves pályát és útfelújítást adtak át Nemesvámoson Elkészült egy műfüves pálya a sportcsarnok mellett, leaszfaltozták a Baláca és a Perkáta utcákat: két projektet is átadtak szerdán Nemesvámoson. 2024. június 12. 20:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.